Itt a Hangfoglaló Program – SONYA: Akik reményt adnak

2018.08.17. 09:08, rerecorder

sonya.jpg

Helyzetjelentés a Hangfoglaló Program Induló előadói alprogram 2017-es nyerteseiről: SONYA.

A SONYA 2013-ban debütált Kitchenfloor című számával, amely 2014-ben legjobb videoklip kategóriában elnyerte a Viva Comet díjat. Az együttes posztrock zenét játszik, jó néhány daluk fejez ki melankóliát, olykor mély szomorúságot. Korbucz Sonya, a zenekar énekes-dalszerzője szerint fontos, hogy a hallgatóságuk tudja, hogy bár néha összecsapnak a hullámok a fejük felett, soha nincsenek egyedül. Szeretné, hogy az emberek egyfajta reményt merítsenek a zenéjükből és rájöjjenek, sokan mások is vannak vagy voltak hasonló helyzetben. Az együttes számaiban a dallam és a ritmus játssza a központi szerepet, a szöveg kísérőként van jelen, árnyalja a dalok hangulatát és minden esetben a zenéhez igazodik. A SONYA Krypta című dalát használták az Aranyélet egyik kulcsjelenetében, sőt a sorozat harmadik, 2018 októberében megjelenő évadának főcímdalát is Sonya írta Fülöp Péter szövegére, a Family-re. Korbucz Sonya talán legemlékezetesebb koncertélménye egy romániai turnéhoz kapcsolódik, amikor a bukaresti, brassói és kolozsvári közönség tudatos zenehallgatóként „felkészült” a zenéjükből, az emberek annak ellenére ismerték és énekelték a szövegeket, hogy előtte soha nem koncerteztek ezekben a városokban. Az együttes idén nyáron részt vett a VéNégy Fesztiválon és a Bánkitón, a Művészetek Völgyében, de ott lesz a Fekete Zaj Fesztiválon is. Szeptemberben várhatóan megjelenik egy EP-jük, amelyen öt új szám és a Krypta lesz hallható. A SONYA ősztől sem hagy fel a koncertezéssel, a budapesti klubkoncertek mellett egy szeptembertől áprilisig tartó, 10-12 állomásos közös turnét szerveznek az Apey And The Pea zenekarral.

https://www.facebook.com/sonyasonyasonyasonya/


cikksorozat a Hangfoglaló Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2018/08/17/itt_a_hangfoglalo_program_sonya_akik_remenyt_adnak
Itt a Hangfoglaló Program – SONYA: Akik reményt adnak
süti beállítások módosítása