Egy amerikai metálos európai kamuturnét szervezett magának

2018.11.12. 15:00, Gaines

threatin.png

Ez a történet is úgy kezdődik, mint minden zenészé: egy Los Angeles-i metálos, Jered Threatin arról álmodozott, hogy egy nap majd végigturnézza Európát a zenekarával. A különbség csak az, hogy úgy gondolta, inkább átugorja az olyan macerás köröket, mint keresni egy menedzsert, áldozatos munkával, sok-sok koncerttel eljutni arra a szintre, amelyen már megtérülhet egy tengerentúli turné, és népszerűséget hazudott magának.

A MetalSucks számolt be róla, hogy a Threatin nevű projekt – egy személyes hard rock együttes, amelyben ő énekel és játszik minden hangszeren, a koncerteken pedig háttérzenekarral egészül ki – tíz állomásos európai turnét sikerült leszerveznie, Londont, Glasgow-t, Párizst és Bergamót is érintve. A formációt elméletileg több ezren lájkolták a Facebookon, a YouTube-videóik alatt hosszan sorjáztak a kommentek, és több telefonos kamerás felvételen óriási tömegek tomboltak a Threatin Los Angeles-i koncertjein. A zenekar promótere állította, hogy több száz jegyet adtak el elővételben az európai koncertekre, ehhez képest az első londoni koncerten mindössze három ember alkotta a közönséget, míg Birminghamben az ottani előzenekar elmondása szerint 13 főnek játszottak: „A hangtechnikusnak, a pultosnak, annak a tíz embernek, akiket mi hoztunk, és egyvalakinek, aki ténylegesen jegyet is vásárolt.”

threatin_tour.jpg

A bristoli koncerthelyszín, az Exchange munkatársai kutakodni kezdtek, és meglepő eredményekre jutottak: azok, akik jelezték a Facebookon, hogy ott lesznek a koncerteken, mint brazil felhasználók, a YouTube-on csak botok kommenteltek, a zenekaros interjúk megrendezettek. A StageRight Booking nevű promóteriroda, melynek képviselője felvette a kapcsolatot a koncerthelyszínekkel és az előzenekarokkal, nem létezik. (Threatin a külső promóter álcája alatt gyakorlatilag kibérelte a koncerthelyszíneket, maga szervezte a line-upot, és ő felelt a jegyeladásokért is.) A „rajongók” által feltöltött koncertfelvételek sem valódiak: vagy csak a zenekar látszik rajtuk, és alá van keverve a közönség tombolása, vagy csak a közönséget veszi a kamera, mert az illető pont nem lát rá a színpadra. A videók nagy része a botrány kipattanása óta lekerült a netről, a zenekar Facebook-oldala nemkülönben, de egy kamufelvétel most még megtekinthető.

A cikk megjelenése óta kiszállt a kísérőzenekar dobosa és gitárosa, már csak a basszusgitáros tart Jered Threatinnel, bár kérdés, megtarthatják-e még a hátralévő koncerteket: a belfasti eseményt már lefújták. A MetalSucks további nyomozása során kiderítette, hogy Threatin komplett médiabirodalmat teremtett magának, és dolgozott ki a legapróbb részletekig: a nem létező koncertszervező iroda mellé hamisított egy 1964-es alapítású lemezcéget, amely rajta kívül olyan előadókat képvisel, mint „Bryan Guy”, a „Cars”, „Tull”, az „Ice Age” és „Asher”, és létrehozott egy Top Rock Press nevű online rockmagazint, melynek hasábjain a Metallica-hírek és az Alternative Nationről lopott Megadeth-interjú mellett ott tündökölhet a Threatin. Elképesztő mennyiségű melót ölt tehát önnön fényezésébe, csak hogy eljuthasson egy turnéra, ahol nyilvánvaló módon lebukik majd; már-már elismerésre méltón elkötelezett szélhámos, de azért végeredményben mégiscsak egy csaló.

Címkék: kamu threatin
https://recorder.blog.hu/2018/11/12/egy_amerikai_metalos_europai_kamuturnet_szervezett_maganak
Egy amerikai metálos európai kamuturnét szervezett magának
süti beállítások módosítása