Régóta meg szeretnél ismerkedni egy zenekarral vagy előadóval, de azt se tudod, hol kezdd? Segítünk! Gyorstalpaló rovatunk elkalauzol a diszkográfiák könnyűzenei útvesztőiben. Nyolc évvel ezelőtt május elején hunyt el Adam Yauch, aki MCA néven a Beastie Boys triászának egyharmadát alkotta, és halálával a csapat is megszűnt létezni. Ez viszont senkit nem tartson vissza attól, hogy felfedezze magának a hiphop nagy lókötőinek életművét.
Kezdőlökés
Paul's Boutique (1989)
A nyolcvanas évek végén, közvetlenül debütalbumuk megjelenése után a Beastie Boys válságba került. A három fehér, zsidó, középosztálybeli értelmiségi családokból származó srác, Ad-Rock (Adam Horovitz), Mike D (Michael Diamond) és MCA (Adam Yauch) nem érezte magáénak az első lemez, a Licensed To Ill dalait, amelyeket pont az a koleszos, sört vedelő, alfahím, partiállat réteg ölelte keblére, akiket a maguk éretlen módján kigúnyoltak az albumon. Sem a Rick Rubin által producált és a Def Jam-vezér Russell Simmons által erőltetett, rapmetálhoz közelítő hangzásvilágot, amellyel a hardrockba oltott Run-D.M.C. sikerét voltak hivatottak meglovagolni az MTV-generációnak. Sem a harsány színpadi produkciót a ketrecbe zárt go-go táncoslányokkal és a felfújható óriáspénisszel.
A csapat közel állt hozzá, hogy egyetlen album után széthulljon, és egy rövid időre szét is széledtek a tagok Amerika két partján, hogy aztán addigi producereikkel szakítva, új kiadóhoz szerződve, négy, a szakmában kvázi még kipróbálatlan producerrel-hangmérnökkel társulva új alapokra helyezzék a zenéjüket. A lemez megszületését temérdek anekdota övezi – külön kötetet is szántak neki a 33 1/3 könyvsorozatban –: az alkotócsapat megőrizte lüke és pimasz attitűdjét, de magasról leszarta, hogy mit szabad és mit nem, és legfőképp, hogy mit vár el tőle a lemezkiadójuk és az addigi célközönségük. Csak a játék és invenciózusság számított.
A Paul's Boutique legfontosabb eleme a hangmintázás csúcsra járatása: a sample-ök és beatek keverése már bőven divatban volt a hiphopban, de a Beastie Boys sokkal szélesebb merítésből válogatott hangmintákat (a Sly And The Family Stone-tól és Curtis Mayfieldtől az Eaglesön át a Psycho zenéjéig), és olyan komplexitással rétegezte őket analóg szalagos módszerekkel egymásra, amire sem előtte, sem utána nem volt példa. (Előtte, mert irdatlan munkát igényelt; utána, mert változtak a hangmintázásra vonatkozó jogi keretek.) A lemez és a körítés (a klipek, a tagok által viselt ruhák és fazonok) a funk- és diszkóérát hozták vissza, és olyan retróalapokat kollázsoltak össze frappáns, popkulturális utalásokban gazdag, hetyke szövegeik mögé, hogy ember nem mondta volna meg, hogy a riffek és basszusmenetek nem a 70-es évekből származnak. A lemez bukás lett: senki nem erre számított, nem voltak rajta rádióslágerek, ám az utókor a legmeghatározóbb hiphopkorongok között tartja számon.
Középhaladó
Ill Communication (1994)
A Paul's Boutique-ot fogadó értetlenség és közöny után a korábban arénákat megtöltő trió néhány év és két lemez alatt építette fel magát újból, kis klubokból mászva fel a nagyobb közönségekig. Mivel a Capitol Recordsszal két albumra írtak alá szerződést, még összehozhatták az 1992-es, remek Check Your Headet; ez a lemez siker lett, ezért mégsem rúgták ki őket páros lábbal a kiadótól, sőt. A hangmintázás mellé a saját stúdiójukban elkezdték fejleszteni hangszeres tudásukat, jammeltek, élő hangszerelésű dalok, dalrészek is felkerültek a lemezeikre, és egyben szélesítették a műfaji palettát. A hiphop mellett visszanyúltak gyökereikhez (eredetileg punkzenekarként indultak), a rapet énekes részek és instrumentális funkszerzemények egészítették ki. Az Ill Communication ennek az időszaknak a legjobb lenyomata, és lehetne érvelni amellett is, hogy ezzel kezdjen a formációval ismerkedő hallgató, elvégre itt sorjáznak a Beastie-k legbombább dalai. A Sure Shot tökéletes esszenciáját nyújtja a három hang – a két nyafka fejhang és a reszelősebb kontrapunkt – harmóniájának, a Root Down a funksample-özés magasiskolája a Hammond-kiállással, a Sabotage pedig, nos, az a Sabotage.
Hardkór
Hello Nasty (1998)
A két hete streamelhető Beastie Boys Story című karrieráttekintő dokumentumfilm elsősorban a trió korai időszakára fókuszál, a kétórás film felénél még csak az első lemeznél tartunk, így a későbbi albumokra egyre kevesebb idő jut. A Hello Nastyn például mindössze egy félmondattal végigrobog Mike D, ami azért is sajnálatos, mert a félmondat úgy hangzik, hogy talán ez a kísérletező lemez a személyes kedvencük. Való igaz, hogy a 70 percre rúgó album még inkább kitágítja a műfaji, stiláris és narratív kereteket. Új taggal bővül a Beastie-kollektíva Mix Master Mike DJ-scratchelő-beatboxoló személyében. Egyazon rapszámon belül találunk barokk csembalómintát és mexikói dalbetétet (The Move), boldogan megfér egymás mellett az intergalaktikus ars poetica (Intergalactic) és az egykori szexizmust levedlő kiállás (Song For The Man), az oldschool partisláger (Super Disco Breaking) és a Yauch által falsettóban énekelt, akusztikus-folkos I Don't Know. Az album hullámzóbb színvonalú, mint elődei, akad rajta sallang és nem egy felesleges töltelék (lásd: a dubos Dr. Lee, PhD), de a megkedvelt ifjonti frissességhez és kísérletező kedvhez bölcsebb belátás és érettség is társul.
Mostohagyerek
The Mix-Up (2007)
Nehéz lenne olyan Beastie-diszkográfiát rangsoroló listát találni, ahol ne a The Mix-Up szerepelne az utolsó helyen. A kizárólag instrumentális dalokból, jamelésekből álló kiadványt még a nagy rajongók többsége is elhanyagolható, mellőzhető darabnak tekinti az életműben, és a kései turnékon is általában akkor indult meg a közönség a pultok vagy a mosdó irányába, amikor Ad-Rockék a koncert közepén tartottak egy kis rapmentes jamsessiont. Bár raprajongó szemmel nézve érthető a lemez alulértékelése, és tény, hogy a funkdalok jobban működnek két-két rapszám közé ékelve (Bobo On The Corner, Groove Holmes), mint egybeömlesztve, de azért korántsem olyan eldobható, mint ahogy a híre diktálná. Lezser örömzene és grúvolás több kiemelkedő ponttal (B For My Name, Off The Grid), és akár még kapudrogként is működhet olyanok számára, akik a jazz, a soul vagy mondjuk a The Meters felől közelítenének a Beastie Boys felé, és bizonyítható vele, milyen klassz zenekar is ez.