A Takáts Eszter és Zenekara 2016-tól működik átalakult felállásban, már akkor bemutattak egy új klipes dalt (Bocsáss meg), idei EP-jüket (Okozz engem másnak) pedig egy letisztult videóval harangozták be. Most hamarosan érkezik az új album is, ami rögtön dupla lesz, kilenc és tíz dallal. Mutatjuk a borítóját és egy játékos szerzeményt is az anyagról, amelynek december 12-én lesz a lemezbemutatója.
„Nagy munkába vágtuk a fejszénket, dupla nagylemezt készítettünk Giret Gábor "Gijo"-val, és a zenekarral. Mint szerző, az NKA támogatásával sikerült belevágnom. Igazából nem is olyan veszélyes vállalkozás, hiszen sok év háttérmunkája is alapot szolgáltatott, rengeteg dal gyűlt össze, amik Gábor kezében forrtak ki mostani formájukra, és még az utolsó pillanatokban is zaklathattam új dalokkal, olyanokkal is, amik most októberben készültek egy dalszerzői elvonulásom alatt. Érett anyag, mert benne van sok minden, ami most van, sok minden, ami volt van, és sok minden, ami lesz van” – meséli az új anyagról Eszter.
És, hogy milyen a dalszerző-előadó szerint a lemezt felvezető Szeretnék veled tiszteletlen lenni? „Szeretem azokat a meglepetéseket, amikor felülök egy vonatra, amiről kiderül, hogy repülő. Hát ez a beharangozó dal pont olyan. Sodor, de jó helyre. A lemezek kilenc-kilenc dalt tartalmaznak, a dupla album december 12-én fogható majd kézbe a Robotban, ahol a Misztrál is fellép majd vendégünkként a bemutatón. Nagyon sokan segítettek ebben a lemezben, elsőként kiemelném Giret Gábort, aki a hangszerelésért, és a stúdiómunkáért, masterért felelős, a borítót Porkoláb Károly készítette (Első Puszi), a fotóinkért Krajcsi Zsolt, és Szalai Csilla a felelős. A zenekari tagok változatlanul: Giret Gábor: basszusgitár, Kosztin László: szólógitár, Horváth Mihály: szájharmonika, Czimerman Csaba: dob.”
ÚJRA ÉRZEM A BIZSERGÉST - INTERJÚNK TAKÁTS ESZTERREL AZ ELŐZŐ LEMEZ IDEJÉRŐL.
Takáts Eszter és zenekara december 12-én, a Robotban mutatja be új, dupla albumát, az est folyamán fellép még a Misztrál is, Facebook-eseményoldal
és akkor a lemezt beharangozó dal:
Takáts Eszter és zenekara Facebook-oldal