Elektronikus tánczene – Nyári kavalkád

Roppant változatos volt az év legforróbb időszaka, klasszikus és sötét technók, modern ritmusok és klassz esti ambientek forogtak legtöbbször lejátszóinkban. Itt elektronikus tánczenéről olvashatsz.

Az SW. álnév mögött rejlő német Stefan Wustról máig nem sokat lehet tudni, de tavalyi nagylemeze a földalatti elektronika egyik kiemelkedő megjelenése volt. Idén az R&S imprintjeként működő Apollo jelentette meg

The Album

címmel rendes terjesztésben is a gyűjteményt, ami a kilencvenes évek house és techno aranykorából meríti a legtöbbet, ám atmoszférikus drum and bass-t és rendkívüli ambienteket is tartalmaz. Tervezésében egyenesen kiváló. 

Második albumát adta ki Oliver Ho a Broken English Club (nyitóképen) nevű ipari/EBM projektjével. A

The English Beach (L.I.E.S., 2017)

sokszor barátságtalan, ürességtől visszhangzó tájain rozsdás szintik és koszos technók fuzionálnak, fura drone-hangok kelnek életre veszélyesnek tűnő vasakból. A brit elektronikus zene több évtizednyi öröksége hallható tizenkét számon át: az indusztriális elemek vezérmotívumot alkotnak, de a kilencvenes évek nyers, analóg technója is kiveszi a részét a fémes hangzásból. 

Stuart Howard aka Lapalux zenéi mindig rendkívül összetettek: nem annyira agyasak, mint Flying Lotus munkái, de hivatkozás szintjén itt is megvannak az absztrakt áthallások; eközben nem megy el nagyon az r&b-s irányába, ám a szexi faktor kivillan. Lapalux szereti a modern elektronika eszköztárát is, viszont így sem követhetetlenül progresszív. S valószínűleg ebben rejlik a szerző sikere: az arányok jó alkalmazásával sok színteret megszólít. Harmadik,

Ruinism (Brainfeeder, 2017)

című albumán több a tánczene, mint eddig, de a jól bevált stílusjegyek megint felismerhetőek – a rajongók elégedettek lehetnek. 

Egy meglehetősen furcsa felállású trió az Island People, mivel Conor Daltonból (a Soma kiadó és a fél technovilág hangmérnöke), David Donaldsonból (Craig Armstrong szerzőtársa több filmzenében) és Graeme Reedie-ből (a Silicone Soul egyik fele) áll. Az még furcsább, hogy

a saját magukról elnevezett debütlemez

a megújult Raster kiadónál jött ki, és az utóbbi hónapok legszebb ambientjei hallhatóak rajta, legutóbb a PAN-féle Mono No Aware válogatás lehetett ekkora hatással a hallgatóra. Mindenképp ajánlott! 

Velkei Zoltán