Nagy-szín-pad! 2018 - minden, amit az idei tehetségmutatóról tudni kell

2018.04.10. 11:54, RRRecorder

nagyszinpad_sajttaj.jpg

Ötödik alkalommal indul el a Nagy-Szín-Pad!, amelyben az Amigod, Antonia Vai, az Apey & the Pea, a Belau, ByeAlex és a Slepp, a JETLAG, az NB és a Soulwave lép színpadra a szinte felsorolhatatlan számú díjért.

A május 2-án kezdődő, 4 napon át tartó elődöntőknek, valamint a május 11-i döntőnek is az Akvárium Klub ad otthont. A Nagy-Szín-Pad!-nak kiemelt figyelmet szentel a Petőfi Rádió, a koncerteket az M2 Petőfi TV élőben közvetíti, de online streamen is követhetők lesznek. A közönség mellett idén a Nagy-Szín-Pad! tíz korábbi résztvevőjéből álló Nagy-Szín-Pad! Crew is értékeli a produkciókat. Az elődöntők előtt a Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnöksége alkalmából a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával egy cseh, egy szlovák és egy lengyel zenekar mutatkozik be az Akvárium Klubban, a Nagy-Szín-Pad! döntősei pedig a V4-tagországok fesztiváljaira kapnak meghívást.


EZ A NAGY-SZÍN-PAD!

A Nagy-Szín-Pad! nem tehetségkutató, hanem tehetségMUTATÓ, amelyben már népszerű, rendszeresen koncertező és a Petőfi Rádió műsoraiban is gyakran szereplő zenekarok kapnak lehetőséget, hogy az eddiginél jóval nagyobb ismertséghez jussanak. “A szándékunk az, hogy teret engedjünk azoknak, akik mellett rajongóik már határozottan letették voksukat, és eddigi dalaik, klipjeik, koncertjeik alapján képesek lehetnek arra, hogy a legnagyobb hazai fesztiválok nagyszínpadainak közönségét is megnyerjék maguknak” – magyarázta Fülöp Zoltán, a Nagy-Szín-Pad! egyik alapítója.

A verseny kizárólag meghívásos alapon működik: résztvevőit száznál is több koncert- és fesztiválszervező, producer, újságíró és zenei szerkesztő ajánlása alapján a szervezők választják ki. “A kollégáimmal együtt minden alkalommal izgulunk, hogy vajon milyen lesz a felhozatal, egy év alatt kiket fedezett fel a hazai közönség, kiket szeretnének a fesztiválokon és azok nagyszínpadain látni. Az idei kínálattal igazán elégedettek lehetünk, hiszen szerepelnek benne befutott, rádiós slágereket tömegével felvonultató előadók és olyanok is, akik körül az utóbbi időben izzik a levegő, országszerte teltházasak a koncertjeik“ – tette hozzá a másik alapító, Lobenwein Norbert.

A Nagy-Szín-Pad! súlyát jelzi, hogy nem csak az eddigi győztesei (2014-ben a Mary Popkids, 2015-ben az Ocho Macho, 2016-ban a Bohemian Betyars, 2017-ben a Lóci Játszik), de a többi résztvevője is az ország legnépszerűbb koncertező előadói közé jutott, elég, ha a teljesség igénye nélkül csak a ma már teltházas Aréna-turnéval büszkélkedő Halott Pénzre, a Budapest Parkot rendszeresen sold outtal megszóró Margaret Islandre, vagy a folyamatosan turnézó The Biebersre, Ivan and the Parazolra, Szabó Balázs Bandájára, Fran Palermóra, Honeybeastre, Bagossy Brothers Company-ra, Marge-ra, Cloud 9+-ra, Denizre vagy a Run Over Dogsra gondolunk.

Ma már nincs jelentősebb fesztivál, amelynek line-upjában ne találkozhatnánk korábbi Nagy-Szín-Pad!-os névvel.

 

A TÉT ÓRIÁSI

Az elődöntők résztvevői meghívást kapnak a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand Fesztivál és a MOL Nagyon Balaton rendezvényei mellett a Campus Fesztiválra is.

A Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnöksége alkalmából a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködve a résztvevők egyike Magyarország képviseletében léphet színpadra egy cseh, lengyel és szlovák fesztiválon

A döntő résztvevői közül a díjak felajánlói választják majd ki azt a produkciót, amely előzenekarként léphet fel a Budapest Park és az Akvárium Klub egy-egy kiemelten jelentős eseményén, valamint a közmédia fődíjaként a nyolc induló közül egy Magyarországot képviselheti majd a 2019-es Eurosonic Fesztiválon, Hollandiában.

A Nagy-Szín-Pad! 2018-as győztese idén a felsorolt fesztiválok, valamint a dunaszerdahelyi Fröccsfeszt nagyszínpadán koncertezhet, meghívást kap a Petőfi Zenei Díj nagyszabású showműsorába, amelynek idén a STRAND Fesztivál ad otthont és lehetősége nyílik egy videoklip elkészítésére is, amelyhez 1 millió forint áll majd a rendelkezésére. Ezeken felül egy évnyi energiaital ellátással is gazdagodik, a Red Bull felajánlásával.

KÖVESD AZ M2 PETŐFI TV-N, A PETŐFI RÁDIÓBAN ÉS ONLINE!

A Nagy-Szín-Pad! eseményeinek a korábbi évekhez hasonlóan idén kiemelt figyelmet szentel az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió. “A Nagy-Szín-Pad! 2013-as indulása óta rengeteg olyan produkció vett részt a versenyen, amelyek klubokat töltenek meg, fesztiválok headlinerei és a Petőfi Rádió hallgatóinak kedvencei. Az idei indulók közül többen már most állandó szereplői a Petőfi zenei kínálatának. A rádió a Nagy-Szín-Pad! előtti hetekben a verseny összes résztvevőjét bemutatja és figyelemmel kísérjük a koncerteket is. Sokak számára jó hír, hogy a közmédia fődíjaként a nyolc induló közül egy Magyarországot képviseli majd 2019-ben a hollandiai Eurosonic Festivalon” - nyilatkozta Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója.

Az M2 Petőfi TV idén is egy 90 perces showműsort épít a Nagy-Szín-Pad! elődöntői és döntője köré. “Az idei műsorban a tavalyi év indulóival felidézzük a legjobb pillanatokat, Lóciék pedig beavatnak mindenkit, milyen év áll mögöttük győztesként. Megtudjuk, milyen érzés az, amikor elhangzik, hogy Nagy-szín-pad!, s természetesen idén is ott leszünk a helyszínen, az Akvárium Klubban az elődöntők és a döntő alatt is, hogy megmutathassuk az előkészületeket, beszélgessünk a színpadra lépő résztvevőkkel, és megszólaltassuk a Nagy-Szín-Pad! Crew tagjait is. Az exkluzív háttérinfókat, kulisszatitkokat, különleges felvételeket és interjúkat is magukba foglaló adásokban az elődöntők és a döntő legfontosabb részleteit is élőben követhetik a tévénézők” – mondta el Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatója.

Az elődöntők és a döntő a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is teljes egészében nézhető lesz a www.petofilive.hu-n és a www.nagyszinpad.com-on keresztül elérhető online streamen.

A Nagy-szín-pad! fő médiapartnere, a Recorder kiemelt figyelemmel követi a verseny előkészületeit és alakulását.


A KONCERTEK

2018. május 2-től négy napon át esténként 2-2 zenekar és előadó ad élő koncertet a budapesti Akvárium Klubban, a döntő pedig ugyanitt zajlik majd, május 11-én.

nagyszinpad_logo_300.jpgMÁJUS 2. Apey and the Pea / NB

MÁJUS 3. Antonia Vai / Soulwave

MÁJUS 4. Belau / ByeAlex és a Slepp

MÁJUS 5. Amigod / JETLAG

DÖNTŐ: MÁJUS 11.

A helyszínre látogató közönség számára fontos információ, hogy az elődöntőkre megvásárolt, sértetlen karszalagok, valamint a teljes rendezvénysorozatra váltott bérletek a döntőre is érvényesek!


A SZAVAZÁS

“A Nagy-Szín-Pad!-ban résztvevő előadók rajongói rendkívül nagy szerepet kapnak a végső sorrend kialakításában, ezért kiemelten fontos feladat a versenyzők számára a közönségük aktivizálása, a szavazásra buzdítás. A korábbi években számos példát láttunk arra, hogy egy-egy kreatív ötlettel, nagy gonddal megtervezett kampány képes volt sorsdöntő változást előidézni, ezért idén is arra buzdítjuk a résztvevőket, hogy fordítsanak erre is figyelmet” – mondta Filutás Anna projektvezető.

A közönség az elődöntők napjain este 8-tól másnap este 8-ig szavazhat az aznap fellépő két zenekarra, három platformon: SMS-ben (egy telefonszámról 5 SMS/nap), online, a nagyszinpad.com-on és Instagramon (egy profilról 5 kép/nap).

A közönség mellett a Nagy-Szín-Pad! CREW tagjai is pontozzák az előadókat.

A közönség és a Nagy-Szín-Pad! CREW szavazatainak (melyek 50-50% arányban számítanak) összesítésében legjobban teljesítő három zenekar jut tovább, személyüket május 7-én reggel jelentik be a Petőfi Rádióban. Ekkor újraindul a szavazás a 3 döntősre, akikre egészen a döntő végéig lehet szavazni.

A végeredményt már csak a közönség alakítja: az ő voksaikat a szavazás élő adásbeli lezárása után összesítik, majd bejelentik a Nagy-Szín-Pad! idei győztesét.

A NAGY-SZÍN-PAD! CREW

Az elődöntős koncerteket ezúttal egy olyan stáb értékeli majd, amely korábbi Nagy-Szín-Pad!-okat megjárt, rendkívül népszerű arcokból áll. “Hihetetlenül jó érzés visszagondolni, hogy az elmúlt 5 év során, karrierjük kezdetekor kik vettek részt a Nagy-Szín-Pad! versenyen, és látni, hogy azóta milyen fantasztikus karriert futottak be. A Halott Pénz, a Margaret Island, a The Biebers, a Lóci játszik, a Mary Popkids, a Run Over Dogs, a Fran Palermo, a Dope Calypso, a Blahalouisiana és az Ocho Macho sikertörténete is példaértékű számomra és biztosra veszem, hogy a legtöbb hazai előadó számára is. Ezért döntöttünk úgy, hogy az idei évben zsűri helyett a NAGY-SZÍN-PAD! CREW, vagyis a verseny korábbi szereplői mondanak véleményt a részvevő zenekarokról a koncertek után” – magyarázta Lobenwein Norbert.

A Nagy-Szín-Pad! Crew tagjai példázzák, hogy nemcsak a végső győzelem, hanem már a versenyben való részvétel is kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen ma ők alkotják a koncertező magyar pop-rock előadók élvonalát.

A Nagy-Szín-Pad! Crew tagjai 2018-ban:

Czeglédi Szabolcs, a Run Over Dogs frontembere

Csorba Lóci, a Lóci játszik frontembere

Henri Gonzo, a Fran Palermo frontembere

Kamau Makumi “Kama”, a Mary Popkids frontembere

Kirchknopf Gergő, az Ocho Macho frontembere

Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője

Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere

Puskás Peti, a The Biebers frontembere

Sarkadi Miklós, a Dope Calypso frontembere

Schoblocher Barbi, a Blahalouisiana énekesnője

nagyszinpad_crew.jpg


EXTRA KONCERTEK AZ ELŐDÖNTŐK ELŐTT

A Nagy-Szín-Pad! koncertsorozat idei érdekessége, hogy a Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnöksége alkalmából a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködve az egyes fordulók előtt külföldi fesztiválszervezők ajánlásával egy-egy cseh, szlovák és lengyel zenekart is láthatnak az ide érkezők. E zenekarok június végén a Telekom VOLT Fesztiválon a szintipoplegenda Depeche Mode koncertjének napján is színpadra lépnek majd.

