Újrakiadás! Másfél: Villamos + Angyaltojás

2017.07.31. 19:00, rerecorder

masfel_3.jpg

A 2012 óta hibernált állapotban létező Másfél a magyar zenei élet, a kilencvenes-kétezres évek egyik legegyedibb és jelentősebb formációja, amelynek életműve digitálisan (értsd: online, letölthető formátumokban) eddig hivatalosan elérhetetlen volt. A Mana Mana Records azonban vállalkozott az értékmentésre, felvételgondozásra és a hazai viszonyok között ritkaságnak számító remaszterelt újrakiadás formájában jelenteti meg a Másfél életművét, először a két első, legendás lemez (az 1993-as Mese és az 1994-es Kínai nátha) anyaga jött ki áprilisban, májusban az 1996-os Viperagarzon és az 1998-as Katasztrófamámor most pedig itt van újramaszterelve az 1998-as Villamos EP és a 2000-es Angyaltojás album.

A nyolcvanas évek legvégén létrejött, a kilencvenes évek elején koncertezni kezdett Másfél sajátos megszólalást képviselt a korszak zenei életében, instrumentális, nagyon sok mindent mixelő magatartása gyorsan kiemelte az eredetileg ötfős, kétbasszusgitáros formációt a korabeli alternatív színtér megszólalásából. Az alternatív rock instrumentális változata mellett eleinte funkrock-, posztpunk-, pszichedelikus rock- és acid jazz-hatások jellemezték (Ozric Tentacles, Primus, Kong), a világban ekkoriban bontakozó posztrock sem lenne távoli analógia velük kapcsolatban, főleg, hogy idővel egyre több elektronika, jungle- és drum'n'bass-ritmusok szűrődtek be dinamikus váltásokra és az egyedüli alapító tagként mindvégig másfeles Lukács Levente szaggatott szaxofonjátékára erősen építő dalaikba. A zenekar jól táncolható, sodró groove-os zenéje hamar népszerű lett, eleinte az FMK-ban és a Tilos az Á-ban léptek fel a leggyakrabban (sokszor a hasonlóan instrumentális Korai Öröm társaságában), kvadrofon hangzású koncertekkel is kísérleteztek, külföldön is nagy sikerrel turnéztak, sőt a Sziget nagyszínpadáig is eljutottak.

villamos.jpgElső lemezanyaguk az 1993-as magánkiadású Mese volt, amit az 1994-ben élőben rögzített Kínai nátha követett, majd az 1996-os Viperagarzonon már Salamon Eszter csellós is közreműködött, aki az 1998-as Katasztrófamámor és a 2000-es Angyaltojás lemezeken is zenélt. Filmzene- (Villamos, 1998), remix- (Rádióbarátnő maxi, 2000, Moni, 2001), és további koncertlemez (Ballast, 2003) is napvilágot látott a 2005-ös En Garde! című utolsó nagylemez előtt. A zenekart mindvégig jellemző egyedi színpadi jelenlét a kilencvenes-kétezres évek legnépszerűbb élő formációi közé jogosítja az együttest, amely 2012-es utolsó koncertje után azt fogalmazta meg, hogy csak akkor lép újra színpadra, ha új műsort állítanak össze. 

A Másfél kazettái, cd-i ma már nagy ritkaságnak számítanak, csak használt állapotban, drágán tudnak gazdát cserélni és (a Ballast című koncertlemezt kivéve) digitálisan (online, hivatalos letöltésként) sem elérhetők. Ennek az áldatlan állapotnak vetett véget a Mana Mana Records, amelynek mindkét alapítója, Kürtössy Nándor Savages és Lakatos Sándor Suefo is nagy rajongója a Másfélnek. Szándékuk találkozott a zenekaréval, hiszen a Másfél meg a megjelent felvételek minőségével nem volt teljesen elégedett. Mindennek eredményeként – számos bürokratikus akadály és gondos, a zenekart is bevonó, Párizs által végzett újramaszterelés után – a Mana Mana kiadja az összes lemezt, a mostaniakkal együtt eddigi négyet a tervek szerint év végig szép sorban követi a többi, amit majd "karácsony környékére" egy válogatás-vinyl koronáz meg.

angyaltojas.jpgA folytatásban tehát itt az első filmzenés EP: Az 1998-ban a kétszázadik koncertjét letudó zenekar a Katasztrófamámor album mellett egy kislemezt is összehozott. A két hosszú számot tartalmazó anyagot a hét perces karcosabb, beindultabb Remíz nyitja. Eredetileg ez az egy évvel korábban készült Villamos című Nyitrai Márton rövidfilm zenéje volt, innen a lemez címe. A másik dal a Neonhal visszafogottabb, de monoton ritmikájával és feszült hangulatával szépen illeszkedik a Remízhez.

És a negyedik stúdiólemez: „az ezredfordulóra elkészült az ötödik Másfél album (negyedik rendes stúdiólemez), az Angyaltojás. A lemezt Franciaországban, a Clouange (Angyalszög) nevű városkában rögzítette a csúcsformában lévő, sokat koncertező, Nyugat-Európában is sikerrel turnézó zenekar. Az 51 percben kibomló bonyolult szövésű matéria jól hozza a formát, a rövidebb repetitív részekből összeálló monumentális számok beszippantják a hallgatót. Dobos fronton az alapító tag Kalocsai Tamást váltotta Ujj Zoltán, az Angyaltojáson már őt hallhatjuk.”


Az anyag újramaszterelését az NKA támogatta.

a Villamos című 1998-as EP újramaszterelt 2017-es kiadása (a kiadó Bandcamp-oldaláról mindenféle formátumban megvásárolható): 


az Angyaltojás című 2000-es lemez újramaszterelt 2017-es kiadása (a kiadó Bandcamp-oldaláról mindenféle formátumban megvásárolható):  


Másfél Facebook-oldal
Mana Mana Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2017/07/31/ujrakiadas_masfel_villamos_angyaltojas
Újrakiadás! Másfél: Villamos + Angyaltojás
süti beállítások módosítása