Premier! Korszakzáró és vadonatúj Animára készülő szólóklip Prieger Zsolttól

2017.03.06. 15:00, rerecorder

prieger_50_ny.jpg

Prieger Zsolt tavaly ünnepelte ötvenedik születésnapját és már harminc éve tevékenykedik a hazai zenei életben – ezen alkalmakból a ko records megjelentetett egy válogatáslemezt, amelyen producer-zeneszerző-szövegíró legérdekesebb és leginnovatívabb alkotásait gyűjtötték egybe, a nevéhez köthető zenekarok és projektek, az ÉV, a Anima Sound System, a Dubcity Fanatikz és a Sword and Scythe neve alatt megjelent kísérleti darabokból válogatva. A lemez zárószámához – amely az idén hetvenéves Sebő Ferenc és Weöres Sándor szerzeményéből (Mi volnék) készített dubos-kísérletező Prieger Zsolt-remix – most klip is készült, amit Prieger feleségével, Prieger-Bajtek Erika vágóval közösen hozott össze Budapesten és Párizsban. Premier!

prieger_50.jpg

Az album és a klip egy nagy korszak lezárása (ennek volt része, a szimfonikus Müpa-koncert ősszel, a zenekar átalakulása – Prieger Fanni a Bastic zenekarban folytatta és a Prieger50 válogatáslemez is). Késő tavasszal már új Anima Sound System-album jelenik meg Prieger vezetésével, Stockhausen Syndrome címmel, s mint a meglepő elnevezés is utal rá, folytatódik a szólóválogatáson is előtérbe helyezett experimentális hangzás, amely a klipszámon hallható dub-hatások helyett inkább a techno és a kísérleti zene felől közelít.

„A Prieger50-album olyan válogatás, amik egyrészt kerülik az Animát éveken át beskatulyázó milliós hallgatottságú-nézettségű rádiós dalokat, ezekből egyet sem válogattunk rá. Viszont rajta van például az ÉV nevű zenekarommal 1988-ban készült He című dal, amiben már rap van, alatta meg a Clock DVA-t és a Psychic TV hatásait mutató barkács-elektronika. Az ÉV zenekart még diploma előtt csináltuk sulitársaimmal és öcsémmel, párszor fel is léptünk a 90-es évek legelején, Józing Tóni befestette a testét a színpadon, Pungor Andrissal szalagokat manipulálva üstdoboltunk, közben orvos apámtól lopott boncolási diákat vetítettünk, vagy locsoltunk a színpadon az elektronikus eszközök közvetlen szomszédságában, miközben Szabolcs öcsém gerjesztette a gitárját” – meséli Prieger Zsolt, akinek Németh Gergővel közös Dubcity Fanaztikz-ától is rákerült az albumra két szerzemény. 

„A Volga szerintem életünk munkája: hajóvontató bőgő Hárs Viktortól, Grencsó Pista miszlikbe szaggatott szaxonfonjátéka és a John Bonhamtől szemplingelt és hiphoppá gyúrt súlyos dob, nagyon szerettük csinálni. Ráadásul a DF olyan zenekar volt, amellyel évekig játszottunk élőben is, Grencsó Pista vagy Csárics Sándor trombitás és a ma már Bronksi néven kizárólag csak dj-ző Unger András kreativitása mc-ként lenyűgözött. Nem is értem, ma miért csak a lemezjátszókon tolja, amikor a legjobb mc volt a hazában. Persze, mondanom sem kell, hogy Andris is szombathelyi, igaz, más lakótelepen nőtt fel, mint én.”

A lemezen helyet kapott több Gergácz Gáborral közös Sword and Scythe-os technótrekk – ő volt a Mi volnék hangmérnöke is – mellett S Olbricht Wonder-remixe, illetve a Twin Peaks-sorozat és sok kísérleti elektronikus kiadvány producereként-hangmérnökeként elhíresült Kim Cascone We Strike-remixe is szerepel, amit az Animának csinált tíz évvel ezelőtt. „A Farbwechsel kiadó nagyon közel áll a szívemhez, ők meg annak idején sok Animát hallgattak, úgyhogy egyértelmű volt, hogy egymásra találunk emberileg és zeneileg is. Kim meg annak idején maga írt rám, és ajánlotta fel az együttműködést, ami különösen megtisztelő volt. Legalább annyira, mint amikor Sebő Ferenc, gyermekkorom népdalgyűjtő, versmegzenésítő ideálja és a csodás Weöres Sándor – ő szintén szombathelyi születésű, mondanom sem kell – közös dalára készíthettem remixet. Ezt a verset még óvodában is szavaltam a Derkovits lakótelepen, most meg saját képemre gyúrhattam, a klipben meg, amit feleségemmel készítettem, akivel amúgy is 24/24-ben együtt vagyunk, sok új Anima-trekket is csinálunk közösen, szóval a klipbe beleraktunk minden szürreális asszociációt, ami a gyermekkorról, vágyról, tudásról, mesterséges intelligenciáról, képről, hangról, hitről, utazásról és magunkról eszünkbe jutott. Bocs, nemcsak ketten csináltuk, kutyánk is belefolyt a munkálatokba, sőt, Luna kamera elé is lépett, illetve a szó szoros értelmében beleugatott a végefőcímbe.”

És hogy mi minden várható Anima-téren? „Ez a klipmunka lezárása egy nagy alkotói és Anima-korszaknak, amely koncertileg a MÜPA nagytermében történt novemberben, úgyhogy most ráfordulhatunk egy új Anima-korszakra, amiben új zenészekkel egy új zenei világ felfedezésével vette idén kezdetét. Hamarosan jönnek teaserek, videók, júniusban meg fesztiválturnéra indulunk. Bánkon már dátum is van, július 13-a, Nagysátor, ahol egy kiváló izraeli zenekarral és nagy kedvencünkkel, a Fran Palermóval játszunk majd éjfélkor, ahol már teljesen új programmal és a készülő Stockhasuen Syndrome anyagával lépünk közönség elé.”  


és akkor a friss videó: 


a Prieger 50 válogatáslemez teljes anyaga: 


Anima Sound System Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2017/03/06/premier_korszakzaro_es_vadonatuj_animara_keszulo_szoloklip_prieger_zsolttol
Premier! Korszakzáró és vadonatúj Animára készülő szólóklip Prieger Zsolttól
süti beállítások módosítása