Magyarországon – és a világ nagy részén – ha izraeli zene kerül szóba, szinte automatikusan a klezmer a legfőbb referencia. Pedig nem is tévedhetnénk nagyobbat, ha a mai izraeli szcénáról van szó. A decemberi Recorder magazin Világrecorder cikke következik.
Klezmer
A klezmer elsősorban a jiddis nyelvű kelet-európai – besszarábiai (moldáv), bukovinai, román, ukrán, orosz, lengyel, litván – zsidóság zenéje volt. Szekuláris, közösségi eseményeken, legfőképp esküvőkön játszották a kapelye-k, ahogy a klezmerzenekarokat nevezték. A stílus összetevői sokfelől érkeztek, de a legnagyobb hatással a besszarábiai és bukovinai román zene volt rá. A hangszerpark az évszázadok során változott, a legfontosabb ezek közül az volt, amikor a hegedű, cimbalom, brácsa (illetve egy magyarul zsidó hegedűnek nevezett egyenes hidas háromhúros kontra), cselló vagy nagybőgő mellé – illetve helyenként a hegedű mint szólóhangszer helyett – a 19. század második felében bekerült a klarinét, ami meghatározó lett a ma ismert klezmerhangzásban.
A klezmer a hagyományos népzenei gyakorlat szerint elsősorban családon belüli tanítással örökítődött tovább, de a zsidóság hányattatott sorsának következtében (úgyis mint tömeges áttelepítések, vándorlások, pogromok, népirtások) ez a láncolat többször megszakadt és a tradicionális klezmerrepertoár egy része örökre eltűnt. Néhány hagyományos klezmerdinasztiából származó zenész – mint az Argentínában született, de az ötvenes években Izraelbe költözött Giora Feidman – ugyan továbbra is magas színvonalon játszott klezmert, de a műfaj újkori népszerűsége a hetvenes évektől, egyesült államokbeli újraéledésétől számítható. Később, a világzene megjelenésekor a New York-i Klezmatics (fent) az első nagy sztárok egyike lett és nyomukban ma a világ számos pontján működnek klezmerzenekarok Dániától Kanadáig – ám Izraelben manapság éppenséggel nincs különösebb divatja a műfajnak.
Mai izraeli kultúra
Az idei izraeli jazz- és világzenei showcase programjában egyetlen klezmerzenekar sem volt és a nevezők között is mindössze egy, az egyébként elég jó Gute Gute, de végül ők sem jutottak be a programba. A fesztiválon és azon kívül szerzett benyomásaim alapján mindez nem csak a zenei divatok változását jelzi, hanem azt is, hogy a mai izraeli generációk szemlélete lényegesen eltér az államalapítás utáni, az első betelepülők által magukkal hozott, dominánsan kelet-európai kulturális meghatározottságoktól. A mai izraeli kultúra és életszemlélet sokkal inkább egy modern közel-keleti országról és kultúráról szól, amelyben a startup-kultúra, a menő, nemzetközileg is sikeres tévésorozatok, a cutting edge technológia mellett a zenei hatások sokkal inkább közel-keletiek és észak-afrikaiak, mint kelet-európaiak.
Ez a változás nagyrészt annak is az eredménye, hogy az újabb kori bevándorlás forrása inkább a jemenita zsidóság, Etiópia vagy éppen Marokkó: ez a három terület az, amelynek a hatása meghatározó az utóbbi évtizedek izraeli zenéjében. De mindez nem csak a zenére igaz: ahogy klezmerért, úgy jiddis szavakért és sóletszagért is Jeruzsálem ortodox negyedeibe kell ma már menni: egyebekben a tel-avivi fiatal generációk szlengjében is egyre több az arab szó, a gasztronómiában – akár fast food, akár fine dining – szintén a Közel-Keleté a hype.