Május 2-án az Apey and the Pea és az NB elődöntős koncertje előtt a “legvadabb cseh elektronikus csapat”, a Skyline mutatkozik be az Akvárium Klubban. Az 1998-ban alapított zenekar, élén a hiperaktív énekesnővel, Marka Rybinnel és az atombomba elsöprő erejével bíró MC Jacobbal biztosan magával ragadja majd a közönséget.

A május 3-án, Antonia Vai és a Soulwave előtt színpadra lépő szlovák Walter Schnitzelsson trió energikus rockot hoz az Akváriumba, amelyre a blues, a klasszikus punk és az indie is hatást gyakorolt. Új kedvencre lelhetnek bennük, akik szeretik a fülbemászó gitárriffeket, a magukkal ragadó vokálokat és a lendületes ritmusszekciót.

Május 4-én, a Belau valamint a ByeAlex és a Slepp előtt egy tehetséges és hazájában már népszerű lengyel előadót lát vendégül az Akvárium Klub.

 

A NAGY-SZÍN-PAD! 2018-AS RÉSZTVEVŐI

 

amigod.jpgAMIGOD

Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 5., Akvárium Klub

Az Amigod formációban Köteles Leander a 80-as évek szintipop zenéje iránti szeretetét önti formába. A Hősöd volt a zenekar első slágere, melyet a Love Story követett: ez a dal egészen a MAHASZ Rádiós játszási lista 13. helyéig repítette az Amigodot. A zenekar első albuma 2015. október 24-én jelent meg Love Story címmel, melynek A38 Hajón tartott lemezbemutatójáról az M2 koncertfilmet forgatott. Óriási népszerűségnek örvendenek a csapat videóklipjei is: a Hősöd mellett az Este van című népdalátdolgozásuk is 1 millió feletti megtekintést ért el a YouTube-on.

Facebook: https://www.facebook.com/amigod/

YouTube: https://www.youtube.com/user/amigodmusic

EVENT: https://www.facebook.com/events/193206841278120/

antonia_vai_2.jpgANTONIA VAI

Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 3., Akvárium Klub

Antonia Vai svéd/magyar énekes-dalszerző 2013-ban érkezett Budapestre, hogy felkutassa a gyökereit, de annyira megfogta a város szépsége, hogy azóta is itt él. Antonia gyorsan a magyar underground zenei élet egyik meghatározó alakjává válva turnézott a Quimbyvel, dolgozott a Bohemian Betyarsszal, fellépett az összes jelentősebb magyar fesztiválon, és teltházas koncertet adott a MÜPÁban. A dalszerző-énekes díva különleges karaktert képvisel a hazai zenei világban: nemcsak gyönyörű és erős, független nőként, de a világzenét soullal, poppal vegyítve mély mondanivalóval bíró dalok írójaként is tündököl. Gyakran indul el a járatlan úton, ha inspirációra vagy újrakezdésre van szüksége, ezt tökéletesen példázza 2017-ben megjelent Ritual című albuma is.

Website: http://www.antoniavai.com

Facebook: http://www.facebook.com/AntoniaVai

YouTube: https://www.youtube.com/user/mizarumusic

EVENT: https://www.facebook.com/events/2003982429864951/

apey_and_the_pea.jpgAPEY & THE PEA

Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 2., Akvárium Klub

Az Apey & The Pea (Sludge/Metal/Stoner-Grunge) 2008 végén alakult Budapesten, Áron Andris (ex-Neck Sprain) szólóprojektjéből átalakulva, illetve egykori Superbutt tagokkal (Makai László, Prepelicza Zoltán) kiegészülve. Az agresszív és látványos élő előadásmód, illetve a nehézfém súlyú gitár riffek, a klasszikus metál szellem teszik lehetővé, hogy egy lenyűgöző, intenzív, nem szokványos koncert élménnyel távozzon a közönség. Az Apey & the Pea 2017 szeptemberében jött ki legújabb, immáron harmadik anyagával, a HEX-szel, melyet a teltházas A38-on tartott lemezbemutató koncert után körbeutaztattak hazánk városaiban. A zenekar 2008-as megalakulása óta számos külföldi és itthoni sikert mondhat magáénak, többek között a 2015-ben elnyert Fonogram-díjat, az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele kategóriában. Zenéjük magját a zúzós, klasszikus metál adja, melyhez összetéveszthetetlen, sötét hangulatú előadásmód párosul.

