Ringo Starr a saját Beatles-dalát játszatná a temetésén

2017.09.16. 20:29, RRRecorder

ringo_starr.jpg

Ringo Starrnak megjelent az új lemeze, ebből az alkalomból megkérdezte őt az NME élete meghatározó dalairól. Szórakoztató válaszokat adott.

Mint kiderült, nem igazán tudja, mi szólna a temetésén, úgyhogy az Octopus's Gardent mondja, "mert az jó lenne, ha mindenki együtt énekelne". Ez egyébként azon két Beatles-dal egyike, amiket egyedül ő írt; még kilencben társszerző volt. Továbbá viszonylag sok "a Beatles legrosszabb dalai" lista szereplője is, de úgy látszik, Ringo büszke rá.

RINGO STARR BUDAPESTEN, 1972-BEN: FOTÓ ÉS HÁTTÉR

Emellett kiderül, hogy amikor gyerek volt, akkor "mindenki, akinek volt egy hangszere, az tagja is volt egy zenekarnak", és hogy akkora Lightning Hopkins-rajongó volt, hogy tizenkilenc évesen Amerikába szeretett volna emigrálni miatta, "de egy tinédzsernek túl sok papírt kell ehhez kitöltenie". Soha nem karaokézott, de ha egyszer megtenné, a My Wayt énekelné. A legjobb koncert, amit valaha látott, Eric Clapton és Carlos Santana közös fellépése volt. Mindig nagy táncos volt, de még most is a twistet járja. És kiabál közben? Naná!

Máshol azt nyilatkozta most, hogy ugyan nem szavazott a Brexit-népszavazáson (külföldön volt), de ha megtette volna, a kilépés mellett lett volna, mert "jó dolog, ha az ország kezében van az irányítás". De kérte, hogy Bob Geldofnak ne mondják ezt meg. Továbbá az a véleménye, hogy ha már egyszer volt szavazás, akkor el kéne fogadni az eredményét, és tovább lépni. Paul McCartney maradáspárti volt, de ő sem szavazott.

SOK-SOK CIKK A BEATLESRŐL

Az új Ringo Starr-lemezen, a Give More Love-on egyetlen számban mindkét Ringo-féle Beatles-dal szerepel:

https://recorder.blog.hu/2017/09/16/ringo_starr_a_sajat_beatles-dalat_jatszatna_a_temetesen
Ringo Starr a saját Beatles-dalát játszatná a temetésén
süti beállítások módosítása