Itt a Hangfoglaló Program – SONYA

2017.12.19. 08:43, rerecorder

sonya_img_4980-recovered.jpg

Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) induló zenekarokat-előadókat támogató alprogramjának húsz nyertesét mutatja be decemberben a HP a Recorderen, íme abc-rendben a tizenhatodik, a SONYA.

A SONYA 2013 elején alakult, az egyszámos projektnek indult formáció végül Viva Comet-díjas zenekar lett – Kitchenfloor című számuk klipje nyerte el a díjat, amely a Toldi Moziban debütált. Korbucz Sonya énekes, dalszerző, gitáros mellett még három tagot számlál a zenekar, melynek eddig egy EP-je jelent meg. A leginkább posztrock-stílusban alkotó SONYA tagjai más zenekarokban (Oaken, dUNA, Shell Beach, New Eves) is játszanak, Korbucz Sonya énekesnő pedig dolgozott már együtt Karányival és Kristóf Norberttel is, korábban pedig metálzenekarokban közreműködött gitárosként. Felléptek már az Akváriumban, az A38-on, a Dürerben, a GMK-ban, a Toldi moziban és a Millenáris színpadán, de játszottak a Pécsi Est Caféban és a Zsolnay-negyedben, a debreceni Nagyerdei Víztoronyban, a székesfehérvári Nyolcas műhelyben, a Fishing On Orfű fesztiválon és a Bánkitó Fesztiválon is. Sonya hatalmas élménynek tartja az MR2 Szimfonik Live koncertjét a Millenáris Parkban, ahol sokezres tömeg előtt játszhatta el a Mad World feldolgozását, kórussal és zenekari kísérettel, de fontos esemény volt a zenekar életében a 2016-os II. Klipszemle is, melyen szervezői különdíjban részesültek. A SONYA az anyagi támogatáson kívül az ütemezett munkarend miatt jelentkezett a Hangfoglaló Programra, amelyre minden zenekarnak szüksége van ahhoz, hogy elkészíthessen egy nagylemezt. „Nem tudjuk, hol fogunk tartani egy év múlva, annyi biztos, hogy el szeretnénk készíteni az anyagainkat és végre bemutatni azt a közönségünknek.”

https://www.facebook.com/sonyasonyasonyasonya/


cikksorozat a Hangfoglaló Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2017/12/19/itt_a_hangfoglalo_program_sonya
Itt a Hangfoglaló Program – SONYA
süti beállítások módosítása