Klippremier! OHNODY: Dunának

2020.03.30. 11:01, Gaines

ohnody_dunanak.png

Január végén jelent meg OHNODY első magyar nyelven írott, remek szólólemeze, az Egy igaz szerelem, melynek kapcsán interjút is készítettünk a művésznév mögött rejlő Hegyi Dórival. Az album harmadik, Dunának címet viselő dalához most erős, személyes atmoszférájú, táncos klip is készült, ami az énekesnő 30. születésnapján debütál a Recorderen. Premier!

A koncepciójában asztrológiára, filozofikus gondolatokra, mitologikus motívumokra és numerológiára építkező album új kísérőfilmjét az önmagunk mélyebb érzéseihez való visszatalálás inspirálta.,"Azért fontos kiemelnem, hogy harmadik dal a Dunának, mert a numerológiában ez a szám szimbolizálja az érzelmek felismerését és azt, hogy ezeket aztán ki merjük mondani. Az egész albumot átitatták a körülöttem történő megmagyarázhatatlan összefüggések eseményekben és megérzésekben. A klip rendezője, és egyben operatőre, választotta ki a dalok egyvelegéből pont ezt, és aztán érzésből talált ki hozzá egy erős vizuális világot, aminek ugyanaz az üzenete, mint a dal gondolatiságának: merjünk mélyebbre menni önmagunkban. Ez az intuitív alkotás jellemezte a kreatív együttműködésünket, aminek örültem, mert így könnyű volt dolgozni” - meséli Hegyi Dóri.

ITT OLVASHATÓ A KRITIKÁNK OHNODY SZÓLÓLEMEZÉRŐL

A Dunának című dalhoz Rácz Dániel rendező-operatőr készítette a klipet. Ő így vélekedik az elkészült anyagról: "Nyáron, miután Dóri megkeresett, hogy szeretne a készülő albumához egy zenés filmet, álmodtam egy nagyot és elkészült egy rövidfilm forgatókönyve, aminek ez a videoklip a ‘Pilot’-ja. Sokat jelent nekem ez a klip és most az számomra a legfontosabb, hogy elkészüljön a teljes anyag. A története egy hosszú lelki folyamat kidolgozása számomra, terápiás jelleggel, és nagyon durva, hogy úgy áll össze, hogy az ezen dolgozó emberekre is hatással van, mert az életüknek esetleg abban a fázisában vannak, hogy átérzik a projektet. Csodálatos csapatom van (barátok, munkatársak), akik iszonyú sok erőt, energiát adtak a folyamat során.

hegyi_klip.jpeg

A képi világ megalkotásánál hagytam, hogy a dal elvigyen egy helyre, amit felfedeztem, és aztán a saját vizuális eszközeimmel igyekeztem eljuttatni a nézőt oda, ahova a Dóri zenéje engem vitt. Egyébként ő egyike azoknak, akiknél ha nem figyelek a szövegre, akkor is értem, miről szól a dal. A klipet a Visionteam műtermében forgattuk, amit ezúton is nagyon köszönünk nekik, valamint a sok támogatást is, amit kaptunk tőlük - nem csak a műterem formájában. Itt két nap alatt öt helyszínt kellett leforgatni, a helyszín és a díszletek mérete, a timing és a rendelkezésünkre álló költségvetés miatt úgy kellett kitalálni a díszleteket és azok világítását, hogy minden mindent támogasson. Valójában a helyszín középpontjához képest változtattunk át mindent pillanatok alatt. Ebben hatalmas segítségemre volt Takács Eszter, a film látványtervezője, és fővilágosító barátom, Bilik Attila, valamint és nem utolsó sorban, inkább elsősorban Fazekas Zsolt ‘Fido’, a film producere. De természetesen az egész stáb köszönetet érdemel.”


és akkor lássuk a belső utazás, (ön)megismerés első lépéseit szimbolizáló videót, íme a Dunának:

OHNODY a Facebookon

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_114.jpg

https://recorder.blog.hu/2020/03/30/klippremier_ohnody_dunanak
Klippremier! OHNODY: Dunának
süti beállítások módosítása