Website: http://www.apeyandthepea.com/

Facebook: http://www.facebook.com/apeyandthepea

YouTube: https://www.youtube.com/c/ApeyThePea

EVENT: https://www.facebook.com/events/1304972842980211/


belau_1.jpgBELAU

Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 4., Akvárium Klub

A 2015-ben alakult Belau üzenete egyszerű: próbáljunk meg kiszakadni a hétköznapi nyüzsgésből és igyekezzünk megélni a pillanatot. Debütáló daluk 2015. végén látott napvilágot, Island of Promise címmel, és bekerült az Aranyélet című HBO sorozatba, a Deezer Magyarország szerkesztőinek az éves kedvencei közé, az Index legjobb 2015-ös dalai közé, előszeretettel játszotta a Petőfi Rádió is. A hozzá tartozó kisfilm megnyerte az első magyar Klipszemlét és számos magazinnál bekerült az év legjobb klipjei válogatásba, nézettsége több, mint 500 ezer megtekintésnél jár. 2016 Novemberében jelent meg The Odyssey című bemutatkozó lemezük, amely lemezbemutató koncertjüket az A38 Hajón tartották dupla teltházzal. Az album Fonogram-díjat nyert az év elektronikus zenei lemeze kategóriában. Az első nagylemezükhöz tartozó remix EP egyik dalát a BBC Radio 1 is lejátszotta. 2017-ben felkerült a zenekar az EBBA listára egyedüli magyarként. A Belau két év alatt több, mint 110 koncertet adott 15 országban, olyan fesztiválokon, mint a Eurosonic, az SXSW, a Reeperbahn, a Sziget, az Untold, vagy a Balaton Sound.

Website: http://belamusic.com

Facebook: https://www.facebook.com/belaumusic/

YouTube: https://www.youtube.com/c/Belaumusic

EVENT: https://www.facebook.com/events/1562837813829356/

byealex_slepp.jpgBYEALEX ÉS A SLEPP

Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 4., Akvárium Klub

A ByeAlex és a Slepp alakulása nagyjából 2015 nyarára tehető. Alex már előtte is zenekarával járta az országot, de egyre világosabb lett számukra, hogy a ByeAlex, mint önálló zenekari név, nem állja meg a helyét. Két tag cseréjével így, Márta Alex (ének, szájharmonika), Szeifert Bálint (basszer, vokál), Schnellbach Dávid (szólógitár), Fekete Balázs (dob), és Tóth Gésa Zoltán (gitár) ötösében megalakult a ByeAlex és a Slepp. Már 2015 őszén sikereket értek el Még mindig c.dalukkal, ami mai napig a rádiók egyik kedvence. A nótát sorra követték egyéb közönségkedvencek, mint a Lotfi Begivel közös Bababo, vagy a Pixával megírt Részeg, illetve a mostani újdonság, a Lábas Viki közreműködésében előadott Menned kéne. A Slepp persze nem dobta el a régi ByeAlex klasszikusokat sem, ezért olyan dalok is halhatóak a koncertrepertoárban, amelyek Alex 2011-15 közötti munkáinak eredményei, mint a Fekete, vagy az Az Én Rózsám. Alex tudja, hogy egyéb közéleti szereplései miatt mindig is különc lesz a zeneiparban, de a Sleppel karöltve hisznek a zenéjükben, amelyet megállás nélkül fejlesztenek, és a közönségük iránti tisztelettel játszanak mindenhol.

