Videoklip pályázat feltörekvő zenekaroknak

2017.04.06. 09:00, prerecorder

og_tyb_fb_cover2.jpgAz OverGround Productions videókészítő- és a ten years before koncertszervező-csapat videoklip pályázatot hirdetett fiatal zenekaroknak. A szervezők olyan formációk és előadók pályázatait várják, akik anyagi okok miatt nem tudnak klipet készíteni, viszont nagyot dobna a karrierjükön, ha elkészülne egy mozgóképük. 

A győztes pályázatot az OverGround Productions fogja közösen kidolgozni a zenekarral, majd ingyen megvalósítani – a ten years before csapata pedig klipbemutató koncertet szervez hozzá.

„Meggyőződésünk, hogy kellő kreativitással és kidolgozott vízióval, minimális költségvetésből is kiváló videoklipek készülhetnek. A pályázat során tehát kifejezetten az ötlet eredetiségét vesszük figyelembe.”

A jelentkezés határideje: 2017. május 8.

Az OverGround Productions 2016-ban alakult, azóta folyamatosan működő csapat. Videoklipeket, könnyűzenei videó interjúkat, live session-felvételeket készítenek. Magukénak tudhatják többet között a BABEL legutóbbi klipjét; dolgoztak a Bozoval, a Néhai Bárányokkal és a The Luckies-zal is. A ten years before havonta jelentkező koncertsorozatát és videóinterjúit is ők örökítik meg.

A ten years before feltörekvő zenekaroknak nyújt bemutatkozási lehetőséget minden hónapban a Mika Tivadar Mulató pincéjében, emellett management ügynökségként is funkcionál. Jelenleg menedzselt zenekarai: skeemers, Klusters, Platon Karataev és a Blooming Blue.

Klipek itt tekinthetők meg és a TYB-interjúk itt tekinthetők meg. 

A pályázati feltételek ezen az oldalon, és a további részletek ebben az eventben találhatók meg.

 

https://recorder.blog.hu/2017/04/06/videoklip_palyazat_feltorekvo_zenekaroknak
Videoklip pályázat feltörekvő zenekaroknak
süti beállítások módosítása