Még várnunk kell Lorde új lemezére, amíg kutyáját gyászolja

2019.11.04. 15:31, Gaines

lorde-photo-by-ben-kaye-.jpg

A 2017-es Melodrama és az azt követő turné óta nem sokat hallani Lorde-ról, bár idén már elhintett néhány információt, amik arra engedtek következtetni, hogy dolgozik a harmadik stúdiólemezen. A dalszerzési munkálatokat azonban megszakította házi kedvence elvesztése.

Lorde a rajongóinak küldött hírlevelében részletesen beszámolt róla, hogyan befolyásolta szeretett kutyája, Pearl közelmúltbeli halála. „Az év nagy részében az új dalokon dolgoztam Új-Zélandon, és elég jól haladtam velük, de előző hónapban történt valami, amit meg kell osztanom veletek” – írja az énekesnő.

LORDE SZÉDÜLETES KARRIERJÉNEK ÁTTEKINTÉSE

A 2018-ban örökbe fogadott Pearlnek, akivel szinte minden szabad percét együtt töltötte, és mérhetetlen örömet szerzett neki, egy óra leforgása alatt kétszer leállt a szíve, és végül elpusztult. „Leírhatatlanul fájdalmas veszteség, kihunyt egy fény, ami eddig világított számomra.” Lorde úgy érzi, a kutyája nagy szerepet játszott az új ötletek megtalálásában, és most időbe fog telni, hogy újratervezze az alkotói folyamatot. „Türelmeteket kérem, ha beköszönt 2020, és nem értitek, miért nem jön már az új lemez” – folytatja Lorde. – „A mű nem lesz ugyanaz: aki megbirkózott már veszteséggel, tudja, ajtó nyílik ilyenkor, amin átlépünk, és minden más a túloldalon. De ha ez a szörnyű veszteség kikristályosodik majd bennem, és a mellkasom újjárendeződik körülötte, remélhetőleg be fogom tudni fejezni a munkát, megosztom veletek, és együtt fejlődünk majd általa, mint mindig.” Megvárjuk.

Címkék: lorde
https://recorder.blog.hu/2019/11/04/meg_varnunk_kell_lorde_uj_lemezere_amig_kutyajat_gyaszolja
Még várnunk kell Lorde új lemezére, amíg kutyáját gyászolja
süti beállítások módosítása