Itt a Cseh Tamás Program – Esernyős: Warm-up Udvar Óbudán, CSTP-közreműködéssel

2017.06.27. 09:07, rerecorder

szeder.jpg

Idén nyáron az óbudai Fő téren lévő Esernyős felújított udvara remek könnyűzenei kezdeményezésnek ad helyet. A különleges hangulatot árasztó, impozáns, megújult térben könnyed délutáni akusztikus sorozat indul a Cseh Tamás Program szakmai támogatásával. A júliusban hetente, augusztusban hetente kétszer jelentkező sorozat gerincét a Cseh Tamás Program induló előadói támogatásban részesülő vagy részesült fellépői adják, köztük Hangácsi Márton, a Mörk, Apey, Antonia Vai, a Lóci Játszik, a Drastik Putto és mások.

A sorozatban a belvárosi klubokban és a nyári fesztiválokon már befutott fiatal nemzedék lép színpadra, ezúttal akusztikus hangszerelésű koncertekkel. A pénteki és szerdai alkalmak kettős célt valósítanak meg. Egyrészt újabb megmutatkozási lehetőséget biztosítanak a fiatal tehetségeknek, másrészt a belvárosi koncerthelyszínek újabb, elérhető árú alternatíváját kínálják Óbudán mindazoknak, akik könnyed, nyári zenei csemegékre vágynak.

Az egész nyáron át tartó programot Benedetti Péter szervező, valamint Petrovits Ákos, az Esernyős kulturális munkatársa állította össze, és a Cseh Tamás Program szakmai támogatásával zajlik.


A sorozat részletes programja

Június 28., szerda 18:00

Warm-up Udvar (WuU) megnyitó: Szabó Benedek - Sallai László  (Szabó Benedek és a Galaxisok, Felső Tízezer)


Július 5., szerda 18:00

The Papayazz (Zentai Márk És Szeifert Bálint - Mörk - lent) / Cseh Tamás Program (CSTP) – WuU

mork01.jpg


Július 12., szerda 18:00

Nové Soma (Middlemist Red) – WuU

Július 19., szerda 18:00

Ian O'Sullivan (Mongooz And The Magnet) / CSTP– WuU

Július 26., szerda 18:00

Bérczesi Robi (Hiperkarma, Biorobot) - Én Meg Az Ének Akusztik – WuU

antonia_vai.jpg

Augusztus 2., szerda 18:00

Antonia Vai Akusztik - fent / CSTP + Telma Lincoln & Minimyst Akusztik – WuU

Augusztus 4., péntek 18:00

Áron Andris 'Apey' - lent (Apey & The Pea) / CSTP – WuU

apey_foto_sinco.jpg


Augusztus 9., szerda 18:00

Barbi És Jancsó (Blahalouisiana) – WuU

Augusztus 11., péntek 18:00

Kodachrome (Simon And Garfunkel Cover Duo) + Muriel Akusztik – WuU

Augusztus 16., szerda 18:00

Lóci Játszik Akusztik / CSTP - WuU

Augusztus 18., péntek 18:00

Manoya Akusztik – WuU

Augusztus 23., szerda 18:00

Henri Gonzo (Fran Palermo) – WuU

drastik_putto.jpg


Augusztus 25., péntek 18:00

Jónás Vera (Jónás Vera Experiment) + Drastik Putto Akusztik - fent / CSTP – WuU

Augusztus 30., szerda 18:00

Warm-up Udvar záróbuli: Takács Noémi (Noémó - lent) / CSTP + Szabó-Szeder Krisztina - a nyitóképen (Szeder) / CSTP + Hangácsi Márton / CSTP

noemo.jpg


A cikksorozat a Cseh Tamás Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2017/06/27/itt_a_cseh_tamas_program_esernyos_warm-up_udvar_obudan_cstp-kozremukodessel
Itt a Cseh Tamás Program – Esernyős: Warm-up Udvar Óbudán, CSTP-közreműködéssel
süti beállítások módosítása