Ma este a TEJ a Dürer Kertben!

2018.11.24. 09:00, Gaines

park_cover.jpg

A 2015-ben feloszlott Isten Háta Mögött gitáros-énekese, Pálinkás Tamás vezényletével működő TEJ zenekar rádióbarát zenét játszik, bár olyan csavarokkal, amelyek nem éppen rádióbarátok, és számaik olyan témákról szólnak, amelyek szintén ritkák a rádiókban. Pénztelenség Sikertelenség Csillogás című, 2017-es debütlemezüket nagyon szerettük, és még idén érkezik a folytatás (), amit még a megjelenés előtt be is mutatnak a Dürer Kertben, így igazán exkluzív estére számíthat a koncertre látogató közönség.

A zenekart még 2012-ben alapította Pálinkás és Sándor Dániel Budapesten, ám azóta több komoly változáson is átesett. Sándort először Póka Zalán váltotta, ekkor még - a zenekar szavaival élve - "szégyentelenül otromba electropopot" próbáltak játszani. "A gyors sikert (az Átlag éjjel nagyot ment a Viva tévén) még gyorsabb leépülés követte", a 2014-es feloszlást követően alakult újjá rendes zenekarként, a jelenlegi felállásban (Pálinkás Tamás - ének, Fejős Ádám - dob, Svajcsik Kristóf - gitár, Kiss Benedek - basszusgitár, Sashegyi Soma - billentyű). Az elektropop helyébe pop, alt-rock, meg némi grunge került, saját műfaji definícióval "szubpop", mely nem véletlenül rímel a seattle-i Sub Pop kiadóra, ahol a TEJ egyik fő inspirációjának számító Nirvana is kiadta első lemezét. A szombati lemezbemutató koncerten az Alone in the Moon, a Mamelons és az Úrfi zenekar vendégeskedik.

Időpont: november 24.

Helyszín: Dürer Kert

Belépő: 1500 / 2000 Ft

Facebook-eseményoldal.

A TEJ Facebook-oldala.


A megjelenés előtt álló második album egyik dala, Az idő urai szövegvideója:

 
és a teljes debütlemez:

https://recorder.blog.hu/2018/11/24/ma_este_a_tej_a_durer_kertben
Ma este a TEJ a Dürer Kertben!
süti beállítások módosítása