Lemezpremier! The Bluebay Foxes: NOW

2018.12.14. 15:59, Gaines

the_bluebay_foxes-now-elo_ne_zeti_ke_p.jpg

Az indierockos The Bluebay Foxes első nagylemezéről múlt héten mutattunk már egy ízelítő dalszövegvideót, most pedig megérkezik a komplett album is. Premier!

the_bluebay_foxes-now-borito.jpgA Now címet viselő nagylemez két és fél év után született meg, a zenekar saját bevallása most már elég érettnek érezte magát ahhoz, hogy kijöjjenek az együttes adott pillanati zeneiségének tényleges lenyomatául szolgáló anyaggal. „A lemez címe: NOW. A jelenre való reflektálást szerettük volna ebbe is belevinni, hiszen ezek lettünk/vagyunk most mi. Csináltunk eddig single-öket, live sessiont, belekóstoltunk milyen összeválogatni egymás mellé passzoló dalokat egy EP-re, majd most megtettük ugyanezt egy nagylemezhez. Szerencsések vagyunk, mert megjelenésről megjelenésre és koncertről koncertre éreztük azt, hogy megtérül az az energia, amit mi belerakunk minden területen a zenekarba és a számokba.”

 

A lemez elkészüléséről és a dalok válogatásáról így nyilatkoztak a Recordernek:

Továbbra is a jelenre való utalásként érdemes megemlíteni, hogy a legelső megírt Bluebay daltól (I’ll Be Here) kezdve az utolsó közösen összerakott dalig (Falling) rajta van a lemezen. Van közte olyan, amit korábban már egy másik, live session formájában megmutattunk (Heart), mert már akkor tudtuk, hogy az a dal képes kettős életet élni egy leegyszerűsített, puhított félakusztikus formátumban és a lemezen hallható pörgősebb zúzósabb formában is; vagy ott van a Waste On You, ami az EP-nken szerepelt, de azt gondoltuk, hogy újra kell vennünk, hogy megmutathassuk a nagylemezen is egy új formában. Több olyan dal is szerepel a lemezen, ami a zenekar eddigi élete folyamán többször változott velünk együtt, vagy a koncertműsor végett, vagy csak rájöttünk, hogyan tehetjük még jobbá azokat (China), és volt, hogy még ehhez hozzájött Ligeti Gyuri nagyszerű producerálása, így nyerte el végsőnek mondható formáját egy dal (Lonesome). Szerepel rajta még az On My Own is, ami az első klipes single volt a nagylemezről. A nemrég megjelent Over viszont az új irányt képviseli a zenekar életében, úgy mint a legújabb Falling vagy a What Makes You Better, amelyekben zeneileg tapasztalható némi változás, és hogy merre haladunk.

Hatalmas köszönettel tartozunk Ligeti Gyurinak, aki nem csak producerálta és keverte a lemezt de a legnagyobb emberi támogatást jelentette az egész időszak alatt, jött le a próbákra, éjjeleken át dolgozott a dalokon és még a kórházból is kiszökött csak, hogy el tudjuk kezdeni a stúdiózást. Ő ébresztett rá minket, hogy hiába nagy a feladat, de csak úgy van értelme, ha az ember mindent tőle telhetőt belerak és élvezettel csinálja azt.”


a The Bluebay Foxes december 20-án, csütörtökön, az Akvárium Kishalljában mutatja be a lemez teljes anyagát, olyan vendégekkel, mint Vitáris Iván vagy Schoblocher Barbara, és fizikai formátumban is ott lesz látható először a nagylemez. Facebook-esemény. Jegyek.


és akkor következzen a The Bluebay Foxes pillanatnyi lenyomata, a NOW:

A zenekar Facebook-oldala.

Külön köszönet:

Master: Szabó Szebasztián

Fotó: Chalhou Emil

Grafika és vizuál: Szabó Mátyás.

A The Bluebay Foxes első nagylemeze az NKA Hangfoglaló Program támogatásával jött létre.

https://recorder.blog.hu/2018/12/14/lemezpremier_the_bluebay_foxes_now
Lemezpremier! The Bluebay Foxes: NOW
süti beállítások módosítása