A hal, aki túl magasra tört – Klippremier! Kassandra: Holt Hold

2020.02.07. 11:00, Gaines

kassandra.png

Tagcserét követően kissé megváltozott felállásban, de a már megismert furmányos, ötletes progresszív dancerockkal hozta ki első nagylemezét múlt héten a KASSANDRA. A bő egy éve Magyarradarunkban bemutatkozott zenekar Holt Hold című számához videó is készült, a bábos kaland nálunk látható először.

A ritmikai váltásokkal megtűzdelt, White Stripes-os power nyitánytól altrockon át progrockig kígyózó dal szövege képezte a bábfilmes klip történetének alapját. A cselekményt, melyben egy akváriumból kiszökő nyakkendős hal különféle ízeltlábúak segítségével próbálja beteljesíteni nagyra törő álmait, Soós András forgatókönyvíró, egyben a csapat korábbi gitárosa dolgozta ki, a megvalósítás pedig Tóth Evelin Judit rendező-operatőr és Molnár Lívia bábkészítő érdeme. A zenekar így mesélt a koncepció megszületéséről: "A klip a magyar bábművészet hőskora előtt tiszteleg. Mindannyian ezeken nőttünk fel - a TV Macitól Süsüig. Igazából több éve tudjuk, hogy az első klipünk egy bábfilm lesz. Anno még a Magyar Televízió jelmeztárába is belopakodtunk, de nem voltak elég rémisztő karakterek ott. Azt már régóta tudtuk, hogy Tóth Evelin Judittal szeretnénk a klipet megcsinálni, aki egyszer csak szólt, hogy neki van egy bábkészítő művész barátnője, Molnár Lívia, így igazából minden és mindenki összeállt, hogy aztán közösen menjünk szét - agyban."

kassandra_2020_1.JPG

A snitteket az alkotópáros milliméterről milliméterre, képről képre fotózta be, Tóth Evelin Juditnak adjuk át a szót: "A forgatás időszakában én 8 hónapos terhes voltam, így tudtam, hogy nem lesz elég idő arra, hogy 25 képkocka/másodperces kidolgozottsággal készítsük el a stopmotion animációt, ezért inkább egy trashy stílust tűztünk ki célul mind technikailag (8fps), mind történetmesélésben, fényhangulatban és a bábok, valamint a díszlet kinézetét illetően egyaránt. A klip elborultsága szépen festi alá a zenekar rendhagyó, különlegesen összetett zenei formanyelvét. És most már a kisfiam is nézhet ennek köszönhetően bábfilmet. Természetesen csak 18 év múlva." Az animációs utómunkát Borics Virág és Horváth Eszter végezték, mely nélkül a KASSANDRA elmondása szerint "nem tudnánk igazán kifejezni, hogy miről is szól a dal: egy halról, aki annyira beleszeret a hold fényébe, hogy mindent feláldoz azért, hogy az övé legyen. Még akkor is, ha arról kiderül, hogy mégsem az."


lemezbemutató koncert ma este, tehát február 7-én lesz, az Akvárium Klubban, este 7-től, vendég a Polytrip, a "Prog's Not Dead" címet viselő rendezvény Facebook-eseményéért katt ide.


és akkor nézzük meg a zenekar modern mesefilmnek beillő első klipjét, melyben még Chuck Norris is cameózik, jöjjön a Holt Hold:

KASSANDRA a Facebookon

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_94.jpg

https://recorder.blog.hu/2020/02/07/a_hal_aki_tul_magasra_tort_klippremier_kassandra_holt_hold
A hal, aki túl magasra tört – Klippremier! Kassandra: Holt Hold
süti beállítások módosítása