A Bauhaus alapító basszistája, David J először lép fel ma, szeptember 10-én este Budapesten, a Fekete Zaj fesztivál és a Negative Art szervezésében a Premier Kultcaféban (Üllői út 2-4.). Darkrock-legenda az UN-DEAD - Lugosi Béla élete kilenc képben című bábos előadással együtt kerül színpadra ma est, a Bela Lugosi's Dead című klasszikus biztosan műsoron lesz.
David J a Bauhaus alapító basszusgitárosa volt, a gothrock-darkwave zenekar a műfaj egyik legjobbja és legfontosabbja, négy korai stúdiólemezük egyaránt a stílus legmarkánsabbjai közé tartozik. David J aztán az 1983-as feloszlás után remek Jazz Butcher-albumokon zenélt és producereskedett, majd a Bauhaus 3/4-e (közte ő és dobos testvére) megalapította a Love + Rockets nevű zenekart, amellyel alterockosabban keverték a szintisebb new wave- és a gothrock-kártyákat, a nyolcvanas években neopszichedelikus, a kilencvenesekben dance-rockos ízekkel is megszórt LP-k szintén jórészt erősek, de David J már eközben is adott ki szólólemezeket, amiket a 2000-es években filmzenékkel is kiegészített. De dolgozott Porno For Pyros-zal, a Jane's Addictionnel, Jarboe-val, Amanda Palmerrel, a Dandy Warhols-zal. Szóval cseppet sem jelentéktelen rocktöréneti figura lép fel ma este Budapesten, aki The Day That David Bowie Died címmel is adott ki kislemezt Bowie emlékére 2016-ban, idén nyáron pedig Vagabond Songs címmel adott ki friss albumot.