AŽUR-kliptrilógia – 1. rész, reggel: Ne felejts el

2018.08.03. 09:00, rerecorder

ab-13_r.jpg

A 2016-ban alakult, szláv csengésű AŽUR (ejtsd: Azsúr) 2016-os bemutatkozó felvételei (a Nem vagy egyedül háromszámos demó) után két új szerzeménnyel és a demó címadójának új változatával jelentkezik, a háromszámos EP – aminek Piros, és nem kék a címe – egyben ízelítő az ősszel érkező bemutatkozó nagylemezből. A három dalhoz kliptrilógia is készült, amely a nap folyamán debütál itt a Recorderen. Első rész: reggeli.

ep.jpg

Az alternatív poprockot játszó kvintett tagjai nagyon szeretnek kísérletezni, vegyíteni a különböző stíluselemeket és ez ezen a háromszámos anyagon is jól érződik: a végeredmény változatos, egyedi, sokszor jól bulizható zene. A szövegeket személyes történetek ihletik, főképp magánéleti válsághelyzetek kerülnek előtérbe, de nem riadnak vissza a nyelvi játékok alkalmazásától sem. 

„A dalok, amik az EP-re kerültek, mind a zenekar korábbi időszakában íródtak, bár mindegyik különböző módon” – mesélte az AŽUR billentyűse, Bakos Zita. „A Nem vagy egyedül az első dalaink egyike, amely megalapozta azt a hangzásvilágot, amit később egységesen gondoltunk követendőnek. A szöveget tekintve is az a gondolat vezérelt, hogy nem vagyunk egyedül, és egyértelmű volt, hogy a készülő lemezünkről ezt a szerzeményt mindenképpen szeretnénk megmutatni. A másik két számmal együtt egy nagyobb egységet alkotnak, melyek a zenekar további színeit jelenítik meg. A dalaink személyes hangvételűek, az életünkről, és szerintünk kicsit mindenki más életéről is szólnak. Boldogság, beletörődés, elfogadás, őrjöngés, vagy éppen csak az, hogy jól érezzük magunkat.  Így váltakoznak bennünk ezek az érzések, és így lesz mélyzuhanásból magasrepülés.”

A három dal mindegyikéhez készült videoklip: „A videók készítése alatt is arra törekedtünk, hogy ezeket az érzéseket hitelesen tudjuk tükrözni, ezért ugyanazon a helyszínen, három különböző napszakban forgattunk” – mondta Zita a Recordernek.

Baka Rebeka (ének), Bakos Attila (basszusgitár, vokál), Bakos Zita (billentyű, vokál) és Miklós Dávid (gitár) formációja 2017-ben véglegesült Müller Máté (dob) csatlakozásával. Az együttes tehetségére a szakma is hamar felfigyelt: az induló zenekarok támogatására létrehozott Hangfoglaló Program keretein belül bekerült a Nemzeti Kulturális Alap jóvoltából támogatott zenekarok közé. A fiatalok pár hónappal alakulásuk után az Öröm a zene tehetségkutatót is megnyerték – a díj pedig egy fesztiválfellépés volt, így 2017 nyarán már a SZIN színpadán zenélhettek. Az együttes hivatalos debütáló dala idén márciusban jelent meg, Zuhanok címmel. A Weöres Sándor nyelvi játékosságát megidéző szerzemény már a VOLT, a VéNégy és az AlteRába fesztivál színpadain is elhangzott, az AŽUR tavasszal a Lóci játszik zenekarral turnézott országszerte. 

Ősszel pedig debütál a nagylemez is, amely egyben a Magneoton Underground első kiadványaként jelenik meg.

A kliptrilógiából elsőként tehát a Ne felejts el látható, reggeli hangulatú dal az AŽUR-tól reggeli zsúrral a fókuszban: „a Ne felejts el című szerzeményünk boldogságot és nyugalmat áraszt, hangszerelése az elején elhangzó billentyűtéma köré épül, amelynek katarzisát a trombitaszóló hozza meg. Tulajdonképpen vágyakozunk arra, hogy sose múljanak el a felhőtlen pillanatok. A videók készítése alatt is arra törekedtünk, hogy az adott dalban megjelenő hangulatot, életérzést tükrözni tudjuk, ezért a Ne felejts el lett a hajnali fényekben forgatott, idilli zenekari együttlétünk” – meséli Zita a dalról és a klipről.

A produceri munkákat Kirschner Péter (a Müller Péter Sziámi AndFriends, illetve Bródy János producere) látta el. „A klipet pedig Sincónak köszönjük, tökéletesen megvalósított minden elképzelést.”


Legközelebb a Sziget Fesztiválon szerepel a formáció, augusztus 14-én kedden, 21:30-tól a Petőfi Rádió - Telekom Volt fesztivál színpadon.


és akkor a Ne felejts el


https://www.facebook.com/azurband/

https://recorder.blog.hu/2018/08/03/a_ur-kliptrilogia_1_resz_reggel_ne_felejts_el
AŽUR-kliptrilógia – 1. rész, reggel: Ne felejts el
süti beállítások módosítása