Young Fathers: Cocoa Sugar (lemezkritika)

A Young Fathers végre visszatért! Sőt, az új lemezzel végre Magyarországon is fellépnek majd! A tegnap megjelent legújabb Recorder magazinban közölt kritika következik.

Kiadó: Ninja Tune / [PIAS]

Megjelenés: 2018. március

Stílus: alt-soul, art-hiphop

Kulcsdal: Wow

Nagyon ritka eset, amikor úgy jön Magyarországra koncertezni egy nagyágyú, hogy az előzenekar is vele egyenrangú értéket képvisel. A Massive Attack júniusi fellépése ilyen alkalom lesz (vagy ilyen volt még, amikor a Prodigy 2012-ben a Death In Vegas-t hozta – soha nem felejtem azt a feldobott érzést, ahogyan az előzenekar után kisétáltunk barátnőmmel a Sportarénából). Persze a Young Fathers népszerűségben és hatásban nincs a Massive masszívságával egy ligában, ám hogy lényegesen aktuálisabb formáció, azt ez a harmadik hivatalos nagylemez bőven alátámasztja. A skót trió (benne egy skót mellett egy-egy libériai és nigériai származású taggal) már első két, mixtape-szerű anyagával (Tape One - 2011, Tape Two - 2013) megteremtette sajátos keverékét alternatív hiphopból, rockból, afrikai ütemekből, amit az első hivatalos album (DEAD, 2014) olyan szofisztikáltan szintetizált, hogy rögtön a legrangosabb brit albumdíj, a Mercury járt érte. A gyorsan érkező folytatás (White Men Are Black Men Too, 2015) pedig nemhogy csalódást nem okozott, de egy még hatásosabb továbblépésnek számít. Ekkor már inkább afféle „art-hiphopos TV On The Radio” benyomását keltették, amit élőben hevesen izzó buliztatásban tudtak kifejezni.

Ezután viszont nem gyorsan, sőt a vártnál, optimálisnál lassabban érkezett az új album. Mintha hagyták volna elszállni a pillanatukat, de mintha szándékosan. Az ugyanis a Cocoa Sugarral végérvényesen kiderül, hogy nemhogy a trendekre, de az elvárásokra is tesz a trió, csak az újat keresi és nem néz hátra. A friss lemez lomhán indul, de csak beindul – lehet róla gondolni elsőre. Sokadikra meg azt, hogy nagyon hatásosan megtervezett, de nem kimódolt LP. Ami szokatlanul megakasztott gospeles-soulos dalokkal kezdődik, és ahogyan azokon belül is nő a feszültség és kerül rájuk egyre több réteg, úgy a lemez közepére már zaklatott tempóig és csúcsra érünk. De úgy, hogy a korábbiaknál is beskatulyázhatatlanabbak a dalok (még úgy is, hogy a rockos élből kevesebb jutott, valahogy szellősebbnek is tűnik az anyag). Sőt, még a témák sem segítenek, de a megközelítés sem: bonyolult világban élünk, amit nehéz megérteni, így folyamatosan kérdéseket kell feltennünk. Véleményeket ütköztetni – mint teszik az ifjúapák új dalaikban.

8.5/10

Dömötör Endre

a friss lemez: