"Mi lehetne izgalmasabb egy törzsi szeánsz érzeténél?" - Heim Roland-interjú

A Trafó Kortárs Művészetek Háza e-Trafó elnevezésű online műsorában, az AV Composers programsorozat keretein belül, december 8-án este 21 órakor, online közvetítésben találkozik egymással a homokanimáció és az improvizatív elektronika: Papp Norbert és a MΣO CULPA néven zenélő Heim Roland audiovizuális live setje egyszeri és megismételhetetlen élménnyel szolgál. A TIME-LAPSE című előadás előtt az elsősorban etno-technóban és tribal house-ban alkotó Heimet faggattuk ki a zene és képzőművészet összefonódásairól, az inspiráló kollaborációkról, a metalcore-tól a dorombig vezető zenei útról, és a live setek spontaneitásáról. 

Hogyan kerültél be a TIME-LAPSE produkcióba?

A Let It Be! Art Agency vezetője, az audiovizuális kollaborációkat bemutató AV Composers sorozat kurátora, Kovács Andrea keresett meg még 2019-ben, majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt, hogy a francia Compagnie 111 színházi társulat előadása előtt zenéljek, miközben Papp Norbert homokanimál. Andival és Norbival is dolgoztam már együtt régebben, és mindig jól sült el, úgyhogy kapásból igent mondtam. Az előadás márciusban lett volna, ám pont előtte jött az első bejelentés a korlátozásokról, így mostanáig kellett várnunk a pótlásra. 

SOK-SOK IZGALMAS PROGRAMMAL KÉSZÜL AZ IDEI ÉVRE AZ E-TRAFÓ

Hogyan készültök fel egy ilyen kollaborációra? Mennyit egyeztettek előre Norberttel?

Minden élesben történik, nem kommunikálunk előtte konkrét dolgokról, talán ezúttal annyit árultam el neki, hogy körülbelül milyen hatású zenékkel készülök. Például, hogy most nem tempós techno trackeket, hanem inkább klasszikus és kísérleti zenéket válogattam össze. Szerencsére Norbival eléggé egy húron pendülünk, így teljes nyugalommal tudom elengedni a próbafolyamatot, és rögtön a lényegnél megragadni az előadást, akkor és ott a jelenben. 

Mennyiben lesz más ez az előadás, mint egy live set? A live seteidnél milyen arányban dolgozol előre összeállított anyaggal, és reagálsz a közönségre, az adott buli hangulatára?

Ez egy elég különleges alkalom lesz, mivel most 20-30 perc áll rendelkezésemre (általában 1,5 - 4 óra közötti intervallumban szoktam játszani), ezért jól meg kell válogatnom, hogy mivel készüljek. Más fellépéseken az improvizációhoz való viszonyulásomat mi sem példázza jobban, mint az első fellépésem esete. Nagyon izgultam, ezért minden zenét szépen sorba töltöttem fel egy mappába, és még a dorombjaimat is „érkezési sorrendben” helyeztem el magam előtt. Igen ám, de valamit elrontottam a konvertálásnál, ezért egyik zenét se olvasta be a lejátszó, így kénytelen voltam feltalálni magam, és más trackeket használni. Először nagyon ijesztő volt a szituáció, de a végére már élveztem a mélyvizet. Azóta egyszer sem állítottam össze kész műsort, mindig helyben születik meg.

Régebben a dj pult helyett az italpult másik oldalán dolgoztam sokat vendéglátósként, és az olyan helyeken, ahol volt lehetőségem befolyásolni, mi szóljon épp, ott igyekeztem mindig az adott napszaknak, hangulatnak megfelelően berakni a zenéket. A régi Kék Lóban például rendszeresen játszottam azt, hogy amikor bejött valaki, akkor becsempésztem azt a számot, ami elsőre eszembe jutott róla. 90%-ban odajöttek megkérdezni, mi az (nevet). Fellépéseken nem szeretek direktbe felnézni (ezért több kolléga megszólt már, kevés sikerrel) mert egy pillanat alatt el tudok veszni egy tekintetben, vagy gesztusban, és könnyen kizökkenek, de a szemem sarkában mindig monitorozom, hogy hogyan mozognak az emberek, milyen energiák jönnek a közönség felől. Szerintem az ember egy idő után már csukott szemmel is érzi, hogy mi történik körülötte a térben, ahol alkot.

Inkább illusztrálni, megjeleníteni szeretnéd a homokanimációban a látottakat a zenéddel, vagy önálló képzeteket, hangulatokat társítani hozzá?

