Szobrot emeltek Chris Cornellnek

2018.10.09. 15:51, Gaines

cornell_1.jpg

A Soundgarden és az Audioslave tavaly elhunyt énekes-dalszerzőjének mását szülővárosában, Seattle-ben öntötték bronzba a popkultúra múzeuma (Museum of Pop Culture) előtt.

A szobor elektromos gitárral a kezében, klasszikus rocksztárpózban, a védjegyének számító hosszú, bongyor hajjal, bakanccsal és dögcédulával örökíti meg Chris Cornellt, még hasonlít is rá. Határozottan ízlésesebb, mint a négy évvel ezelőtt felavatott Kurt Cobain-szobor, amelyen a Nirvana frontembere nemhogy felismerhetetlen, de még giccsesen ki is buggyan a szeméből egy könnycsepp. Az alkotást az énekes özvegye, Vicki Cornell megrendelésére Nick Marra szobrász készítette, és közvetlenül a járdánál helyezték el, mintha csak a járókelők között utcazenélne. A szobor felavatásánál jelen voltak Cornell gyerekei, a Soundgarden tagjai (Kim Thayil, Ben Shepherd, Matt Cameron), valamint Jenny Durkan, Seattle polgármestere. A grunge-hullám egyik éllovasának számító Cornell több mint harminc éves pályafutása során zenekaraival és szólistaként is óriási sikereket ért el 2017-es haláláig. „Ez a szobor a belőle áradó fényt szimbolizálja, amely áthatotta a zenéjét, és milliókat érintett meg. Beragyogta az életünket, és a jövő nemzedékeinek is inspirációul szolgál majd” – mondta beszédében Vicki Cornell.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Chris Cornell statue has been unveiled tonight at MoPOP in #Seattle #chriscornell #soundgarden #mopop #seattlecenter

Helen Rosnovskaya (@roshelen) által megosztott bejegyzés,

Címkék: chris cornell
https://recorder.blog.hu/2018/10/09/szobrot_emeltek_chris_cornellnek
Szobrot emeltek Chris Cornellnek
süti beállítások módosítása