Jövőre ausztrál csodaelőadó érkezik a Budapest Parkba

2019.11.25. 14:08, Gaines

photo_credit-dara_munnis.jpg

A 24 éves multiinstrumentalista Tash Sultana először koncertezik Magyarországon, 2020. szeptember 7-én lép fel a Budapest Parkban. Az énekes-dalszerző legutóbbi turnéja során Bécsig jutott csak el, ott a nagy érdeklődésre való tekintettel azonnal duplázott is; jövőre nálunk már nem szólóban, hanem zenekari kísérettel szólaltatja meg neo-soulos, bluesos, roots rockos, pszichedelikus folkot is érintő számait.

A Melbourne-ben született Tash Sultana mindössze három éves volt, mikor nagypapája egy gitárt ajándékozott neki, innen pedig nem volt megállás – legalább tizenkét hangszeren tanult meg játszani a basszusgitártól kezdve a furulyán át egészen a szaxofonig. A multiinstrumentalista Sultana először utcazenészként kamatoztatta tehetségét, majd egy Mindpilot nevű zenekarban kezdett énekelni. A banda 2012-es feloszlása után szólókarrierjére kezdett koncentrálni, az áttörés 2016-ban érkezett – gyanútlanul feltöltött egy videót az internetre, amit aztán öt nap alatt több mint egy millióan néztek meg. A hálószobájában rögzített Jungle című számot azóta csak a YouTube-on közel 59 millióan látták. Még ugyanebben az évben stúdióba vonult, és rögzítette Notion című EP-jét, amiről két dal is a legnevesebb ausztrál rádióállomás, a Triple J év végi listájának élbolyában végezte.  

bpp_tashsultana_1200x628_copy.jpg

A magát nembinárisként definiáló – vagyis sem nőként, sem férfiként nem határozza meg magát – előadó a digitális világnak hála hazáján kívül is ismertté vált, 2018 nyarán megjelent Flow State című debütlemezével már arénákban és a legnagyobb fesztiválok (Coachella, Lollapalooza) színpadain játszott. Zenéjében ugyanúgy megtalálható a lo-fi hangzás, mint az R&B beütés vagy a pszichedelikus gitárszólam. Szívesen kollaborál más zenészekkel – van közös dala például a Milky Chance-szel vagy Matt Corbyval -, most pedig karrierje során először teljes zenekarral vág neki európai turnéjának, mely jövő ősszel érinti Budapestet (Facebook-esemény).

https://recorder.blog.hu/2019/11/25/jovore_ausztral_csodaeloado_erkezik_a_budapest_parkba
Jövőre ausztrál csodaelőadó érkezik a Budapest Parkba
süti beállítások módosítása