Igyekszem inkább alapjául szolgálni Norbi képfolyamának, amit olyan gyorsan tud zseniális módon változtatni, hogy lehetetlen lenne lekövetni. Rendszerint van valami melankolikus és egyben katartikus a festményeiben és a homokanimációiban, amit igyekszek minél jobban tolmácsolni hangok formájában.

A Kiterjesztés című projekted, vagy a Willany Leós improvizációk alapján szeretsz multimédiás és kollaboratív audiovizuális projekteken dolgozni. Mi inspirál, motivál az ilyen együttműködésekben, a képzőművészet különböző ágainak társításában?

Úgy érzem, a zene és képzőművészet kéz a kézben járnak, kiegészítik egymást. Régebben mindig úgy posztoltam alkotásokat, hogy egy-egy zenét társítottam hozzájuk, később ebből született az Abstractio online galéria. Ahogy elkezdtem felfedezni a hazai tehetségeket, úgy körvonalazódott bennem, hogy ezt meg kell valósítani kint is, a világban, igazi falakon. Így kezdtem el kiállításokat szervezni (többek között Norbinak is) a Jurányiban, ahol a megnyitón sosem volt beszéd, ellenben mindig egy zenész/zenekar nyitotta meg a tárlatot. Aláfestés a festményeknek.

Amikor elkezdtem aktívabban kulturális rendezvényszervezőként dolgozni, egyre inkább körvonalazódott számomra, hogy minden mindennel kapcsolódik. Például amikor a Zengető fesztivált szerveztük, én azt igyekeztem vizionálni, hogy mikor melyik zenekar, melyik helyszínen, milyen hangulatot teremt, ahhoz milyen színű fény kell majd, ki csinálja a színpadra vizuált, milyen performansz megy közben, és igyekeztem elérni, hogy megteremtődhessen az egység élménye.

A Kiterjesztésnél az motivált, hogy volt egy belső élményem, amit szerettem volna átadni másoknak is, viszont önmagukban a rajzaimat kevésnek éreztem ehhez. Akkoriban sok Weöres Sándort és Hamvas Bélát olvastam, majd egyszer csak a Teljesség felé-t átpörgetve belém hasított, hogy a képek és a szövegek egymás tükörképei. Felkértem Nagy Andrást (XYZ), hogy animálja meg a rajzaim, a versek zenébe olvasztásáért pedig Adrian Newgent (Modern Errors) holland barátom felelt. A végeredménytől a mai napig ráz a hideg, annyira a helyére került minden.

Eléggé vetésforgóban működöm, kilenc évig versenytáncoltam, aztán pár év színház, utána egy ideig csak rajz, majd analóg vizuál a HocusFocus csapatunkkal, azóta meg főleg a zene maradt (meg újabban a főzés, ami érdekes mód ugyan olyan művészi jelleg bír számomra). Volt szerencsém belekóstolni szinte az összes művészeti ágba, és még inkább hiszem, hogy igazából mindegyik ugyanarról beszél, csak más nyelven; emberről, életről, halálról, és ami a kettő között van. 

Mesélj kicsit a zenei pályádról! Mikor és miért kezdtél el zenélni, illetve dj-zni? Jól sejtem, hogy a nép- és világzene, a népi hangszerek jöttek előbb, az elektronika pedig utána?

Igazából pont fordítva! Talán 7-8 éves lehettem amikor a hifi mellett ülve fülessel a fejemen vártam, hogy a kedvenc zenéim felcsendüljenek, és felvehessem őket kazettára. Pár évre rá megkaptam az első gitáromat, és elkezdtem a netről tanulni. A kazettákból sok CD lett, majd eljött az mp3 lejátszó ideje, én pedig elkezdtem végtelen mennyiségben gyűjteni a zenéket. Kicsit később amikor elektromos gitárra válthattam, 13 éves fejjel belekóstoltam a metalcore világába. Mivel az első koncertünk után akkora rocksztárnak éreztem magamat, hogy hazafele menet belebukfenceztem egy bokorba, és eltört a gitárom, ezért ez a vonal ott nagyjából meg is szakadt. (nevet) Kicsit később a gimnáziummal párhuzamosan jártam a Hubay Jenő Zeneiskolába ének és gitár szakra. Volt baráti zenekar, jártam kórusba is, aztán többed magammal elkezdtem József Attila és Faludy György verseket megzenésíteni, majd sajátokat is írni.

