Nemi erőszakkal vádolják a Sigur Rós dobosát

2018.10.02. 11:28, Gaines

sigurros_drummer.jpg

Orri Páll Dýrason a vádak miatt kilépett az izlandi zenekarból, amelynek 1999 óta volt a tagja.

A dobost egy Los Angeles-i zenész, Meagan Boyd vádolta meg Instagram-posztjában (ezt azóta törölték a szolgáltatásról). Elmondása szerint dr. Christine Blasey Ford hatására áll a nyilvánosság elé most a 2013-as incidenssel, aki az amerikai Legfelsőbb Bíróságába jelölt Brett Kavanaugh-t vádolja szexuális zaklatással; eddig attól félt, hogy senki nem hinne neki, és szégyellte, hogy felelőtlenül megbízott Dýrasonban csupán azért, mert szerette a zenekart, amelyben játszott.

Az eredeti bejegyzés szerint egy Los Angeles-i bárban ismerkedett meg Dýrasonnal, aki a Kveikur című Sigur Rós-lemez stúdiófelvételei miatt volt a városban. „Részeg voltam, amikor megismerkedtem vele egy szórakozóhelyen (egy rövid ideig a „the body shop” nevű klubban táncoltam), csókolóztunk, aztán elaludtam az ágyában. Teljesen ki voltam ütve. Arra ébredtem mély álmomból, hogy az engedélyem nélkül belém hatolnak… ez aznap éjjel kétszer is megtörtént, és magam is sokat tűnődtem azon, miért nem hagytam ott az első alkalom után… de részeg voltam, kimerült, sokkos állapotban, és akkoriban még nem hallottam Uberről/lyftről… de mindez nem is számít, mert senki nem érdemli meg, hogy megerőszakolják/megérintsék/nyalják/megdugják az ENGEDÉLYE nélkül. (((Még most is zakatol a szívem és remegek.)))

A Sigur Rós tegnap reagált egy Facebook-bejegyzésben a szeptember 25-ei posztra, melyben bejelentették, hogy a vádak súlyosságára való tekintettel elfogadták Dýrason kilépését. A Facebook-oldalán Dýrason is megszólalt az ügyben: a bejegyzésben nem ismeri el a vádakat, de nem is tagadja kategorikusan, csak annyit ír, hogy szeretne „mihamarabb kimászni ebből a rémálomból”, a szexuális erőszak áldozatai iránti tiszteletből nem fogja a nyilvánosság előtt megvívni ezt a harcot, és nem akar foltot ejteni a vádakkal a zenekar munkásságán. „Az eset tagadhatatlanul megviselt az elmúlt napokban. Egyesek majd azt mondják, joggal, és nem áll szándékomban vitatkozni velük. Arra kérném ugyanakkor őket, hogy a megfelelő irányba tereljék a haragjukat, és ne rángassák bele a családomat, különösen a feleségemet.” (A dobos menyasszonya, María Lilja Þrastardóttir ismert izlandi nőjogi aktivista.) „Szeretném azt kérni, hogy mindenki őrizze meg a nyugalmát, és ne szakadjanak harcoló szekértáborokra, mert ez nem bírósági tárgyalás, csak Meagan szava áll az enyémmel szemben az interneten. A hangos, provokatív szavak senkinek nem kedveznek – se nekem, se Meagannek.

Boyd egy másik, az Instagram közösségi irányelveinek megsértése miatt leszedett posztjában egy állítólagosan Dýrasontól érkezett emailről is posztolt fotókat, melyben a dobos tagadja a vádakat: "Nem értem, miért vádolsz olyasmivel a nyilvánosság előtt, amit nem követtem el." (Az Exclaim cikke idéz a törölt bejegyzésből). Dýrason ellen hivatalosan nem emeltek vádat.

https://recorder.blog.hu/2018/10/02/nemi_eroszakkal_vadoljak_a_sigur_ros_dobosat
Nemi erőszakkal vádolják a Sigur Rós dobosát
süti beállítások módosítása