Magyarradar – TPSRPRT

2017.10.22. 16:58, rerecorder

tpstr1.jpg

Idén is megrendezi a Keret a Kikeltető nevű tehetségkutatóját, amelyen három fordulóban versengenek a zenekarok a döntőbe kerülésért. Az idei első fordulóba – ami november 1-én lesz a Toldiban – a zsűri és a közönségszavazás után a már a Recorderen is szerepelt Landing Venus, a Krúbi nevű hiphopelőadó és az instrumentális rockzenét elektronikával felpiszkáló TPSRPRT jutott. Utóbbi formáció mutatkozik be Magyarradarunkon Gutema Dávid gitáros szavaival.

Megalakulás éve: 2014.

Honnan: Budapest.

Tagok: Török Virág (basszus), Gutema Dávid (gitár, laptop), Nagy Sándor (dob), Tóth Arnold (elektronika).

Stílus: „Cancel”. Folyamatként tekintek magunkra és nem találok rá pontos műfajt. De ami visszatérő elem az a ritmusközpontúság a trippelés és a képzelőerő iránti fókusz.

Hatások: John Cage csendje felszabadító volt. Gyerekkoromban a babysitterem MTV-t nézetett velem és bejátszottak egy Jimi Hendrix-felvételt és az durva volt. Később talán az internet volt, ami nagy hatással volt rám és csodálatot okozott.

Kiadók: Hivatalosan sehol semmit nem adtunk ki.

Történet: 2014 ben szobaprojekt volt Török Virággal. Eredetileg laptoppal és dobbal kísérleteztem, furcsaságokat keresve, de valahogy meguntam a képernyőt és a technicista bonyodalmakat. Az analóg hangzások vonzottak. Virág tanácsolta, hogy rángassunk húrokat. Virággal a képzőre jártunk, amikor a vizuális művek és a kiállítások elkezdtek merevnek tűnni számunkra. Rítusként és hobbiként tekintünk a zenélésre, addig játszunk, ameddig szórakoztat bennünket. Igazából nem tudunk zenélni, de szeretünk. Sanya mondjuk tud dobolni.

Megjelenések: Ligetvédők buli, Képzős bulik, házibulik, kiállításmegnyitók, UH demo, Rakéta fesztivál, Müpa Garázsband, Gólya, Müszi, Auróra, Stroboskop Varsó.

Küldetés: Mindig mossak fogat és engedjem el az épp felesleges gondolatokat. Ne legyünk tribute.

Jövőkép: Univerzális bolygólakó, amelyik nem dolgozik, de kiegyensúlyozottan él és sokat nevet. A zenére nem karrierként tekintünk, hanem hobbiként.

Mellékprojektek: Sanyiék című film Mikulán Dáviddal, firkálás, képzőművészet.

Szexepil: Saját magamról nemtudom. Virág szerintem egy nagyon aranyos személyiség. Mindannyian szeretünk viccelődni.

Legnagyobb eredmény, elismerés: Nagy Sanyát nem ismertem és úgy kezdtünk zenélni, mindeközben barátok lettünk. A ligetvédős bulin láttuk először az embereket táncolni a zenénkre és jól esett.


TPSRPRT-dalok a zenekar SoundCloudján erre


a Sonic Youth-t is megidéző Smugglers deszkás klippel: 



TPSRPRT-Facebook oldal


A cikk megjelenését a Cseh Tamás Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nkacstp_logo_650_png.png

https://recorder.blog.hu/2017/10/22/magyarradar_tpsrprt
Magyarradar – TPSRPRT
süti beállítások módosítása