Néhány hónapja futott végig az interneten a hír, hogy az Amazon okoshangszórójába beépített virtuális asszisztens, Alexa az éjszaka közepén, kérés nélkül elneveti magát. Rögtön előkerült persze Hal és a Skynet, az eset pedig innen, Magyarországról végképp sci-finek tűnhet. Holott egyre több szakértő jósolja azt, hogy a beszéddel vezérelhető hangszórók rohamos térnyerése átalakíthatja mindennapi életünket, beleértve a zenehallgatási szokásainkat is.
Az elmúlt években a nagy tech-vállalatok sorra jönnek ki a saját okoshangszóróikkal: az Amazon Echo mellett debütált a Google Home, a Microsofttól az INVOKE, az Apple HomePodja, és nemsokára a Samsung is betársul. Ezeket az eszközöket a bennük rejlő személyi asszisztens kapásból össze tudja kapcsolni az adott vállalat médialejátszójával, streaming szolgáltatójával: az Echón keresztül elérhetjük az Amazon Prime Music könyvtárát, a Google Home-ból a Play Musicot (amíg még létezik), a HomePodról az iTunest. A Spotifynak nincs még saját hardvere, mivel azonban kimagaslóan a legnépszerűbb zenei szolgáltatás, egyelőre a többi tech-cégnek is érdeke, hogy elérhetővé tegyék készülékükön.
Az NPR és az Edison Research tavaly év végén végzett egy kutatást, mely szerint az amerikai lakosság 16 százaléka rendelkezik okoshangszóróval (ez nagyjából 39 millió fő), és egyedül és társaságban is túlnyomórészt, 60 százalékban zenehallgatásra szeretik használni. (Az okoshangszórók globális piaca szintén növekszik.) Már a rövid távú hatások is tanulságosak: a válaszadók 71 százaléka több zenét hallgat, amióta beszerzett ilyen kütyüt, egyben visszaszorult az esetükben a rádióhallgatás, sőt, a tévézéstől is elveszi az időt. Még érdekesebbek azonban az okoshangszórók elterjedésének hosszabb távú lehetséges következményei.
Kezdjük azzal, hogy az okoshangszórókat az otthonában telepíti a felhasználó, nem fogja tehát mindenfelé magával hurcolni, mint a telefonját. A hangmérnökök szeme előtt jelenleg épp annak kell lebegnie, hogy a legtöbben mobilról, fülhallgatón hallgatnak zenét, a keverés és masterelés is ehhez igazodik, ugyanolyan jól kell ott is szólnia, érvényesülnie a számoknak, ha nem jobban. Az okoshangszóróval visszakerül a zene a tágasabb térbe, viszont máshogy funkcionál, mint egy sztereó hangrendszer. Térhangzást ígér, nem sztereót, amely alkalmazkodik annak a teremnek az akusztikájához, ahol elhelyezték. A stúdiókban nagy és közeltéri monitorokkal dolgoznak, ezek pedig mind sztereó hangszórók, vagyis több évtizedes keverési gyakorlatot bonyolíthat, ha öt-tíz éven belül esetleg tömegek állnak át nem-sztereó okoshangszórókra otthonaikban.
A lemezkiadók is elkezdtek már számolni az okoshangszórókkal. A hangulathoz választott zenéknél például előnnyel indulhatnak az instrumentális, elektronikus zenék. A Ninja Tune digitális értékesítési vezetője a Pitchforknak felvetette, hogy elláthatják majd hangulatokhoz társított metaadatokkal a streaming szolgáltatókat; Bonobo számai például közkedvelt háttérzenék a tanuláshoz és összpontosítást igénylő feladatokhoz. „Egy indie lemezcégnél mindig az a nagy kérdés, hogyan vehetjük rá a hallgatókat, hogy újdonságokat is hallgassanak. Mint kiadó, ki vagyunk szolgáltatva a tech-vállalatok infrastruktúrájának.”
A másik oldal természetesen a zenehallgatóké, ami már jóval többünket érintheti. A Spotify playlistjei és algoritmusai eleve átformálják a zeneválasztási szokásainkat, akárcsak a Netflix a tévézést: egyrészt személyre szabottak, hisz az ízlésünknek megfelelő zenéket dobnak ki, másrészt csökkentik is a váratlan felfedezések, merészebb zenei kirándulások lehetőségét. Az okoshangszórók még inkább a kényelmünkre apellálnak: nemhogy böngésznünk, de még egy gombot se kell lenyomnunk. Főként nem is a zeneőrültek igényeit elégíthetik ki, hanem azokét, akik csak valami háttérzenét szeretnének benyomni. „Ajánlj nekem valami vidámat!” – utasíthatjuk az Echót, ő pedig a temérdek metaadatot átfésülve létrehozza a hangulatunknak megfelelő playlistet.
Hogy ez örvendetes vagy aggasztó fejlemény, azt egyéne válogatja. Egy hasznos funkciót viszont mindenképp fel tud mutatni: ki tudja küszöbölni az egyik legfrusztrálóbb jelenséget, amire még a Shazam se képes. Amikor az istennek se jut eszünkbe egy szám címe, csak arra emlékszünk, hogy fütyörésznek benne, vagy csak egy dalszövegrészlet rémlik – a megfelelő metaadattal ellátott, Geniusszal összekötött platform máris válaszol.