Nem a csajod akar lenni, hanem a szeretőd

2018.07.06. 13:00, Gaines

christine-and-the-queens-girlfriend-video-construction-site.png

A francia Christine and the Queens második lemezén ízléses artpopról fülledtebb hangzásvilágra vált, és teljes fazonigazítást hajt végre, amiről remek új táncos klip tanúskodik.

A színházi múlttal rendelkező Christine and the Queens, polgári nevén Héloïse Letissier, 2014-ben hengerelte le a francia és nemzetközi popszakmát Chaleur Humaine című, artpop-szintipop határmezsgyéjén mozgó lemezével, plusz a dalokhoz társuló előadóművészetével, a klipjeiben és fellépéseiben ugyanis legalább olyan fontos a koreografált tánc, mint a zene. Az identitásával is sokat játszó énekesnő második albuma szeptember 21-én jelenik meg, és a tömör Chris cím átfogó koncepcióváltást jelez: művésznevéből minden felületen áthúzta a “Chris-” után következő szakaszt, rövidre vágatta a haját, macsóbbra veszi a figurát, és még nyíltabban foglalkozik szexualitásával. “Nem értem, miért csak George Michael énekelheti, hogy I Want Your Sex, én pedig nem, holott én is akarom a szexet” – deklarálta Letissier.

Az album bejelentését új klip is kíséri a Doesn’t Matter című számához, ám mi kicsit csalunk, és inkább az eggyel előző kislemezdal, a május végén debütált Girlfriends klipjét mutatjuk meg, mert zeneileg és a videóját tekintve is sokkal izgalmasabb. Kezdjük ott, hogy a verejtékes-funkos hangzásvilághoz az elektro-funk és g-funk jelenkori pápája, Dâm-Funk kölcsönözte vokálját és tekintélyét. A Jordan Bahat rendezte klipben pedig Chris a főnök: az épülő Rockefeller Center tetején készült híres fotósorozatot imitáló helyszínen az ő pózai, a dalszövegben az ő vágyai dominálnak, a trikós férfiak úgy követik mindenhová, mint egy bandavezért a West Side Storyból. Maga a dal – és majd az egész lemez – francia és angol változatban is elkészült, mi a francia verziót részesítjük előnyben, mert hát a francia nyelv kapásból erotikusabb, de ez már ízlés kérdése, betesszük mindkettőt (a videó ugyanaz).



https://recorder.blog.hu/2018/07/06/nem_a_csajod_akar_lenni_hanem_a_szeretod
Nem a csajod akar lenni, hanem a szeretőd
süti beállítások módosítása