Dalpremier! Andras Adam Horvath: Sweet Enemies

2017.06.20. 19:00, rerecorder

aah_img_1583.jpg

A hazai progresszív rock, progmetál színtér egyik fontos gitárosa Horváth András Ádám, aki első szólólemezét mutatja be dalonként. Az After Crying és a Dreyelands zenésze szólóbemutatkozásán egy harminctagú szimfonikus zenekarral dolgozik, eddigi dalait az ambientes, drone-os, posztrockos hangulatok mellett természetesen a szimfonikus és a prog gitárzene áttetsző találkozása jellemzi. A Transparent című album harmadik felvezető dalának, a Sweet Enemies-nek a premierje következik.

aah_copenhagen.jpg

Horváth András Ádám neve elsősorban a progresszív rock és a metál világában járatosoknak lehet ismerős, de a tehetséges gitáros az elmúlt években egyre inkább kitágította zenei univerzumát, melynek Transparent című első lemeze lett az eredménye. A szimfonikus és a hagyományos könnyűzenei hangszerek ötvözésével született albumról eddig két dalt ismerhettünk meg, most pedig itt a harmincfős szimfonikus zenekarral rögzített Sweet Enemies is. Horváth az említett formációk mellett a HAVASI produkció tagjaként is rengeteg tapasztalatot szerzett a téren, hogy hogyan ötvözze a szimfonikus és a könnyűzenei hangszereket. Ezen felül több zenekarral és előadóval is dolgozott együtt producerként. A szimfonikus zenekari komponálással 2011-ben kezdett el foglalkozni és számos projektje kapcsán szerzett ezen a téren stúdió tapasztalatot is, amit aztán filmek és videó játékok zeneszerzőjeként tudott kamatoztatni. Ezen az önálló szólólemezen 2015-ben kezdett el dolgozni, a zenei anyagot hat hét leforgása alatt írta meg az Északi-tengeren, egy hajóúton. Az így született dalokat a következő évben rögzítették Budapesten, majd 2017 elején a Transparent névre keresztelt anyag végre készen állt arra, hogy megjelenjen.

Első albumához András szinte minden általa kedvelt zenei irányzatból merít a jazztől az ambienten át a metálig. Annak ellenére, hogy több számban is játszik, a Transparent nem a virtuóz gitárfutamairól szól és fő hangszere a dalokban is csak egy a számos szín közül. A dalok között ugyanúgy megtalálható vonós négyesre írt darab, mint szimfonikus fúziós jazz vagy akár posztrock-tétel. A hét szerzemény ennek megfelelően stílusában is annyira eltérő, hogy mind gyakorlatilag egy önálló univerzumot teremt meg.  Az albumról András eddig két felvételt, a Reel és a Paradigm (Gates Open) címűeket tárta a világ elé, most pedig itt a Sweet Enemies is, amelyről így mesél a szerző: „Ez egy fura szerelmes dal, ami arról szól, hogy szinte eggyé válik egy pár és képtelenek elengedni egymást és egymás nélkül élni, de ugyanez az érzés lesz a börtönük is, amiből ha később esetleg akarnának, sem tudnak szabadulni, és örök időkre együtt kell maradniuk, ha tetszik, ha nem.”

A szimfonikus zenekar Pejtsik Péter (After Crying) vezényletével szólal meg a felvételeken, Madai Zsolt (After Crying) dobol, Kővágó Zsolt (Honeybeast) billentyűkön játszik, Pejtsik Boglárka énekel, András pedig szintizik, szintibasszusozik és gitározik. A szöveget Egervári Gábor (After Crying) és András jegyzi, aki Hidasi Barnával (HL-Studio) készítette a felvételeket.


a friss dal: 


és az az eddig három szerzemény a lemezről: 


Andras Adam Horvath Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2017/06/20/dalpremier_andras_adam_horvath_sweet_enemies
Dalpremier! Andras Adam Horvath: Sweet Enemies
süti beállítások módosítása