Facebook: https://www.facebook.com/byealexslepp/

YouTube: https://www.youtube.com/user/ByeAlexIttVan

EVENT: https://www.facebook.com/events/1562837813829356/


jetlag.jpgJETLAG

Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 5., Akvárium Klub

A Molnár Tamás és Czoller Bence által 2016-ban alapított lírikus elektropop zenekar már a bemutatkozó bulijával megtöltötte az Akvárium Kishall-t, de pályafutásuk során telerakták az A38 hajó koncerttermét, megnyerték maguknak az összes jelentősebb magyar fesztivál közönségét, és 2018. februárjában látványos, nagy sikerű lemezbemutatót tartottak az Akváriumban. A JETLAG olyan produkciót tett színpadra, amely megszólalásában és látványban is egyedülálló és újszerű a magyar könnyűzenében. A zenekar sztorija a repülés köré épül: színpadi showjukban stewardessnek öltözött táncosokkal, tematikus vizuállal és látvánnyal dramaturgiailag is utalnak arra, hogy a néző nem csupán egy koncertre, mint inkább egy repülőútra vált jegyet, pontosabban boarding pass-t. Dalaik sorra a rádiós chartok élmezőnyéig jutottak. A Karszalagok klipje bejutott a  2. Magyar Klipszemle "Legjobb alakítás" kategóriájának shortlistjére, tehát a legjobb 5 pályamű között szerepelt sikerrel. A JETLAG első albuma, a Check-In 2018. februárjában jelent meg, rajta olyan közönségkedvencekkel, mint a Karszalagok, a Keresem a bajt, a Repül az idő, a Sziluett, vagy az Égen át, amelyben Marge vállalt vendégszereplést.

Website: http://www.jetlag.hu

Facebook: https://www.facebook.com/jetlagofficial

YouTube: https://www.youtube.com/c/JETLAGofficial

EVENT: https://www.facebook.com/events/193206841278120/


nb_1.jpgNB

Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 2., Akvárium Klub

Az egyszemélyes hadseregként induló, hyper-pörgőnyelvű repper és producer két lemezzel és jó pár emlékezetes videoklippel a háta mögött, immár az AM:PM Music színeiben, öttagú, élő felállásával érkezik a Nagy-Szín-Padra! A 90-es évek 'golden-era' beatjeiből, régi táncdalokból vagy éppen electro-swingből táplálkozó csapat az elmúlt években megmutatta, hogy sokkal többet tud lerakni stílusban, mint amit a skatulyázók megelőlegeznének egy hiphop-zenekarnak. A 220 BPM Felett szőnyegbombázása, az Annyi Minden balladázós lazasága és a Megállíthatatlan Fish-Krisztiánnal megturbózott zúzása után most aktuálisan épp a LOL szántja az étert, millióhoz közelítő YouTube nézettséggel és alapos rádiós rotációval.

Facebook: https://www.facebook.com/nbzenekar/

YouTube: https://www.youtube.com/user/thegangapart

EVENT: https://www.facebook.com/events/1304972842980211/


soulwave2018.jpgSOULWAVE

Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 3., Akvárium Klub

A Soulwave-et 2007-ben alapította Fodor Máté énekes-dalszerző és Huszár Ádám gitáros. A zenekar dalait lélekemelő monumentalitás jellemzi: nagyívű refrének, metaforikus dalszövegek, mindezt a modern akusztikus popzene köntösébe bújtatva. Több sikeres dal után a valódi áttörést a Mindent elhittem című szám hozta meg a zenekarnak 2016-ban. Legnagyobb slágerük a Kalandor a Dal 2017-es döntőjéig jutott. A Soulwave igazi ereje azonban a koncertezésben rejlik: a csapat az összes jelentős nyári fesztiválon színpadra lépett, és könnyedén csinálnak teltházas klubbulikat szerte az országban

Facebook: https://www.facebook.com/soulwaveofficial/

YouTube: https://www.youtube.com/user/SoulwaveVEVO

EVENT: https://www.facebook.com/events/2003982429864951/

 

https://recorder.blog.hu/2018/04/10/nagy-szin-pad_2018_minden_amit_az_idei_tehetsegmutatorol_tudni_kell
Nagy-szín-pad! 2018 - minden, amit az idei tehetségmutatóról tudni kell
süti beállítások módosítása