Koncert közben ment el Bono hangja, de már jól van

2018.09.03. 10:30, Gaines

u2-performing-in-berlin.png

Ha valakit úgy hívnak, hogy Bono Vox, azaz „jó hang”, és ha ennek megfelelően arról híres, hogy minden koncertjén teljes erőbedobással énekel, akkor kellemetlen tud lenni, amikor az a hang mégsem jó. Hát még ha a világ egyik legsikeresebb rockzenekarának több százmillió dolláros turnéján fuccsolnak be a szóban forgó hangszálak. A U2 Experience + Innocence turnéjának egyik legelső állomásán, másodszor léptek fel Berlinben, amikor a koncert ötödik dala, a Beautiful Day után Bono leállította a koncertet, és tájékoztatta a közönséget, hogy nem tudja folytatni, mert teljesen elment a hangja. „Nem tudom, mit csináljak. Tíz perce még úgy énekeltem, mint egy dalospacsirta” – szabadkozott a közönségnek a megrendült énekes.

Először még csak negyed órás szünetet kért, remélve, hogy visszajön a hangja, utána azonban az egész koncertet be kellett rekesztenie. Vasárnap orvoshoz ment a problémájával, aki szerencsére azt ígérte, hogy a turné hátralévő részét problémamentesen végig tudja majd énekelni. Az énekes így nyilatkozott: „Nagyon örülök, rettentően megkönnyebültem, hogy nincs komoly baj. A megkönnyebbülésemet csupán az árnyékolja be, hogy kellemetlenséget okoztunk a berlini közönségnek. Pedig nagyszerű volt a hangulat, felejthetetlen estének ígérkezett, csak épp nem így… Alig várjuk, hogy november 13-án visszatérjünk.” Négy éve azért kellett lemondania egy egy hetes szereplést a zenekarával a The Tonight Showban, mert súlyos biciklibalesetet szenvedett, és ötórás helyreállító műtétnek kellett alávetnie magát.

A félbeszakadt koncertről felvétel is készült: Bono énekbeszélve küzdi végig a Beautiful Dayt, és szemmel láthatólag megviseli, hogy nem tud tovább énekelni.

Címkék: u2 bono
https://recorder.blog.hu/2018/09/03/koncert_kozben_ment_el_bono_hangja_de_mar_jol_van
Koncert közben ment el Bono hangja, de már jól van
süti beállítások módosítása