Kenyérkosárból került elő David Bowie első demófelvétele

2018.07.23. 10:39, Gaines

bowie_12.jpg

A felbecsülhetetlen értékű relikvia évtizedeken át porosodott a két éve elhunyt zseni korai zenekarának menedzserénél, mindössze tizenhat évesen énekelte fel David Bowie 1963-ban.

Mindannyian végigszenvedtünk már néhány költözést, az azzal járó hercehurcát, eldönteni, mit tartsunk meg, és mit szanáljunk ki, de az már keveseknek adatott meg, hogy a válogatás során egy kenyérkosárban rábukkanjon David Bowie első demófelvételére. Egész pontosan egy embernek. A szerencsés illetőt David Hadfieldnek hívják, és a The Konrads nevű zenekar második dobosa és menedzsere volt: a zenekart az első dobos, Dave Crook alapította 1962-ben, majd csatlakozott George Underwood (ének), ő pedig szólt legjobb barátjának, egy bizonyos David Jonesnak is, aki akkor még szaxofonosként szállt be a csapatba. A 15 éves Bowie egy évig játszott eredeti nevén a The Konradsban, elsősorban ifjúsági klubokban, táncos estéken, templomokban és bar-micvákon léptek fel.

Mielőtt még Bowie átnyergelt volna a King Bees nevű együtteshez, 16 évesen felénekelte egy dél-londoni stúdióban a The Konradsszal az I Never Dreamed című számot. Elküldték a Decca lemezcégnek, akik azóta is bánhatják, hogy nem ismerték fel benne a leendő Ziggy Stardustot, és visszadobták az anyagot. A szalag ezután évtizedekig porosodott Hadfield nagypapájának kenyérkosarában, ahol az 1990-es években bukkantak rá a költözködés alatt egyéb, a The Konradshoz kötődő fotókkal, levelekkel, promószkeccsekkel és szerződésekkel együtt.

Hadfield úgy emlékszik vissza a The Guardian beszámolójában, hogy a The Konrads ügynöke, Eric Easton – aki mellesleg a Rolling Stonest is menedzselte ifjúkorukban – kérte fel a zenekart a demófelvétel elkészítésére. Bowie és Neville Wills gitáros két-három szerzeményt írt a sessionre. Hatfield szavaival: „Úgy döntöttünk, hogy felveszünk néhány instrumentális számot gitárral, meg egy saját dalt. Az I Never Dreamedre esett a választásom, mert az volt a legerősebb szám, a másik kettő gyengécske volt. És arra jutottam, hogy Davidnek kell felénekelnie, övé lesz majd a helyes interpretáció. Így ez az első stúdiófelvétel, amelyen David Jones énekel, 55 évvel ezelőtt.”

BOWIE EGYIK LEGNAGYOBB LEMEZÉRŐL, A LOWRÓL ITT ÍRTUNK

A dalt még egyszer eljátszották, amikor a Decca visszahívta a zenekart egy meghallgatásra – majd azután sem szerződtették őket –, akkor viszont már Roger Ferris énekelt, Bowie csak vokálozott. Hadfield kincset érő szalagja egy szeptemberi árverésen fog kalapács alá kerülni, a várakozások szerint akár tízezer fontért is elkelhet. Ezt a felvételt sajnos nem tudjuk majd beszerezni, cserébe október 21-én jelenik meg David Bowie díszdobozos életműkiadásának negyedik fejezete, az 1983-1988-ig tartó időszak termését felölelő Loving The Alien, amely számos korábban kiadatlan számot és a Never Let Me Down új verzióját is tartalmazni fogja: ezt Bowie zenésztársai játszották fel, Nico Muhly hangszerelt hozzá vonósnégyes-kíséretet, Laurie Anderson pedig a Shining Star (Makin’ My Love) című dalban vendégszerepelt.


A demóról csak egy fotót tudunk mutatni:

demo.jpg


Az árverésen ilyen fényképek is lesznek majd a Konradsról:

bowie_photo.jpg


És ha a demót nem is, de a The Konrads 1963-as próbafelvételeit bárki meghallgathatja:

Címkék: david bowie
https://recorder.blog.hu/2018/07/23/kenyerkosarbol_kerult_elo_david_bowie_elso_demofelvetele
Kenyérkosárból került elő David Bowie első demófelvétele
süti beállítások módosítása