Dalpremier! Böbe: Breakthrough

2020.04.30. 09:51, Gaines

bobe1.jpg

BÖBE, vagyis a Belauból és több közreműködésből ismert Szécsi Böbe szólóban itt a Recorderen mutatkozott be Die című számával, ami egy mérgező kapcsolatról szólt, aztán jött egy újabb klipes dal, majd az első EP, a Scale of Tones, amin négy saját szerzemény szerepelt, különböző producerekkel kidolgozva. A legújabb dalt, a Breakthrough-t szintén maga írta, de ezúttal már a produceri munkát is magára vállalta. Premier!

bobeborito111.pngAz elektronikával megfűszerezett keserédes popdal végső formáját az önkéntes karanténban nyerte el, erről is mesélt nekünk BÖBE: "Most, hogy a négy fal között töltöm a mindennapjaimat, sokkal több időm van a zeneszerzéssel foglalkozni. Régóta nagy vágyam, hogy a produceri munkát is el tudjam végezni egy-egy dalnál, és talán most van erre a legmegfelelőbb időszak. Korábban is voltak már demo szintű hangszereléseim, amiket aztán egy profi producer véglegesített, és fejlesztett tökélyre - így történt például a Dïe-nál vagy a Lovesïck-nél is - ám ez az első olyan dalom, amit teljesen én hangszereltem."

A Breakthrough-t azok a rohanó hétköznapok inspirálták, amik a jelenlegi helyzet előtti világra voltak jellemzőek, egy olyan személy szemüvegén keresztül, aki belefáradt ebbe. “Sokszor agyalok azon, hogy jó-e, hogy mindenhol azt kapjuk az arcunkba, hogy minden egyes nap ezer százalékon kell pörögnünk, megállás nélkül “produktívnak kell lennünk”. Ez a folyamatos “mókuskerék”, amiben rengetegen élünk, alaposan rányomja a bélyegét a személyes kapcsolatainkra is, arról nem beszélve, hogy mennyi stresszel és szorongással jár. Én személy szerint nem egyszer feltettem magamnak a kérdést, hogy mégis miért és hova ez a nagy rohanás? A kialakult helyzetben abszolút észrevehető, hogy amikor “megáll az idő”, mennyire eltörpülnek azok a problémák, amiken egyébként nap mint nap stresszelünk.” - mondja BÖBE. Természetesen nem arról van szó, hogy lustálkodni kell, de szerintem  az utóbbi időben, mint sok minden más is, ez is végletekbe ment át. Igenis kell, hogy az ember alacsonyabb lángon égjen, mert borzasztó hamar be tud darálni valakit a folyamatos monotonitás.

A dalhoz készült artwork az énekesnő ikertestvére, Szécsi Saci munkáját dicséri, a kézfejen csücsülő madár a szabadságot szimbolizálja, amire az ember a folyamatos hajtás közepette vágyik. BÖBE egyébként gőzerővel dolgozik első nagylemezén is, a projekt élő felállásával pedig alig várja, hogy a vírushelyzet után végre belevághassanak koncertezésbe.


addig is, itt az új dal, a Breakthrough:

 BÖBE a Facebookon

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_23.jpg

 

https://recorder.blog.hu/2020/04/30/dalpremier_bobe_breakthrough
Dalpremier! Böbe: Breakthrough
süti beállítások módosítása