"Csak azért káromkodtam, hogy ne tudd bevágni!" – Lóci játszik-werkfilmpremier

2018.10.16. 09:00, Gaines

loci_1.jpg

Eseménydús két év áll a Lóci játszik mögött: tavaly Krokodil címmel kiadták második lemezüket, megnyerték a Nagy-szín-pad 2017-es versenyét, megírták az 5. STRAND Fesztivál himnuszát, 2016/17-ben a Margaret Islanddel, 2017/18-ban pedig a Bagossy Brothers Companyval turnéztak. Ezt az időszakot örökíti meg a Szív-láb-dob című dal múlt héten debütált klipje, melynek exkluzív werkfilmje a Recorderen látható először.

A Szív-láb-dob mindemellett a tavasszal megjelenő harmadik Lóci játszik-album első dala is, és arra a kérdésre keresi a választ, hogy hatással vannak-e egymásra a magyar együttesek, mint annak idején a Beach Boys volt a Beatles-re, vagy a Kinks a Rolling Stones-ra. A zenekar frontembere, Csorba Lóci ezt nyilatkozta a klipről és a turnétársai dalra gyakorolt hatásáról: „Mintha csak egy álmomat zenésítettem volna meg: valahol Székelyföldön bóklászunk, igazi "margaretes" gitárbontás hangja szól a távolból, majd megjelenik Bagossy Norbi, és belekezd a verzébe. Elérünk a középrészhez, megérkeznek a Lóci játszik fúvósok, mindenhonnan emberek özönlenek, és egy hegy tetején közösen énekeljük, hogy "Együtt ver a Szív-láb-dob"...! Ezúton is nagyon köszönjük a Várgondnokságnak, hogy beleszerettek a klip ötletébe és engedélyezték a forgatást a Citadella tetején.” A másfél perces werkfilm rövid ízelítőt nyújt az éjszakába nyúló forgatásból, elcsípett pillanatokat a kezdeti készülődéstől és a lelkes statiszták gyülekezésétől egészen a késő esti fényekben előadott fináléig.

LEMEZTÁSKA ROVATUNK LÓCIVAL


A lemezfelvételek mellett ugyanakkor a Lóci játszik javában próbál koncertszínházi műsorának december 21-én esedékes premierjére, az Extravaganza című előadásukra. A színházi keretekre komponált produkció a MOM Kult színpadán debütál, tematikáját az ismert dalok, új, illetve alkalmi művek, a helyszínen születő szerzemények adják, némi standupos fűszerezéssel. „Több mint tíz éve nézem ámulatba ejtve az amerikai késő esti tévéműsorokat, és mindig is A Zenekar volt benne a kedvencem. Csak azt nem tudtam eldönteni, melyiket csinálnám szívesebben: a zenekar- vagy a műsorvezetés részét? Ezért inkább létrehoztunk egy olyan Lóci játszik műsort, ahol ezen nem kell gondolkodni, és minden, de Tényleg Minden Őrültség belefér! Ha csak az ötleteink 20%-át sikerül megvalósítani, már akkor egy olyan egyedi, személyes, a maga nemében megismételhetetlen és végtelenül szórakoztató este lesz, hogy sírva könyörgöm a ráadásért.


A Lóci játszik színházi estjét Novák Péter rendezi, itt az előadás Facebook-eseményoldala.


Addig is, először a múlt heti Szív-láb-dob klip:


Majd annak színfalak mögé vezető videója:

https://recorder.blog.hu/2018/10/16/_csak_azert_karomkodtam_hogy_ne_tudd_bevagni_loci_jatszik-werkfilmpremier
"Csak azért káromkodtam, hogy ne tudd bevágni!" – Lóci játszik-werkfilmpremier
süti beállítások módosítása