Pénztárca, kulcs, telefon, minden a helyén - Muriel EP-premier

2017.09.05. 10:48, RRRecorder

muriel_1.jpg

A pop-rock-funk háromszögben mozgó Muriel EP-je egyrészt a magyar nyelvű bemutatkozásról, másrészt a szálak elvarrásáról szól. Különlegessége, hogy a CD normál tok helyett elviteles papírzacskóba került. A négyszámos kiadványt itt lehet meghallgatni először.

A 2013-ban alakult Muriel 2014-ben adta ki első, cím nélküli nagylemezét, tavaly pedig a Fountain Of Fun című folytatást. Az új EP címe ugyan angol: Doggy Bag, azonban a négy szám közül kettő már magyarul szólal meg. "Négy év, két nagylemez és egy csomó koncert alatt rá kellett jönnünk, hogy a közönségünk 95%-ának fogalma sincs arról, miről hadoválunk. Bízunk benne, hogy a magyarra váltással ez a szám jelentősen csökkenni fog" - mondta erről Jobbágy Bence gitáros-dalszerző.

A Doggy Bag amúgy az a papírzacskó (netán doboz vagy ilyesmi), amibe az éttermekben a hazavinni kívánt maradékot csomagolják. Az EP fizikai megjelenését CD-tok helyett ilyenben árulja majd a Muriel. Ennek a zenére vonatkoztatva az az értelme, hogy valamilyen formában már készen lévő, de (legalábbis így) még meg nem jelent dalok vannak az EP-n. A rajongók tehát a papírzacskóban hazavihetik a maradékot, a zenekar pedig léphet tovább.

A dalok amúgy nagyra törnek: a Muriel szándéka szerint a mai világról alkotnak képet - "hol komorabban, hol játékosan". Méhes Adrián frontember-szövegíró így jellemezte őket:

Ez a világ: Ezt a refrént tíz éve írtam, még angol szöveggel, és a zenekarral is volt már több próbálkozásunk az ötletre. Ebben a formában már a magyar szöveg is passzolt rá.

Szörnyes: A Pat Garrett című dalunk újraértelmezése, már az új zenekari line-uppal. Csodásan felfliccentették a fiúk a stúdióban együtt, öröm volt hallgatni. Legendás rapriffet rejt.

StAges: Megpróbáltam elképzelni miért adta/adja és adná az életét négy generáció a múlt században és ebben a mostaniban. Családi kör-forgás.

Thingaz: Pénztárca, kulcs, telefon. A zsebek dagadnak, minden mindig a helyén. Ja, nem! Munkacíme amúgy: maradék. A Fountain Of Fun lemezre már nem ment fel, pedig kész volt majdnem teljesen. Abból a szempontból jó zárás, hogy tényleg minden régi ötlet-szálat elvarrtunk így. Foroghat tovább a gép.

ÉS MI VAN MÉHES ADRIÁN LEMEZTÁSKÁJÁBAN? ITT KIDERÜL.

Ez tehát az EP:


A lemezbemutató koncertet - ahol már lehet venni papírzacskót - szeptember 16-án, az Akváriumban tartják az ék zenekarral közösen, ez a Facebook event. A Muriel Facebook profilja pedig itt található.

A Szörnyes című szám friss akusztikus verziója az Art Major Session keretében:


Az Ez a világ szövegvideója:

Címkék: premier muriel
https://recorder.blog.hu/2017/09/05/penztarca_kulcs_telefon_minden_a_helyen_muriel_ep-premier
Pénztárca, kulcs, telefon, minden a helyén - Muriel EP-premier
süti beállítások módosítása