Itt a Hangfoglaló Program – Keresztkérdés

2017.12.13. 08:00, rerecorder

keresztkerdes_img_3521.jpg

Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) induló zenekarokat-előadókat támogató alprogramjának húsz nyertesét mutatja be decemberben a HP a Recorderen, íme abc-rendben a kilencedik, a Keresztkérdés.

A Keresztkérdés live zenekar 2009-ben alakult, a jelenlegi, nyolctagú formáció 2014 óta dolgozik együtt. Az együttesben két énekes és rapper van, de esetenként vendégzenészekkel is kiegészül a zenekar. Stílusuk a hiphop őszinte és hiteles gyökereire alapoz, de közérthető és populáris zenei eszközöket használ. Első kiadói nagylemezük 2015-ben jelent meg Szintet lép címmel. A zenekar egyházi háttérrel rendelkezik, így a legtöbb ilyen jellegű táborban és fesztiválon megfordult már, de rendszeresen játszanak budapesti klubokban is: felléptek már a Corvintetőn, a Kuplungban, a Trafik klubban és az Ellátóházban is. Az együttes 2016-ban felléphetett a Papp László Budapest Sportarénában az Ez az a nap rendezvény nyitózenekaraként. A zenekar a Ki mit Tube? videós tehetségkutatón 2015-ben a középdöntőig jutott, 2016-ban élőben játszhattak a BalconyTV erkélyén és év végén az első Keresztény zenei díjátadóról a legjobb zenekarnak járó Szikra díjat hozták el. Idei tevékenységeik között az Irie Maffia rapversenyén elért negyedik hely mellett a Hangfoglaló Program támogatásának elnyerésére a legbüszkébbek. Jövőre szeretnének kiadni egy új EP-t és a legfőbb céljuk, hogy jópár olyan ember ismerje meg a zenéjüket, akiknek jelen pillanatban még fogalma sincs arról, hogy léteznek.

https://www.facebook.com/keresztkerdes/


cikksorozat a Hangfoglaló Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2017/12/13/itt_a_hangfoglalo_program_keresztkerdes
Itt a Hangfoglaló Program – Keresztkérdés
süti beállítások módosítása