Egyre jobban kúszott be az életembe az elektronikus zene, akkoriban volt a dubstep fénykora, később pedig igyekeztem ott lenni lehetőleg az összes drum&bass bulin. Imádtam, ahogy végigsöpör mindenkin a basszus, tapintható a szeretet a közönségben, mindenki egyszerre mozdul.. Ennek ellenére egy idő után hiányérzetem támadt, mint a zenében, úgy az életben is. Valami nincs rendjén. Ennyi lenne az egész, tényleg? Nincs még ott mögötte valami? Ezen a ponton jutottam el az első S.U.N. fesztiválra, ami merőben új távlatokat nyitott meg előttem minden téren. Ahogy illik; ezt követte Ozora (a kiállító tér önkénteseként Neko Nórinak hála itt ismertem meg Papp Norbi munkásságát is), ahol a pszichedelikus és világzenékhez, illetve a vizionárius művészethez való vonzódásom örökre megpecsételődött. Megvettem az első didgeridoo-m, dorombokat kezdtem gyűjteni (ami azóta is a legnagyobb szerelem), eljárni jam sessionökre, majd tilinkón, kavalon tanultam autodidakta módon, jártam az erdőket, a fesztiválokat, és ahol csak lehetett, lépten-nyomon zenéltem. Azóta nagy örömömre a handpan is belépett a sorba. Van valami ősi misztérium ezeknek a hangszereknek a megszólalásában és megszólaltatásában egyaránt.

Ha megjelentem valahol, ahol volt hangszóró, akkor két perc múlva már tuti, hogy zenéket pakoltam a YouTube, vagy SoundCloud listáimról. Szóvá is tették többen, hogy kezdeni kéne ezzel valamit, és mederbe terelni, mert látszólag elég jó érzékkel választom ki, hogy mikor mi szóljon. Pár év unszolás után végül 2018-ban vettem rá magam, hogy belevágjak a dj-zésbe. Kellett hozzá a tökéletes környezet, a barátaimmal való közös térben élés, ahol adott volt az ehhez szükséges technika, és a szeretetteljes közeg, amiben mertem bontogatni a szárnyaimat, ezért nekik végtelenül hálás vagyok, hogy elindítottak az utamon.

Miért tartod izgalmasnak az ethno-techno és tribal house műfaji elegyét?

Nézd, ha elmész egy olyan rendezvényre, ahol ilyen zene szól, azt látod, hogy az emberek csukott szemmel táncolnak, látszólag egyedül. Nem azt nézik, hogy ki hogyan néz ki, vagy mit csinál, hanem befelé figyelnek.
Nem ki-, hanem bekapcsolódni jönnek, és az egésznek nem egy sörszagú buli, hanem egy törzsi szeánsz érzete van. Régi kultúrák zeneiségéből építkezik a műfaj, sokszor népdalokat, vagy épp mantrákat hallhatunk, illetve hangszereket, a világ minden tájáról, megannyi kultúrából, újkori elektronikus köntösbe öltöztetve, mi lehetne ennél izgalmasabb?

Mik a terveid a MΣO CULPA projekteddel a közeljövőben?

Szeretnék saját zenéket kiadni (közben egy közös kiadó képe is körvonalazódik már a barátaimmal), ehhez most a Hangforrás Produkció képzésén fejlesztem magamat, illetve, ha enyhülnek a korlátozások, akkor elkezdhetek végre citerázni tanulni, és azt is beépíteném az új dalokba. Nagyon örülnék, ha minél több hangszeremet, és zenész barátomat tudnám bevonni a projektbe. A napokban adtam be egy pályázatot, ami ehhez nagyban hozzá tudna segíteni, úgyhogy bizakodó vagyok. Remélhetőleg a következő év sok friss szerzeményt, kollaborációt, és remixet tartogat számomra, és ezáltal számotokra is. Ahogy épp süllyedni látszik a világ, úgy vannak pillanataim, amikor kicsit úgy érzem magam, mint a zenészek a Titanicon, de úgy vagyok vele, hogy amíg nem kell múlt időbe helyezni a mondatot, addig inkább azt mondanám; „(Hölgyeim és) Uraim, még mindig megtiszteltetés Önökkel zenélni”!

(X) A MΣO CULPA és Papp Norbert közös produkcióját, a TIME-LAPSE-et 2020. december 8-án, kedd este 21 órakor közvetítik az e-Trafón az AV Composers programsorozat keretében. A megtekintés ingyenes, további részletek a Facebookon.