Hallgassátok meg a Fishing on Orfű új fesztiválhimnuszát!

2018.12.10. 09:37, Gaines

orfu.jpg

A Felejtsd el című dal a 30Y és Kispál András közös munkája. Múlt hét végén pedig a jegyértékesítés is elindult a 2019. június 19-22. között megrendezendő Fishing on Orfűre.

A vadonatúj dal a jövő tavasszal megjelenő 30Y-lemez előfutára, az ikonikus gitáros vendégszereplése pedig a fesztivál ötlete volt: „Először csak annyit tudtunk, hogy szeretnénk, ha a 30Y egyik új dala lenne a ’19-es fesztiválhimnusz. Aztán jött az ötlet, hogy miért ne gitározna benne Kispi?” – mondta el Egyedi Péter, a fesztivál kommunikációs vezetője. Szerencsére az ötlet egyből megtetszett minden félnek. „Volt az új dalok között ez a tempósabb, lüktetőbb. Rögtön elkezdtem hallani benne a Kispi gitárját.” – tette hozzá Beck Zoli, a 30Y énekese. „Én csak annyit mondtam, hogy nagyon nagy örömmel jövök - és jöttem. Megtiszteltetés Zoliékkal játszani.” – árulta el Kispál András. A 2018-as hangulatképekből készült videóklipet Kálocz Tamás, a fesztivál főszervezője rendezte és vágta. A Felejtsd el először a fesztivál YouTube-csatornáján, hamarosan minden fontosabb digitális platformon elérhető lesz, és élőben is elhangzik majd a 30Y fesztiválos koncertjén.

ITT LÁTHATJÁTOK A 30Y LEGUTÓBBI, MŰVÉSZI KIVITELEZÉSŰ TURNÉKLIPJÉT


A himnusz debütálásával együtt a jegyértékesítés is elindult, a Fishing on Orfű bérleteit kizárólag online, és kizárólag a Tixa rendszerében lehet megvásárolni az egyébként rendre elővételben teltházas rendezvényre – bolti értékesítés nincs. A sátorjegyek értékesítése januárban indul – a fesztivál új, mindenki számára kedvező rendszert ígér. Február végén érkezik a részletes zenei program is, a napijegyek értékesítésével egyetemben.


A fesztivál honlapját itt találjátok, Facebook-oldalát pedig emitt.

https://recorder.blog.hu/2018/12/10/hallgassatok_meg_a_fishing_on_orfu_uj_fesztivalhimnuszat
Hallgassátok meg a Fishing on Orfű új fesztiválhimnuszát!
süti beállítások módosítása