A Dunai Regattán megtaláltuk 2017 legtehetségesebb Egyetemi Bandáját!

2017.05.30. 08:00, rerecorder

fakalatt1_logozott.jpg

(X) A Fák Alatt Zenekar nevével már biztosan találkozott az, aki kicsit is rajong az egyedi hangzásokkal tűzdelt, „klasszikus“ magyar alterzenéért, aki pedig nem, annak érdemes megismerkednie velük.

A FAZ tagjai, név szerint: Pál Gergely (gitár, ének), Kovács Kristóf (hegedű), Nyéki Ábel (basszusgitár) és Vörös László (dobok) másfél éve kezdték el a komoly közös munkát, aminek köszönhetően már elkészült két kislemez (Társadalmilag Érzékeny Kislemez, Személyes Hangvételű Kislemez) és megfordultak több ismert budapesti klubban, például a Kuplungban, a GMK-ban és az A38-on is. A tavalyi Veszprémi Utcazene Fesztiválon elért sikerek után idén májusban újabb elismerést zsebeltek be: ezúttal az 5. Dunai Regatta egyetemi tehetségkutatóján, a Sound Of The University 2017-en nyerték el a zsűri, valamint a népes közönség elismerését. Arról pedig, hogy milyen álmokat szövögetnek ezután, magát a bandát kérdeztük.

Most, hogy megnyertétek a Sound Of The University tehetségkutatót, mi a következő lépés?

Természetesen a világhírnév. Az idén elért sikerekre alapozva szeretnénk tudatosan tovább építeni a zenekart, ebben az évben érkezni fog az első nagylemezünk, több klipet is tervezünk forgatni, ezekhez már el is kezdődött az ötletelés. Addig is a közösségimédia-felületeink megerősítésére koncentrálunk, hogy még több emberhez juthassunk el.

2016-ban adtátok ki első két kislemezeteket. Mikorra várható az album?

Már elkezdtük előkészíteni az első nagylemezünk felvételét. Az eddigi anyagokhoz képest nagyobb hangsúlyt fektetünk a preproducingra, ezért már nyáron is lejárunk majd Szegedre, ahol alaposan végigrágjuk a számokat. Megnézzük, mi működik, min kell még csiszolni, de ami még fontosabb, hogy a hangszereléssel is többet fogunk foglalkozni. Ezt a munkát, csakúgy, mint a felvételeket, nagyon jó barátunk, Velcsev Dejanov Kosta irányítja majd, akivel már az első kislemez óta együtt dolgozunk.

Nemcsak saját dalokat játszotok koncertjeiteken, hanem feldolgozásokat is. Mire számítson a közönség, ha elmegy egy FAZ-koncertre, kiknek a számait tartjátok arra érdemesnek, hogy előadjátok?

Jelenleg éppen eltűnőben vannak a feldolgozások a koncertekről, illetve ez nem is pontos, hiszen már csak azokat a feldolgozásainkat játsszuk, amiket már teljesen a magunkévá tettünk. Az egyik ilyen a Mikor a nap lemegy című dalmagyarításunk, amit, igen, az Arctic Monkeys When the Sun Goes Downjából írtunk át. A másik állandó számunk a Bájoló Szabó Balázstól (és persze Radnótitól). Ez a két előadó egyébként nagyjából jól be is lövi a zenénkben felfedezhető hatások végpontjait.

_mg_79891_logozott.jpg


Kik és mik inspirálnak titeket a zeneírásban?

Erre nehéz konkrét választ adni. Úgy gondoljuk, hogy az inspiráció bármiből jöhet, úgyhogy érdemes nyitott szemmel járni. Az intimebb dalaink konkrét személyekhez kötődnek, de a saját kis személyes, illetve generációs válságaink is megjelennek a szövegeinkben.

Dalaitokban a fókuszt a szövegre helyezitek. Mennyire fontos számotokra, hogy komolyabb üzenetet adjatok át a hallgatóságnak?

Abszolút ez a legfontosabb. Ha már szöveget írunk, annak legyen értelme is. A magyar nyelvű éneklésnek van egy olyan hátránya, hogy egyszerűen nem hangzik jól egy egyszerű „I love you baby, oh yeah” típusú üres refrén. A jó magyar szövegért meg kell dolgozni, de szerintünk csak így van értelme. Mélyebb jelentés nélkül akár óó-zhatnánk is a dalainkban, de az mindenkinek sokkal unalmasabb lenne.

Klubfellépések vagy fesztiválok? Melyik áll hozzátok közelebb?

Feltörekvő zenekarként eddig elsődlegesen a klubkoncertekkel kerültünk jó viszonyba. Ezzel együtt a tavalyi Veszprémi Utcazene Fesztivál és az idei Duna Regatta meghatározó élmény volt mindannyiunk számára. Az biztos, hogy egészen más világ a kettő. Az idei nyáron már a fesztiválfellépésekből is szerzünk egy jó kis rutint.

Hol találkozhatunk veletek a nyár folyamán?

Körbejárjuk az országot, számos kisebb fesztiválon ott leszünk majd, folyamatosan egyre több dátumunk fixálódik. A nagy fesztiválok közül az EFOTT és a Strand Fesztivál színpadát fogjuk módszeresen lebontani, ez utóbbit a Sound Of The University versenynek köszönhetően.

Tehát a jó hír az, hogy ezen a nyáron sok helyen lehet találkozni a srácokkal és hogy hamarosan egy nagylemezzel is megajándékozzák az egyre növekvő rajongótáborukat!

https://recorder.blog.hu/2017/05/30/a_dunai_regattan_megtalaltuk_2017_legtehetsegesebb_egyetemi_bandajat
A Dunai Regattán megtaláltuk 2017 legtehetségesebb Egyetemi Bandáját!
süti beállítások módosítása