Post-punk jubileum – a negyvenéves Killing Joke a Dürer Kertben

2018.10.26. 17:25, FRecorder

killingjoke2018_33_1.jpg

Eléggé meg tudja adni az alaphangulatát egy koncertnek, ha az ember arra lép be a terembe, hogy a merch pultnál éppen egy később az eladó cuccok közé kerülő gördeszkalapot dekorál az a Youth, aki nem csak a Killing Joke alapítótagjaként és basszgitárosaként írta be magát a zenetörténetbe, hanem egy halom más fontos projektben, többek közt az ambient alapvetés The Orb-ban is részt vett sok évtizedes pályafutása alatt.

A post-punk alapoktól az industrial metalos kitérőkön át a rádióbarát rockig sok fázison végighaladó Killing Joke nyolc évvel az A38-as koncertje után tért vissza Budapestre, ráadásul eredeti felállásában, a negyvenedik évfordulós turnéján. A mindig szuggesztív frontember Jaz Coleman és Youth mellett a dobos Paul Ferguson és a gitáros Geordie Walker egy egész karriert végigvevő programmal készült és ha rajtuk múlott volna, valószínűleg ez lett volna az év legnagyobb hazai post-punk örömünnepe. Hogy mégsem teljesen az lett, az nagyrészt a hangosításon múlott: ha egy zenekar saját hangtechnikust hoz, az sülhet el nagyon jól is, mivel elvileg a saját ember tudja a legjobban, hogy hogyan is kellene szólnia a koncertnek, de lehet belőle katasztrófa is, ha az illető az adott klub sajátosságaival nem törődve lövi be a hangrendszert. Itt sajna az utóbbi volt a helyzet, aminek a színpad előtt szinte elviselhetetlenül túltolt hangerő, a terem hátuljában pedig erőtlen doboz-hangzás lett az eredménye, ami a pont megfelelő helyen álló keveseket leszámítva mindenkinek eléggé belerondított az élménybe. Kár érte, mindenesetre reméljük, nem kell majd újra nyolc évet várni a pótlásra.

A turnéra a szintén angol Turbowolf kísérte el Colemanékat, akik, ahogy egy ismerős jellemezte őket találóan: igazi szőröstökű rákenrollt játszanak. Egyenesen a hetvenes évek legmélyének glammel ötvözött hardrock-bugyraiból, annak minden dögösségével, túltoltságával és szeretnivaló gagyiságával. Zeneileg annyira nem passzoltak a post-punk veteránokhoz, de ez valószínűleg senkit nem zavart, mivel elképesztő hangulatot csináltak, vagyis az előzenekari szerepüket tökéletesen betöltötték.

Frank Olivér (infinitebeat.hu) fotói.

Killing Joke:

killingjoke2018_22.jpg

killingjoke2018_23.jpg

killingjoke2018_24.jpg

killingjoke2018_25.jpg

killingjoke2018_26.jpg

killingjoke2018_27.jpg

killingjoke2018_28.jpg

killingjoke2018_29.jpg

killingjoke2018_30.jpg

killingjoke2018_31.jpg

killingjoke2018_32.jpg

killingjoke2018_33.jpg

killingjoke2018_34.jpg

killingjoke2018_35.jpg

killingjoke2018_36.jpg

killingjoke2018_37.jpg

killingjoke2018_38.jpg

killingjoke2018_39.jpg

killingjoke2018_40.jpg

killingjoke2018_19.jpg

killingjoke2018_20.jpg

killingjoke2018_21.jpg

Turbowolf:

killingjoke2018_01.jpg

killingjoke2018_02.jpg

killingjoke2018_03.jpg

killingjoke2018_04.jpg

killingjoke2018_05.jpg

killingjoke2018_06.jpg

killingjoke2018_07.jpg

killingjoke2018_08.jpg

killingjoke2018_09.jpg

killingjoke2018_10.jpg

killingjoke2018_11.jpg

killingjoke2018_12.jpg

killingjoke2018_13.jpg

killingjoke2018_14.jpg

killingjoke2018_15.jpg

killingjoke2018_16.jpg

killingjoke2018_17.jpg

https://recorder.blog.hu/2018/10/26/post-punk_jubileum_a_negyveneves_killing_joke_a_durer_kertben
Post-punk jubileum – a negyvenéves Killing Joke a Dürer Kertben
süti beállítások módosítása