Klippremier! Phantasy Bureau: Your True Nature

2017.03.30. 18:30, prerecorder

phb2_1.jpg

A Phantasy Bureau tavaly debütált első kislemezével, amelyről a Beware! című dalukhoz készült klipet nálunk mutatták be. Most pedig itt látható elsőként a cyberpunk zenekar új klipje, a Your True Nature, amely a depressziót és a szorongást jeleníti meg.

A triót Szabó Pál Tamás (ének, szintetizátor), Molnár ’Doki’ Gergely (dob) és Horváth Mátyás (basszus) alkotják, így meséltek a zenekar inspirációiról és jelenlegi helyzetéről: "Gitárosunk lemorzsolódása után hárman maradtunk (szintetizátor+ének, dob, basszus), és bár az első kislemezünkön még hallhatóak gitársávok, mostanra ez a gitártalanság lett az egyik legfontosabb ismertetőjegyünk. A hátrányból előnyt kovácsolva alakítottuk ki sajátos hangzásunkat, melyet cyberpunk-ként szeretünk jellemezni: hideg mint egy robotikus implantátum tapintása, sötét, mint egy posztapokaliptikus nagyváros tetszőleges sikátora, szintetikus, akár egy android lelke. A ’90-es évek agyonmásolt VHS kazettáin terjedő sci-fiken szocializálódva próbálunk helytállni a jelenben, dalaink az útkeresésről, a belső vívódásainkról szólnak. A közelmúltban felkerült az első anyagunk az iTunes-ra, a Spotify-ra és gyakorlatilag az összes hasonló oldalra. Jelenleg a második, már a jelenlegi hangzásunkat tükröző kislemezünkön dolgozunk, a most megjelentetett klip ennek az előfutára. A zenét még télen vettük fel egy házi stúdióban, a keverés Bánházi Gabika (Óperentzia) keze munkáját dícséri. Szeretnénk egy-két hónapon belül még egy videóval kijönni, utána pedig a teljes kislemezt elérhetővé tenni.

A klip egy nőt mutat be, ahogyan megérkezik otthonába, és meg kell küzdenie a magánnyal. "A videót, hasonlóan az előzőhöz mi magunk találtuk ki, terveztük meg és forgattuk le, aztán készre is vágtuk. Ráadásul hátat fordítva a kor vívmányainak, ismét a már jól bevált 8mm-es szalagos videókamerát használtuk a VHS esztétika jegyében. A téma ezúttal sem vidám, most a depressziót és a szorongást próbáltuk képiesíteni."

A Phantasy Bureau legközelebb április elsején, a Gólyában ad koncertet, két horvát zenekar, a Disco Occulto és a No No Instigator társaságában. Facebook-eseményoldal


a zenekar friss videója a depresszióról és a szorongásról:

https://recorder.blog.hu/2017/03/30/klippremier_phantasy_bureau_your_true_nature
Klippremier! Phantasy Bureau: Your True Nature
süti beállítások módosítása