Etiópiai zsidók popja
Az idei izraeli világzenei showcase legnagyobb felfedezettje számomra Gili Yalo (nyitóképen) volt: az etióp, többnyire amhara nyelven is éneklő Yalo Mulatu Astatke szofisztikáltságát elegyíti James Brown énekstílusával és mozgásával. Első lemeze csak 2017 végén jelent meg, de biztos vagyok benne, hogy a következő évek egyik legnagyobbat robbantó világzenei sztárja lesz. Szintén etióp popot játszik Aveva is, ahogy az utóbbi évek egyik legsikeresebb izraeli zenésze, Ester Rada (fent) is. Izraelbe 120 ezren vándoroltak be Etiópiából, meglehetősen későn, többségük a kilencvenes években, aminek az egyik oka az volt, hogy a hetvenes évekig Izrael el sem ismerte zsidónak az etiópiai zsidókat (akik Beta Israel néven is ismertek). Az etióp pop aranykora épp akkoriban, a katonai junta színrelépésével, 1975-ben ért véget, amikor megnyílt az út az izraeli bevándorlás előtt, így az izraeli zene etióp vonulatában egyértelműen érezhető ennek az aranykornak – a már említett Mulatu Astatke mellett Mahmoud Ahmed vagy Alemayehu Eshete – hatása.
Jemenita pop és gharnati
A másik fontos hatás a jemenita zsidóké, akik közül ma már szinte senki sem maradt Jemenben, viszont több mint 400 ezren élnek Izraelben. A jemenita zenei hagyományok Ofra Haza révén hamarabb és nagy erővel váltak ismertté, mint az etiópok. A mai Izrael világzenei sztárjai közül ide tartozik a három jemenita nővér alkotta A-Wa vagy a mostani izraeli showcase-en is fellépő Gulaza (lent).
A marokkói hagyomány legnagyobb legendája az Izraelben csak a halála után felfedezett Zohra al Fassiya, aki már közel a hatvanhoz emigrált Marokkóból Izraelbe. Marokkóban szupersztár volt, Izraelben (a marokkói diaszpórán kívül) nem is ismerték és ez csak nemrég változott. Zohra al Fassiya elsősorban a gharnati nevű stílusban énekelt, amely a granadai mór-arab hagyományból jön (Gharnat Granada arab neve) és nem csak a marokkói és algériai zsidóság, hanem az andalúziai származású arabok körében is nagyon népszerű volt. (Hasonlóan a jemenitákhoz, a marokkói zsidóság is szinte teljes egészében Izraelben él ma, közel félmillióan). Neta Elkayam készített egy tribute-koncertprogramot Zohra al Fassiya repertoárjából, amelyben egy csomó archív felvétel is látható a 89 évesen elhunyt énekesnőtől – ez is az idei izraeli showcase legemlékezetesebb programjai közé tartozott.
És a sokszínű többiek
Az ottomán birodalmi illetve közel-keleti arab hagyomány is nagyon sokféle módon van jelen: az oud szinte állandó szereplője az izraeli világzenei- és jazzprodukcióknak, de az arabesque hajlítások, a makám skálák használata (többnyire kisázsiai görög módosulásokkal) is nagyon sokszor hallható. Yinon Müallem Yunus Emre-verseket zenésített meg, többektől hallottam középkori perzsa dalokat vagy versmegzenésítéseket is. És persze vannak teljesen az organikus fejlődésen kívüli világzenei produkciók: a Marsh Dondurma elsöprő New Orleans-i formájú, de helyi elemekkel és héber nyelvű énekkel fűszerezett rezes big bandje, a Hazelnuts vokális swingje, a Malabi Tropical (fent) karibi-tengerparti bulizenéje, Shefita (lent) zenés közel-keleti stand-up comedyje.
A különböző bevándorlások folyamatos hullámai révén Izrael kulturálisan nagyon sokszínű ország. A zenei divatok, hatások mellett a zenészekkel, menedzserekkel, lemezkiadókkal folytatott beszélgetések is mind azt a képet erősítették, hogy a fiatalabb generációk ma már érezhetően egy modern berendezkedésű és gazdag közel-keleti országként és nem valamiféle kihelyezett európai tagozatként gondolnak magukra.
Weyer Balázs
