Albumpremier! Anchorless Bodies: Testet ölt

2017.10.01. 13:00, rerecorder

032.jpg

A dallamos hardcore/screamo-ra felesküdött miskolci Anchorless Bodies három év után jelentkezett második lemezével. A Testet ölt a tagok bevallása szerint az előzőnél spontánabb és lényegre törőbb album, amivel a zenei spektrumukat is sikerült kiszélesíteni. Ráadásul a 2014-es Everything Might Fall Aparttal ellentétben a szövegeket magyar nyelven írta Pap Márton énekes, aki az alábbi premierben mesélt a számokról is.

A – többek közt a – Sky Above Heroes és a Raze To The Ground tagjai által alapított miskolci zenekar 2013-ban bukkant fel a The Remedy Process című EP-vel, a Defeater vagy a Climates neve által fémjelzett melodikus hardcore-juknak pedig hamar híre ment. Az egy évvel később érkezett debütlemez, az Everything Might Fall Apart pedig ott van 2014 legfontosabb hazai megjelenései között, még ha Pap Márton erről másképp is vélekedik. „Nekem már gondjaim akadnak a végighallgatásával, haha. De szerintem a többiek is így vannak vele. Ahogy mondtam, egy természetes zenei fejlődés figyelhető meg a munkánkon, amelynek köszönhetően már más szemmel tekintek a debütre.. Nagyon jó és különleges emlékek kötnek hozzá, de az én szememben már a Testet ölt az, amiről az Anchorless Bodies szól” – mesélte az A38 Hajó blogjának adott interjúban.

A második lemezt azonban még megelőzte a Harag / Inspiration / Home EP, ami több szempontból is előfutára volt a második albumnak: „Számos tekintetben mérföldkőként tekintünk a Haragra. Korábban valamiért sosem vágtunk bele a klipkészítésbe, azonban amikor megszületett ez a dal, rögtön leesett mindenkinél, hogy megvan benne az a bizonyos plusz. Az az érzés amikor először hallasz valamit és már az első hallgatásnál érzed, hogy ezt még többször akarod és azonnal. Belőlünk legalábbis ilyen érzéseket váltott ki és a visszacsatolások alapján nem mi vagyunk az egyetlenek, akik így vannak vele. Amikor a zenei alap készült, a bevett szokás szerint elkezdtem hozzá írni az angol szöveget (szerintem meg is van valahol egy korai vázlat, érdekes lehet ráolvasni hogyan hangzana úgy), de valahogy sehogy sem illet a szám hangulatához ami jött belőlem, nem voltam abszolút elégedett az ötleteimmel. Aztán egyszer csak beugrott az első sor és az egész szöveg pár óra leforgása alatt kitört belőlem, egymás után jöttek a gondolatok és szófordulatok. Ez volt az a pont, amikor rádöbbentem, hogy a korábbi vélekedésemmel ellentétben, sokkal jobban, illetve változatosabban ki tudom fejteni a mondandómat az anyanyelvemen. Szerencsére a többiek és a közönség is pozitívan fogadták a változást, így egyik részről sem volt kérdés, hogy mi az a vonal amit folytatnunk érdemes.”

Erről az irányról, valamint a dalszerzési metódusukról a következőket mesélte: „Mivel tudjuk magunkról, hogy elég lassan halad a dalszerzés, kicsit nyomás alá helyeztük magunkat és még tavaly nyáron lefoglaltuk idén júniusra egy stúdiót. Ezzel nem engedtük magunkat elkényelmesedni és korábban is már felfigyeltünk arra, hogy teher alatt születnek a legjobb ötleteink. Ez alapvetően azt is magával hozta, hogy egy spontánabb és lényegretörőbb lemez született, bár ez köszönhető a zenei preferenciáink változásának is. Ahogy korábban is említettem, mindannyian kicsit besokalltunk a rendelkezésre álló keretektől, így az egyedüli motivációt abban találtuk, hogy kiszélesítsük a zenei spektrumunkat. Persze nem komplett stílusváltásról beszélünk, de szerintem egyértelműen érezni a különbséget. Nem közvetlen zenei behatásokról van szó, de azáltal hogy mindannyian rommá hallgattuk a korai Oathbreaker-lemezeket és a Birds In Row-, Nails-diszkográfiákat (számos egyéb mellett persze), akarva-akaratlanul más végeredmény született, mint az eddig megszokott munkáink. És szerencsére mindannyian nagyon elégedettek vagyunk a végeredménnyel. Örülünk, hogy egy ilyen lemezt sikerült letenni az asztalra, a fogadtatástól teljesen függetlenül.”


anchorless_bodies_heaven_02_elso_logo_1500x1500pix.jpgDalról-dalra kommentár Mártontól:

01. Romba dőlt hajnal

Mindenképpen szerettünk volna egy olyan felvezetőt, amely megadja a kellő alaphangulatot a lemezhez és szövegileg summázza az érintett témaköröket, tulajdonképpen az esszenciáját képezve az albumnak.


