Alice Glass a szerelem sötét vermében

2017.08.15. 16:02, Frontrecorder

glass.jpg

Két év után újabb szólódallal jelentkezett a Crystal Castles ex-énekese, Alice Glass, a Without Love a tündérmesék és a rémálmok világát összemosó klipet is kapott.

Alice Glass 2014 októberében hagyta ott a Crystal Castles-t, majd 2015 júliusában rukkolt elő első önálló dalával, ami tulajdonképpen jótékonysági single volt egy családon belüli erőszak áldozatait segítő szervezet javára. A napokban aztán megjelent egy újabb dala, mely már az első hivatalos kislemezének tekinthető, úgy is, mint éppen készülő első szólóalbumának előfutára. Glass a lemezt úgy jellemezte, hogy némelyik dal olyan, mintha tűzhangyák serege menne végig rajtad, míg a másik részük ahhoz hasonló, amikor egy kígyó szép lassan bekebelez - mi tagadás, szemléletes hasonlatok, meghozzák a kedvet! Az elsőként közzétett Without Love ugyan nem mar és nem is emészt fel, inkább csak magához vonz a szinte édes-cukormázas felszínével, hogy aztán ha ráharaptunk, érezzük a belső keserűséget.

A dal Gegyúttal lass eddigi legpoposabb pillanata, a hangja ezúttal is tisztán szól (ami ugye határozott szakítás a Crystal Castles gyakorlatával), a témája pedig a mérgező párkapcsolatban ragadás, a képletes leláncoltság állapota. Ezt jeleníti meg nagyon is képszerűen a klipje, melyet Floria Sigismondi rendezett a rá jellemző stílusjegyekkel, vagyis a szépség-szörnyűség kontrasztra épülő, egyszerre paszteles-ártatlankislányos és hororisztikus szürreál-látványvilágba ültetve, Alice Glass testét benövő virágokkal.

https://recorder.blog.hu/2017/08/15/alice_glass_a_szerelem_sotet_vermeben
Alice Glass a szerelem sötét vermében
süti beállítások módosítása