Hogyan lesz közértben sipítozó vénasszony egy huszonéves srácból?

2020.01.07. 18:50, Gaines

mosessumney.jpg

Az asztráljazzel, artpoppal és elektronikával is dúsított neosoulban izgalmas újdonságokat felmutató Moses Sumney második nagylemeze némi várakozás után idén fog megérkezni, és már több beharangozó kislemezdalt hallhattunk róla; a legújabb, szám szerint harmadik előfutárban az énekes-dalszerző jövőbeli énjét faggatja, de nem ezért kapta meg, hogy olyan, mint egy öregasszony.

Me In 20 Years című, atmoszférikus dalban Sumney az első LP-jén már megismert falsettóján énekel egy kapcsolat végén elmélkedve kérdezgeti 20 évvel későbbi önmagát, vajon jobban fog-e aludni éjszakánként, és szentimentális kacatokat halmoz-e fel az életéből. A számban Daniel Lopatin közreműködött társproducerként, más néven Oneohtrix Point Never, és amikor először hallgatta meg Sumney demóját, azt mondta, "olyan, mintha egy öregasszony torkaszakadtából üvöltene magának egy Whole Foods élelmiszerbolt kellős közepén." Sumney nem sértődött meg a hasonlaton, sőt, boldogan felvállalja, hogy ez a brandje, és már csak azért is vetemedik efféle zenei túlzásokra, mert milleniálként egy "rendkívül melodramatikus nemzedéket" képvisel.

A dal a nagyszabású, lenyűgöző videoklippel megtámogatott Virile-lel, valamint az akusztikus gitárral kísért Polly című számmal együtt fog szerepelni a kettébontva megjelenő græ című LP-n, melynek első fele februárban jön ki digitálisan, a második pedig május 15-én, a duplaalbum fizikai hordozós változatával egyetemben. (Az első két előfutár még az első lemezről származott, a Me In 20 Years viszont már a másodikat előlegezi meg.) Az általunk is nagyszerűnek tartott debütlemez, a 2017-es Aromanticism óta egyébként csak két EP-vel rukkolt elő, először a Make Out In My Car remixeit felvonultató Chameleon Suite EP-vel, majd háromszámos, a Mike Brown halálát okozó rendőrtiszt felmentését követő polgárjogi tüntetésen való részvétele által insiprált Black In Deep Red, 2014-vel, úgyhogy éppen itt az ideje, hogy ismét egy hosszabb, várhatóan konceptuális lemezt hallhassunk tőle.

https://recorder.blog.hu/2020/01/07/hogyan_lesz_kozertben_sipitozo_venasszony_egy_huszoneves_sracbol
Hogyan lesz közértben sipítozó vénasszony egy huszonéves srácból?
süti beállítások módosítása