Selfie a Nagyszínpad előtt: Amigod.

2018.04.29. 20:00, Recorder.hu

selfie.jpg

Május 2-től 5-ig négy elődöntőben nyolc előadó versenyez azért, hogy bekerülhessen a 2018-as Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató május 11-ei döntőjébe. A Recorder – idén másodszor a program médiapartnereként – ebben a cikkben jelentette be az indulók névsorát és közölt mindegyikükről egy-egy rövid biót is, de idén újra arra gondoltunk, hogy érdemes lenne valami érdekesebbet, személyesebbet, aktuálisabbat, pontosabbat is mutatni róluk, ezért megkértük őket, hogy – válaszolva nyolc kérdésünkre – mutassák be magukat felkészülés közben ők maguk. Döntsék el, mennyire akarják közel hozni magukat a nézőkhöz, milyen részletekre akarnak fókuszálni, hol milyenre állítják magukon az élességet és a színeket stb. – szóval hogy készítsenek magukról egy-egy szöveges szelfit. A hatodik gyorsfénykép feladója az Amigod vezetője, Köteles Leander. A zenekar május 5-én, szombaton az Akváriumban mutatja meg, mire képes.


1. Melyik volt a legnagyobb színpad, amin valaha zenéltetek? És melyik volt a legkisebb? És melyik volt a jobb?

Néhány évvel ezelőtt felléptem Slash előtt az Arénában, talán az volt a legnagyobb. Részemről talán a siófoki klub volt a legkisebb, ahol a színpadon csak a dob fért el, és gyakorlatilag a közönség közepén álltam - ezeket is végig kell csinálni. :) Miki pedig a Balkan Fanatikban volt jó néhány évig, úgyhogy neki sokszor megvoltak az akár több ezer embert vonzó falunapok és városi rendezvények.


2. Mióta és mennyit próbáltatok kifejezetten a Nagyszínpadra? Különbözik egy ilyen próba a többitől? Miben?

Leginkább most a koncert szerkezetén és az ötletek megvalósításán dolgozunk. Szerencsére kijelenthetjük, hogy a zenekarban mindenki tudja a dolgát, úgyhogy tényleges próba csak egy-kettő lesz, az is pár év után; nálunk ez a kisebb része a dolognak.


3. Hol próbáltok? Leírnátok, hogy milyen a próbatermetek, és hogy mit szerettek vagy nem szerettek benne?

Néha előre berendezett próbaterembe megyünk próbálni, de általában inkább nálam gyűlünk össze, ugyanis van egy kis stúdióm, és ott pakoljuk össze a dalokat. Nincs időkorlát, így szárnyalhat a fantázia és szisszenhet a sör. :)


4. Kampányoltok? Ha nem titok, eláruljátok, hogy mivel próbáljátok magatok mellé állítani, illetve aktivizálni a közönséget? És mivel próbáljátok meggyőzni a zsűri tagjait?

Igyekszünk minél több embert már most elérni, ez a rész teljesen a menedzsmenthez tartozik, de persze az ötletelésbe bevonnak minket is. Bár az Amigod média szinten jól teljesít, ugyanakkor őszintén be kell valljuk, hogy a Leander Kills minden időnket elvitte, úgyhogy most elég nagy a hajtás, de mindent megoldunk, mindennel megleszünk.


5. Mi lesz a koncertprogramotok? Készültök új dalokkal vagy inkább biztosra próbáltok menni, és az ismertebbek közül válogattok?

Is-is. Sőt, mivel a 80-as éveket képviseljük az Amigoddal, ezért még feldolgozások is lesznek, úgy, ahogy mi ma jónak halljuk. :)


6. Miért jó nyerni? Miért jó a legnagyobb fesztiválszínpadokon játszani? Vagy miért jó nem nyerni? Anélkül is megéri?

Sosem a verseny az, ami vezérel minket, hanem az, hogy új emberekhez jussunk el.  Végülis mindig a közönség dönt, ha győzünk, ha nem. De a Nagyszínpad egy olyan lehetőséget ad nekünk, amivel ezt a folyamatot meg tudjuk gyorsítani és ezért nagyon hálásak vagyunk.


7. Zenélni: hány százalék öröm, hány százalék szenvedés? Miért annyi, amennyi?

Leginkább öröm, bár részemről sokszor előfordul, hogy napokra elzárkózom a külvilágtól, és ha rég nem írtam dalt, általában 72 óra kell, hogy ráálljon újra az agyam. Ez az egy szörnyű része van, mert ilyenkor szenvedek rendesen, de ha megvan a fonal, akkor nagyon elkezdem húzni, és onnantól a világ legjobb érzése, amikor maguktól jönnek a zenei és szöveg ötletek. No persze, ha kész a dal, akkor utána megint jön az idegölő rész, a hangszínkeresés, hangszerelés, a mix és a master. :D


8. Nyerni: hány százaléka múlik rajtad, hány százalék pedig a szerencsén? Miért?

A szerencse egy olyan dolog, ami elé oda kell állni; de úgy gondolom, hogy az idő és a közönség dönt, a szerencse csak kis része a dolognak. :)

Az Amigod május 5-én lép a Nagyszínpadra az Akváriumban > Facebook-esemény ITT.

Az Amigod a Facebookon.

Az Amigod a YouTube-on.

Az Amigod a Spotify-on.

Az Amigod a Recorderen.


29790479_1975595805803677_3837975890873024512_o.jpg

https://recorder.blog.hu/2018/04/29/selfie_a_nagyszinpad_elott_amigod
Selfie a Nagyszínpad előtt: Amigod.
süti beállítások módosítása