Lemezpremier! Sidó Attila: Mindig résen

Sidó Attila gitáros-énekes-dalszerző 2017-ben tette közzé első, mélyen személyes, borús hanvételű szólólemezét, Földön ülve címmel. Második albuma megőrzi a személyességet, de több fényt enged be, a gitárközpontú, dallamos, letisztult altrock-indie folk album itt és most mutatkozik be. Premier!

Sidó az indie rockot játszó Babel gitárosa volt a zenekar megszűnéséig, tavaly óta pedig a Kistehén színeiben játszik. Még a Babeles időszak alatt kezdett szövegeket írni, dalokat szerezni, öt-hat év alatt gyűlt össze annyi szerzemény, amik a két szólólemezt kitöltik. A dalok tehát még a Kistehén előtti időszak lenyomatai, erősen megélt érzelmi időszakok utólagos reflexiói, már-már egyszemélyes projektek, fontos közreműködőkkel – de ennél bővebb magyarázatért az elsődleges forráshoz fordulva miniinterjúban kérdeztük Sidót.

Szűk egy év telt el a két szólólemez között. Hogyhogy ennyire gyors tempóval tudtál kijönni az új anyaggal?

Ezen elég sok régi dal van, ami már majdnem kész volt, az alapok már megvoltak. Én nem is érzem olyan rövidnek az eltelt időt – még sokkal rövidebb is lehetett volna, ha nem ülnék alapvetően sokat egy-egy dalon. A szerkezetek egyszerűek, nem bonyolítom túl a dolgot, de szeretem fejben érlelni a dalokat.

Miben közelítettél máshogy ehhez az albumhoz az előzőhöz képest?

Ennek a lemeznek sokkal zenekaribb lett a hangzása. Kicsit nyitottabbak lettek a témák, mert az első lemez nagyon személyes volt – túl személyes –, és a hangszerelést ennek megfelelően minimálra vettük, dobszerkó nem is szerepelt rajta. Sokszor azt érzem, ezeket az új számokat már zenekarral lehetne előadni; még nincs, de vannak emberek, akikkel el tudnám képzelni.

Igyekeztem nem annyira magamról írni, a legszemélyesebb mindennapjaimról, hanem olyan szövegeket, amik több emberhez szólhatnak – nem tudatosan történt, de lazábbak lettek a dalok. Azért még mindig befelé fordulónak ítélem a lemezt, nem is lehet másképp ítélni.

A dalszövegeknél volt egységes koncepció, vagy különböző időszakok lenyomatai?

Inkább utóbbi, csak megcsúszva. Lezárásnak mondanám mindkét lemezt. Máshol járok már, mint amikor ezek születtek. Elég erős intenzív időszakaim szoktak lenni, olyankor készülnek vázak-szövegrészek, majd ülök rajtuk egy darabig, egyszer csak jön egy fuvallat, és kiokádom a szövegeket a meglévő telefonos felvételekre. Utólag fedeztem fel, hogy emberi témákról, érzésekről szeretek írni, mindig oda lyukadok ki a dalszerzésnél, most épp a felnőtté válás bonyodalmait próbáltam megragadni.

Zeneileg mik hatottak az új lemezre?

Akit kapásból tudok mondani, az Elliott Smith. Akusztikus világ, ugye, megvan benne az a hozzáállás, hogy az elektronikát nem viszi túlzásba, megmarad a klasszikus hangszíneknél. Befelé forduló alkat, talán túlzottan is, ezért nem bírják sokan, mert megőrülnek ettől a befelé fordultságtól; engem egy időben úgy beszippantott, hogy nem is tudtam menekülni. John Frusciante szólólemezei is hatottak rám, még régebbről. És a saját zenekarok: ezt a két lemezt zeneileg még a Babelhez kötöm, van olyan szöveg, amit nem is én írtam, hanem Ipolyi-Gáts Hunor, a Babel énekese (Pedig úgy volt), ő is énekelte fel. A nyitószámot és az utolsó dalt is a Babelbe szántam eredetileg; tudom és érzem rajta, hogy áthatja a Babel-időszak az új lemezt.

Az új lemeznél az egyik legfőbb különbség az énekhang hangszerelése, egyértelműbbé tétele. Ez a döntés mikor született meg?

Minden attól függ, kivel dolgozom. A dallamokat, általános érzetet, a szöveget én hozom, de egyedül nem tudok mindent kitalálni. Még nem hallom belül, hogy stúdiós környezetben, egyben hogyan szólalnának meg jól a számok. Az első lemezen Balasi Ádám, a Babel dobosa volt a zenei producer, jól megfogta annak a korszaknak a sötétségét, homályos, ködös hangzást alkotott hozzá. De úgy voltam vele, még egy ilyen hangzást nem akarok. Meghallgattam Prommer Patrik munkáit – a Muzsik és Volkova, a Hahó együttes lemezein dolgozott –, és tetszett a szép, tiszta megszólalás, tudtam, hogy az akusztikus gitár biztosan jó lesz. Nagyon sokat számít, kivel dolgozol, ők adják azt a pluszt, ami belőled hiányzik: Patrik játszott fel dobot, basszusgitárt néhány számban, billentyűzött, az ő személyisége is benne van a dalokban.

LEMEZTÁSKA ROVATUNK BALASI ÁDÁMMAL

Mik a további tervek?

Gitárt is tanítok zenesuliban, amit szeretnék komolyabban csinálni a jövőben. Elkezdtem klasszikus gitárral is foglalkozni, szeretnék ezzel is foglalkozni, elvégezni egy iskolát. És bejött a képbe a Kistehén. A Babel utáni egy nehéz időszak volt, mert egy közös álom dőlt össze, és nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy bekerültem a Kistehénbe. Ezek most mind kitöltik a gondolataimat. Vágyom zenekarra is, csak ahhoz olyan vezetői attitűd kell, meg olyan lazaság, amivel hagyom lélegezni az egészet, ami bennem most még nincs meg.

és akkor következzen a Mindig résen:

Fotó: Hortobágyi Gábor

Lemezborító: Nemes Tamás (fotó), Tóth Teodóra (felirat)