Akusztikus sessionpremier! imanexperiment: where u are + blue

2019.06.20. 11:00, Gaines

imanexperiment.png

Az experimental dreamy electrós, spacepopos imanexperiment 2015-ben mutatkozott be a Magyarradarban, egy évre rá karácsonyi meglepetésként jött ki az első EP-je, majd 2016 nyarán a debütáló nagylemez, a Hologram. Az egyszemélyes projekt egyszemélye, Nita már javában készül a második nagylemezzel – év elején hozta ki az első két beharangozó klipes dalt –, most viszont másodmagával, akusztikus hangszerelésben adja elő őket. Mutatjuk!

A where u are és a blue dreamy electro hangzásának helyébe tehát ebben az élő sessionös videóban két akusztikus gitár lép, az egyik Nita jóvoltából, a másik pedig Sallai László (Szabó Benedek és a Galaxisok, Zombie Girlfriend, Felső Tízezer, Somersault Boy) kezében. Az áthangszerelés történetét Nita meséli el a Recordernek: „A projekt életében most először íródtak olyan számok, amiket kényelmesen át lehetett ültetni hagyományos hangszerelésbe. Ebben jelentős szerepe volt annak, hogy a megírásuknál főszerepet kapott a gitár, és ezzel egy új munkafolyamat alakult ki, ami az imanexperimentre eddig nem annyira volt jellemző. Egy szál akusztikus gitárral egy kicsit unalmas lett volna, ezért kértem Sallai Laci segítségét, aki a rengeteg zenekara mellett szakított időt erre az egészre, úgyhogy ezúton is szeretném megköszönni neki a támogatást.”

A dalok történetéről külön is megkérdeztük: „Szeretem, ha a hallgató azonosulni tud a dalszövegeimmel és rá tudja húzni az adott dalt a saját tapasztalataira akkor is, ha számomra egy teljesen más szituációhoz kapcsolódott, amikor írtam.  A where u are szövegét például sokan másképp értelmezik, aminek örülök, mert nagyon érdekes ezeket a visszajelzéseket olvasni vagy hallgatni. Valójában azt a jelenséget írja le, amikor valaki képes minden egyes héten már előre szörnyűnek ígérkező bulikba eljárni azt remélve, hogy ott lesz az, akire éppen crushol.

A blue dalszövege sokkal személyesebb. Arról a tehetetlenségről szól, amikor egy hozzád közel álló személy hosszasan és fájdalmasan szenved, más lelki állapotban már szinte nem is látod és közben a közvetlen környezetétől, egy külső személytől várja a megváltást, de semmilyen valós segítséget nem fogad el. Ez egy idő után a saját mentális állapotodra is kihat és döntés elé állítEbben a dalban ultimátumot kap ez a szenvedő alany.”

Hamarosan érkezik tehát az album, addig lássuk a két dal akusztikus duettverzióját:

az imanexperiment Facebook-oldala

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_28.jpg

https://recorder.blog.hu/2019/06/20/akusztikus_sessionpremier_imanexperiment_where_u_are_blue
Akusztikus sessionpremier! imanexperiment: where u are + blue
süti beállítások módosítása