02. Illat

A legrégebben íródott dalunk, közvetlenül a Harag után született és érezni is rajta a hasonló hangzásvilágot, amelytől egyébként kissé eltávolodtunk azóta. Ettől függetlenül a mondanivaló és hangulat miatt is nagyon fontos szám, nem véletlenül került a lemez elejére. Központi témája a mardosó vágyódás a régmúltban történt, már-már visszahozhatatlannak tűnő dolgok iránt. Nem feltétlenül emberi kapcsolatok szintjén, de minden olyan értelmezés szerint, amely kellemes emlékeket ébreszt az egyénben.


03. Keserűség

Az egyik személyes kedvencem a lemezről, talán a legsötétebb dalunk, a lemondó hangulat és a pusztító vihar-szerű témák nagyszerű köntösbe bújtatják a megfoghatatlan, lassan felőrlő elkeseredettséget körüljáró szöveget.


04. Foszlány

Lényegre törő szám, talán a legegyszerűbb, amit valaha írtunk. A szépsége számomra pont a direktségében rejlik. Egyszerűen, ám hatásosan sulykolja a a szavakat, lidérces rémálmokat felemlegetve.


05. Zátony

Számomra teljesen "összenőtt" a Foszlánnyal, hangvételét és zakatolását tekintve kéz a kézben járnak, tökéletesen kiegészítik egymást. Szövegvilág tekintetében itt érjük az érzelmi zaklatottság egyik legalsó fokát, ha szavakkal lehetne festeni, a sötétszürkénél aligha találnánk vidámabb színeket a vásznon.


06. Ifjak szíve

Nem véletlenül esett erre a dalra a választásunk, amikor szóba került a klipforgatás. Tulajdonképpen a mai Anchorless Bodies esszenciáját képviseli. Érdekes módon, ez volt az első sötétebb dalunk és nem is nagyon tudtunk vele mit kezdeni az elején, de a megfelelően kiagyalt dobtéma megadta a kellő löketet, hogy ráeszméljünk, ez az amit vinni szeretnénk. Nyers és velős, minden benne van, amit érdemesnek tartok elmondani a témáról, szerintem mindenki könnyedén találhat kapcsolódási pontokat a szöveggel és hangulatával.


07. Feléd szomjazó

Érdekesen indult a sorsa, hiszen majdnem lemaradt a lemezről, tulajdonképpen félkész állapotban érkezett a stúdióba. Ehhez képest a végére sikerült úgy alakítanunk, hogy közös zenekari kedvenc lett belőle. A nyitó téma egy szusszanásnyi szünetet enged a hallgatónak, hogy aztán ismét magával rántson a zaklatott örvénylés.


08. Visszajáró idő

Egy utolsó esélytelen harc az teljes elkeseredettség ellen, a közepén hallható kiállás és csordavokál szépen megadja a felütést a záráshoz és a beletörődés fájdalmas tehetetlenségével kíséri tovább a hallgatót.


09. Testet ölt

Tökéletes lezárása az albumnak, a Romba dőlt hajnallal karöltve keretes szerkezetbe foglalva azt. Végső elcsendesedés, szívszaggató gondolatok az égbe kiáltva, katarzissal a végén.

A Testet ölt ma, október elsején jelenik meg hivatalosan, a fizikai formátumra pedig szintén a hónapban indul majd meg az előrendelés, nagyon korlátozott példányszámban – érdemes lesz figyelni a zenekar csatornáit! A megjelenést követően az Anchorless Bodies egy kisebb őszi turnéra indul, ami érinti Miskolcot, Szegedet, Pécset, Veszprémet és Budapestet is – utóbbi városban egy ingyenes lemezbemutató lesz, a brit Canvas és az osztrák Tripsitter társaságában, Facebook-eseményoldal


és akkor a lemez: 


és egy új klip az Ifjak szíve című dalhoz: 


fotó:
Bodnár Dávid

Anchorless Bodies Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2017/10/01/albumpremier_anchorless_bodies_testet_olt
Albumpremier! Anchorless Bodies: Testet ölt
süti beállítások módosítása