Negyven éve ezzel a számmal kezdődött a mai elektronikus tánczene

Ma negyven éve, 1977. július 2-án jelent meg Donna Summer I Feel Love című dala. "Hallottam a jövőt, tessék, ez a kislemez fogja meghatározni a klubok zenéjét a következő tizenöt évben" - így lelkesedett Brian Eno David Bowie-nak a felvételről. Ebben is igaza volt: a Giorgio Moroder víziója alapján, (szinte) teljesen szintetizátorokkal készült diszkószám új irányt mutatott a tánczenének, az élő hangszereléstől az elektronikus megszólalás felé, közvetve és közvetlenül hatott a diszkó utáni irányzatokra (Hi-NRG, italo disco, house, techno, trance), a jellegzetes "Moroder-basszus" a mai napig lépten-nyomon visszaköszön; nyugodtan kijelentjetjük, hogy az I Feel Love nélkül egészen más zenére partiznánk ma. Futurisztikus hangszásával megjelenésekor a jövőt vetítette előre, de azóta is utolérhetetlen mestermű, időtlen klasszikus - elevenítsük most fel a születése körülményeit.

# Az I Feel Love Donna Summer 1977. május 13-án megjelent I Remember Yesterday című albumára készült. A lemez koncepciója szerint minden dal a huszadik század egy-egy korábbi évtizedének jellemző zenei stílusát idézi meg diszkósítva, míg a zárószám a "jövő zenéjét" képviseli.

# A felvételek Münchenben, a Musicland stúdióban zajlottak, a munka gyorsan és flottul ment, Pete Bellotte és Giorgio Moroder zeneszerző-producer párosa és az amerikai énekesnő négy közösen jegyzett albummal a hátuk mögött már összeszokott csapatként működött.

# Az olajozott gépezetbe azonban porszem került az I Feel Love-val: az ötlet, hogy a zenét teljes egészében szintetizátorok adják, könnyen jött, a megvalósítása viszont kínkeservesen ment. A szintetizátorok akkoriban ugyan már nem számítottak abszolút kuriózumnak, de széleskörben elterjedtnek sem, a könnyűzenében - leszámítva néhány novelty popslágert, mint a Popcorn - jobbára "színező" szerepet kaptak, az általában szekrényméretű, szeszélyesen működő hangszerek kezelése komoly tudást és türelmet igényelt, a progresszív rockon kívül leginkább az avantgárd, kísérleti zenében alkalmazták őket (élen a német kosmische/krautrock zenekarokkal, és persze az ebből a színtérből kinőtt Kraftwerkkel, akiknek az 1975-ös Radio-Aktivität volt az első 100%-ig elektronikus lemeze). Moroder választása a Moog Modular 3P analóg monstrumra esett, amivel mindössze annyi probléma volt, hogy ilyen hangszer nem volt náluk "kéznél". Így kölcsön kellett kérniük egyet Eberhard Schoener német zeneszerzőtől (a Moog szintetizátorok és az elektronikus zene egyik korai használója), a hangszerhez pedig járt az asszisztense és hangmérnöke, Robby Wedel, aki mesterien bánt a moduláris szintetizátor-monstrummal - oroszlánrésze volt I Feel Love megalkotásában.

# Az I Feel Love még profi szakmai segítséggel is nehezen született: mivel a Moog gyorsan elhangolódott, húsz-harminc másodperces darabokból tudták csak összerakni a zenei alapot. Ráadásul nem tudtak elég erőteljes lábdob-hangot kinyerni a szintetizátorból, így muszájból állandó stúdiódobosuk, Keith Forsey szolgáltatta a szám négynegyedes alapját - egyetlen emberi összetevőként. A szám unikális delay-es (és delejes) basszusmenete pedig egy stúdiós baki eredménye, ahogy ezt Moroder elmesélte nekünk.

# A dal szövegét eredetileg Bellotte és Summer közösen írta volna, de amikor előbbi egy este a megbeszélt időben átment az énekesnőhöz (mindez Los Angeles-ben történt), az éppen az asztrológusával beszélt telefonon, mert nem tudott két férfi között dönteni. Mire úgy három órával később Summer letette a telefont, Bellotte megírta a dalszöveget. A rövid frázisok ismétlésére épülő szöveg Summer előadásában egyszerre gépies és érzelmekkel teli (a finom érzékiségtől az már-már eksztatikus állapotig), afféle jövőbeli érző robotként. 

# Az érintettek egybehangzó visszaemlékezései alapján az I Feel Love csak egy dal volt a többi között, nem tartották különlegesnek vagy újítónak. Ezzel így volt amerikai kiadójuk, a diszkózene egyik legfőbb bástyájának számító Casablanca is, amely eredetileg a Can't We Just Sit Down (And Talk It Over) című ballada B-oldalán adta ki a dalt, 1977. május elsején, rövidített verzióban. Ám a lemezlovasok hamar felfedezték, és a dal népszerű lett a diszkókban, először Angliában, majd Európában és az Egyesült Államokban. A siker hatására július 2-án kiadták önálló kislemezen az I Feel Love-ot, a többi zenetörténelem. Egyébként az albumra sem a teljes hosszúságú verzió került, az bő két perccel hosszabb:

# A dal megjelenése néhány hónappal "maradt el" a Kraftwerk hasonlóan korszakalkotó Trans Europa Express albumától; e két mérföldkő 1977-ben tulajdonképpen lerakta a modern elektronikus tánczene alapjait. Az I Feel Love már a maga idejében megkapta a forradalmi jelzőt, szemfelnyitó/paradigmaváltó hatást gyakorolt olyanokra, mint a Blondie, a Sparks vagy a későbbi Human League (Moroder mindükkel dolgozott a következő évek során), vitán felül ott a helye a könnyűzene történetének legfontosabb dalai között. Sajnos a mai évfordulót Donna Summer nem ünnepelheti velünk, öt éve, 2012 májusában elhunyt.

# Az I Feel Love-ból kismillió feldolgozás és remix készült (és fog készülni az idők végezetéig), bár szerintünk a szintetizátor-géniusz Patrick Cowley 1982-es 15 perces megamixét képtelenség űberelni; a maga nemében is korszakalkotó, örökérvényű darab, sőt, még talán jobb is, mint az eredeti..