A lemenő Nappal nyakon öntött táj - Ratkóczi Huba: Watchtower Sessions videópremier

Különleges, igen hangulatos videósorozat: Ratkóczi Huba (Napokon, Seen, Soulbreakers) kilátókban improvizál gitáron.

Ratkóczi Huba gitárosként vagy basszusgitárosként számos zenekarban játszik, illetve ír zenét, sokszor találkozhattunk vele a Recorderen: ő alapította az artrock Napokont (mégpedig 14 évesen); játszik a kísérletező Seenben; a hagyományosabb kiindulópontú, önmeghatárása szerint „heavysoul” Soulbreakers kultúrmissziós okból az X-Faktorba is elment. Megfordult ezekben a zenekarokban is: Esclin Syndo, Singas Projekt, Jazzékiel,  Péter Ogi & The Wild Horses, Kyru Gotta Humble, Kékesi Bajnok Team. Ha ez nem elég, több duója is van (stabil a Pleszkán Écska - Ratkóczi Huba duó, de sokszor játszik például Závada Péterrel is), és szólóban is hallható, legközelebb december 14-én, csütörtökön a Nemdebárban, részletek itt.

Most egy különleges szólóprodukcióját mutatjuk be: a Watchtower Sessions, mint címe mondja, kilátókban rögzített improvizációkat bemutató, igen hangulatos videósorozat. Az ősz utolsó melegebb napjain készült az első négy, ami alább látható; aztán majd ha újra lehetséges lesz gitározni a szabadban, a Watchtower Sessions is folytatódik majd.

Most pedig átadjuk a szót Ratkóczi Hubának, aki részletesen elmesélte, hogyan születtek ezek a videók.

"Gyerekkorom óta rajongója vagyok a természetnek. Közel lakom az erdőhöz, tavasztól őszig, hetente többször hátamra csapom az akusztikus gitárt, fölpattanok öreg mountain bike-omra és irány az erdő... Így randevúzik a sport, a természetjárás, és a muzsika, az én legnagyobb örömömre.

Egyik sztenderd célpontom a János-hegyen található Erzsébet kilátó. A hegyre való föltekerés során megszabadulok az általános feszültségektől, és Budapest legmagasabb pontján, rálátva mindenre, a kilátó sok alkalmas helyszíne közül hangulathoz illőt választva készen is állok, hogy gitáromból előbújhassanak a dallamok, akkordfüzérek, riffek, leendő dalok kezdeményei, vagy csak a pillanatnak szóló improvizációk.

Ez a régi jó szokásom érett idén őszre egy projekt alapkoncepciójává. Arra gondoltam ugyanis, ezek a lényegében egyszemélyes sessionök adott esetben megérdemelhetik a megörökítést. Eldöntöttem hát, hogy elkezdek egy felvételsorozatot, melynek lényege, hogy nekem kedves kilátókban, a helyre, hangulatra reflektálva improvizálok gitáron, és ezt rögzítem.

Ehhez hívtam segítségül egyik legjobb, gyerekkori barátomat, Wéber Áront, aki remek fotográfusként jó érzékkel használta kameráját, vagy épp az én telefonomat a kilátókban történő "gerilla-koncertecskék" videófelvétele során. Az ősz utolsó melegebb napjait csíptük el. Ezek első lépések, egy újonnan felfedezett ösvény első méterei. 2018-ban, amint az időjárás engedi, folytatom a sorozatot, rengeteg ötletem van."

Most pedig jönnek végre tényleg a videók, a gitáros kommentárjaival (nem a születésük sorrendjében).

Ez a helyszín kedves játszótér számomra, varázslatos hangulatú hely, az otthonomtól bő fél óra sétára. Viszonylag kevesen ismerik ezt az erdőszéli madárlest, így garantált a nyugalom. Azt hiszem, sikerült fülön csípni a hangulatot, és 2017 utolsó igazi napsugarait is, november 3-án, koradélután, 16 fok-ban, verőfényben. Így tényleg el tudtam búcsúzni a nyártól (ez évről évre nehezebb).

Az alapkoncepció szülőháza az Erzsébet kilátó. Sokszor megihletett már az alsó körfolyosón körbetáncoló, a csigalépcsőn a torony tetejére is fölmerészkedő és onnan visszaverődő hang. Ha ott vagy, tényleg "látod" a hang lépteit. Bárcsak betölthetném ezt a "presetet" a TC-zengetőmbe... 

Marad az előző helyszín, picit klausztrofóbabb aspektusból. Ez a csigalépcső mentén elhelyezkedő kis beülők egyike, hosszú időt ott tölteni tán nyomasztó, a gyóntatófülke és az elefántcsonttorony szerelemgyermeke, de kipréselt belőlem 1-2 izgalmas dallamot...

Zárásképp, keretes szerkezet gyanánt újra kinyílik a tér, visszatérek a madárleshez. Ahol az első videóhoz képest egy órával később, már téli vörösben izzik a lemenő Nappal nyakon öntött táj. És gondolataimhoz hasonlóan a kamera "lesétál" az üres mezőre, ahonnan már tisztán látszik valaminek a vége. Ez egyfajta elengedés, megnyugvás, ami tartalmilag tetszőlegesen behelyettesíthető.