Megérkezett az aurevoir. zenekar első lemeze - exkluzív megjelenés a Recorderen

2017.07.31. 19:15, rerecorder

aurevoir_recorder.jpg

Az aurevoir. zenekar bemutatkozó lemeze augusztus 3-án jelenik meg hivatalosan, mi azonban megszereztük nektek már ma, íme.

(X) 2015 márciusában indult útjára a zsámbéki fiatalokból álló aurevoir. zenekar. Már a kezdetektől fogva koncepciózusan jelen volt zenéjükben a sokszínűség. Többféle stílust érintenek, legnagyobb hatással azonban az angolszász beat-folk és a Kárpát- medence népzenéje volt rájuk. Ez köszön vissza dalaikban is, és innen ered a stílusmegnevezés, amellyel őket illetni szokták: ethno-beat. Sajátos zenéjüket még a kocsmazene, valamint a folk szavakkal szokás leírni. Legvalóbb lényegük azonban éppen az, hogy kategorizálhatatlanok; nem szorítják magukat műfaji határok közé.

A zenekar – fiatal volta ellenére – már számos turnén és nagyobb fellépésen van túl. Nem csupán országhatárokon belül koncerteznek: voltak Erdélyben és a Felvidéken, több európai nagyvárosban, mint Berlin vagy Prága, sőt eljutottak egészen Kínáig, ahol a shanghaji magyar pavilon megnyitóján játszottak.

Két év koncertezés után idén elkészült bemutatkozó anyaguk, az ötdalos ethno-beat, amely ma, augusztus 3-án jelenik meg. A stúdiómunkálatokban olyan elismert szakmabeliek vettek részt, mint Dióssy Ákos (felvételek), Lee Olivér (zenei rendező, felvételek) és Nóniusz Gábor (keverés, mastering). Aki pedig élőben is szeretné meghallgatni a dalokat, az augusztus 18-án az Ellátóházban találja meg a zenekart a lemezbemutatón.

Facebook-eseményoldal itt.

a zenekar Facebook oldala


és a friss, Ethno-beat című lemez, amely három napig csak itt hallható: 

Címkék: aurevoir aurevoir.
https://recorder.blog.hu/2017/07/31/erkezik_az_aurevoir_zenekar_elso_lemeze
Megérkezett az aurevoir. zenekar első lemeze - exkluzív megjelenés a Recorderen
süti beállítások módosítása