Bálnahangokból kevert új lemezt a Sigur Rós énekese

2019.05.02. 12:05, Gaines

dark-morph.png

Jónsi, akit ismerhetünk a Sigur Rós frontembereként, illetve az olyan mellékprojetkjeiből, mint a Jónsi & Alex, új, egyetlen album erejéig létrehozott formációval jelentkezik, amely természetben rögzített hangokat használ fel, méghozzá az első ízelítő alapján hatásosan.

A Dark Morph névre keresztelt projekt azonos című debütalbuma május 10-én érkezik, és az izlandi Jónsi mellett a svéd experimentális/drone/kortárszeneszerző/vizuális művész Carl Michael von Hausswolff vesz részt benne. A duó által elsőként kiadott, az album legvégén szereplő Beka Yalo című instrumentális szerzemény alapján a lemez zenei anyaga egyaránt távol áll a Jónsi & Alex romantikus ambientjétől és a Sigur Rós posztrock-indiepopjától, sötét elektronikájával és vészjósló, már-már indusztriálba hajló lüktetésével új színfolt Jónsitól.

TÍZ MADÁRCSICSERGÉSRE ÉPÜLŐ DAL TAVASZRA

A nyolc számos lemez a TBA21 nevű transz- és multidiszciplináris, művészeti-tudományos intézmény egyik részlege, az Academy óceánkutatással foglalkozó projektjének keretein belül jött létre, amelyben művészek és kutatók együtt, terepen tárnak fel ökológiai témákat. A duó elutazott a Fidzsi-szigetekhez, és a helyszínen vettek fel különböző állathangokat, például hosszúszárnyú bálnákét, denevérekét, valamint a projekt nevét adó zátonykócsagokét. „Már a hajón, a terepmunka alatt elkezdtem manipulálni és drone-ná, vagy egyéb zenei motívumokká formálni őket, amelyeket aztán hangszerek gyanánt alkalmazhattunk dalszerzéskor” – fejtette ki von Hausswolff. – „Úgy döntöttünk, inkább ne legyen felismerhető a hangzásuk, alakítsuk a természeti hangokat valami mássá.” A hosszú, kitartott hangokat ezután átadta Jónsinak, aki dallamtöredékeket kovácsolt belőlük, és ezekből rakták össze közösen a lemezen lévő dalokat. A lemez a környezetrombolásra, a mélytengeri élővilág pusztulására irányítja rá a figyelmet, ennélfogva a Beka Yalo kellően apokaliptikus is az állaténekek modulált-torzított kórusával.

https://recorder.blog.hu/2019/05/02/balnahangokbol_kevert_uj_lemezt_a_sigur_ros_enekese
Bálnahangokból kevert új lemezt a Sigur Rós énekese
süti beállítások módosítása