Az élvhajhász rapper szembenéz önmagával - Rec.hu

2019.06.13. 12:39, RRRecorder

grof_balazs_shuttle.jpg

Safranek és Petőfi Sándor; robotos űrvarázslat; a flamencotáncos cipőjének kopogása. Életigenlés, világvége, semmi, minden, teremtés. Az első Cadik-vinyl, pszichedelikus utazás a Tankcsapda alapító dobosától, bólogatás a világ körül. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

Ki gondolná, hogy Cadik, a magyar hiphop és elektronikus zene veteránja most ünnepelheti első vinyl megjelenését? Pedig így van, a londoni, a grime-ban, dubstepben igen elismert White Peach kiadó jelentette meg. A Tatanka mondjuk egyik sem: keleties hangulatokat, izgalmas, szellős ritmusokat és meglepő - ám a zenéhez mégis pontosan illeszkedő - kattogásokat, zörgéseket, effekteket hoz össze lefojtott, hipnotikus számokban. Nem véletlenül a mindent magába foglaló bass music címke alá került; a Redeye online boltban ott van a műfaji toplistán. A kiadóvezető Zha egy interjúban azt mondta róla, hogy "még sose volt ehhez hasonló megjelenésünk"; mint kiderült, akkor találkozott Cadikkal, amikor a Bass Campen játszott. Facebook

Újabb magyar a neves angol Opal Tapes kiadónál: rovatunk gyakori vendége, Norwell itt jelentette meg legújabb EP-jét. A New Physics Norwell leírása szerint "az electro különböző oldalainak felfedezése, a hideg űrtől az Univerzum melegebb részeiig"; a kiadó pedig kaleidoszkópszerű utazásról ír, "electro ízekkel és ütős robotos űrvarázslattal". A valóban sokszínű, a retrót és az izgalmas hangzásokat pompásan összehozó EP vinylen is megjelent. Facebook

Az Aesztetik Rap Show nem más, mint Gazsi Rap Show rapper és Aesztetik producer duója. Körök című közös EP-jükön Gazsi szokás szerint fesztelenül ugrál a mindennapi megfigyelések, a művészetre és az életre vonatkozó általános-személyes bölcselkedések és a metafizika (pl. semmi, minden és teremtés) között; ezúttal talán több az átlagosnál a szerepjáték (a korábbi zenéiben, illetve a való életben is tanárként dolgozó Gazsi olykor gengszternek nevezi magát). Aesztetik alapjai igen komoly basszusokkal dolgozó trapek, olykor a más Gazsi-együttműködésekből ismert cloudos formában, olykor kaszabolósabb módon. Gazsi igazából a "mindig ugyanolyan, mindig más" típusú művészek közé tartozik, vagyis aki még nem ismeri, az nyugodtan kezdje itt, vagy ha ízlése olyan, a cloud rapes vagy sokszínű elektronikus-lofi-hiphopos korábbi albumokkal. További bónusz a basszusokon túl ezúttal, hogy rettenetesen szórakoztató kísérőszövegek magyarázzák, mi történik az egyes dalokban. Az Urbanplayeren lehet ezeket végigolvasni, a cikk címe is innen jön (Napról napra), de van pl. egy olyan is, hogy: "A rapper jelzi a klímaváltozás nyilvánvaló jelenlétét, elmeséli az életének alakulását, társalgásra invitál, majd mégis monologizál a jó és a rossz napokról." (Május van, azaz június.) Gazsi Rap Show FacebookAesztetik Soundcloud.

Gróf Balázstól legutóbb egy gyerekrajzos klipet láttunk, előtte meg a Powerflo amerikai szupergrupnak készített vicces-horrorosat. Most egy meglehetősen ismeretlen, a nyolcvanas évek szintizenéjét felelevenítő svájci projekt került sorra, a Shuttle. Mint Gróf Balázs a klipet bemutató Lángoló Gitároknak mondta, "Grégoire Pasquie regyetlen dolgot kért a klipjével kapcsolatban: legyenek benne macskák. Úgy gondoltam, hogy ezt a megrendelői óhajt pont nem lesz nehéz egy olyan ország szülöttjeként teljesítenem, ahol a Macskafogónak nagyobb nemzeti összetartó ereje van, mint a Himnusznak, Mr. Teufel és Safranek karakterének jelentősége pedig csak Széchenyi Istvánéval vagy Petőfi Sándoréval mérhető." Azért van még itt más is macskán kívül, tisztelgés Prince előtt, japán téma és Szárnyas fejvadász-utalás. Gróf Balázs FacebookShuttle Facebook.

Visszatért a zenéléshez a Tankcsapda alapító dobosa, Buzsik György, aki 1997-ben a zenekarból, meg általában a zenélésből is kilépett. "Gitárt vettem a kezembe és elkezdtem zenét írni" másfél éve, majd The EasyFlow néven alapított új zenekart, eleinte Bujdosó Andrással (ex-Ölveti Blues Band) ketten, majd Czerovszky Henriett vokalista és Révész Bence basszusgitáros is csatlakozott. Eating Stars című bemutatkozó lemezüket "pszichedelikus utazós zenének" nevezi a Lángoló Gitárok premiercikkében, de akár régimódi rockzenét is mondhatunk, amiben a blues és a történetmesélős country hatása is érződik. (A cikkből egyébként kiderül az is, hogy helyreállította a kapcsolatot Lukács Lászlóval.) Koncertezni várhatóan ősztől fognak. Facebook

Execute műfaja a hagyományos, bólogatós, boom bapes hiphop. 14 éves korában kezdett beateket gyártani, jelenleg Nagy-Britanniában él, zenéjében pedig a világot utazza körbe, legalábbis ezt mondja az Around The Globe új EP címe. A hét számban hét ország hét MC-je rappel az említett régisulis alapokra: holland, brit, svájci, amerikai, svéd, dán, kanadai. A scratcheket a svéd Supersci csapat tagja, DJ Kristougha a.k.a. KOKO854 hozta. Facebook

Az R2 egy zongoraduó, Romhányi Áron (United, Loop Doctors) és a latin jazzt régóta játszó Révész Richárd alkotja. Még tavasszal jelent meg Little Havana című lemezük, amire mindketten négy-négy kompozíciót írtak. A latin jazzben különlegesnek számít ez a felállás, de a lemezt hallgatva teljes teljesen természetesnek hat minden. Emellett kellően sokszínű is az album a behatárolt(nak tűnő) hangzás ellenére. Olykor hallatszik valami ütőhangszerszerű valami, az valójában Pirók Zsófia flamencotáncos cipőjének kopogása, tapsa. A duról a Fidelio interjújából lehet többet megtudni. Facebook

Itt az Irie Maffia új, erősen nyárias, életigenlő dala, a főszereplő ezúttal Columbo. nyári turnédátumok. Facebooknyári turnédátumok.

Ha ez túl vidám lenne, akkor tessék, egy Világvége című dal, Németh Róberttől. Mondjuk ez is egy pörgős darab: "pillanatfelvétel arról, hogy egy lendületes gitárpop-dalban elhagyjuk a Földet" - mondta róla Németh Róbert a Phenom'enonnak, ahol bőven lehet olvasni a készülő nagylemezről is. Facebook


Összeállítás: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2019/06/13/az_elvhajhasz_rapper_szembenez_onmagaval_rec_hu
Az élvhajhász rapper szembenéz önmagával - Rec.hu
süti beállítások módosítása